Most az a kérdésem, hogy vajon a halhatatlanság ígérete kiábrándító hazugság, amiben senki sem hisz, vagy ámító mese, fantasztikum, amiben a lelkük mélyén még a józan ésszel büszkélkedő emberek is fogódzót keresnek, a tudomány pedig egyenesen ezen munkálkodik. Az európai kora középkor leghíresebb egyeteme, a salernói orvosegyetem kérdése akár kétértelmű is lehet, mert az orvosi zsálya dicsérete mellett az is benne van, hogy saját haláláért maga az ember felelős: „Miért hal meg az ember, ha kertjében megterem a zsálya?” A kérdés persze költői. Az ember azért hal meg, mert… Az orvosi zsálya dicsőítése az ókorból öröklődött, erről azt olvasom, hogy a görögök hitték, hogy a növény halhatatlanná tesz. Hogyhogy hitték?! Hiszen saját szemükkel meggyőződhettek arról, hogy sem a zsálya, sem a hit nem elég a halhatatlansághoz. Na de a rómaiak is szent növénynek tartották jótékony, gyógyító hatásai miatt, begyűjtését szertartásokhoz kötötték: csak bronz- és ezüsteszközöket használtak az aratásához, előtte rituális tisztító mosdást végeztek és fehér tunikába öltöztek. Telt-múlt úgy félezrednyi idő, és mintha közben mi sem történt volna, azaz mintha igazolódott volna a zsályába vetett hit, egy angol szólásmondás így biztatta az embereket: „Aki örökkön kíván élni, annak májusi zsályát kell hogy egyen.” A franciák „minden, ami jó” névvel illették, azt tartották róla, hogy meggyógyít minden betegséget, ezért a királyi gyógynövénykertekben rendelet kötelezett a zsálya termesztésére. A Távol-Keleten is nagy becsben tartották a zsályát, fizetőeszközként is használták, egy súly zsályalevél értéke három súly kínai teát ért. Néhány éve súlyos vádak érték a zsályát, nevezetesen az, hogy etnobotanikai kábítószer, pedig csak annyi történt, hogy összekeverték egyik rokonával. Ez is igazolja, hogy semmi sem elég szent, és nem is annyira halhatatlan, ha már becsmérelni kezdik. A média lelkesen részt vett a rémhírterjesztésben, tájainkon is már arról beszéltek, hogy sürgősen ki kell vonni még az üzletek fűszeres polcairól is a veszedelmes szert. Ez természetesen nem következett be. Szerencsére hamar tisztázódott a rokonság és nem az azonosság: a „szent” a Salvia officinalis, azaz orvosi zsálya; a „gonosz” a Salvia divinorum, más néven látnokzsálya vagy jósmenta. A Salvia divinorumot először 1962-ben írták le a botanikusok, akik érzékcsalódásokat okozó növényi szerként határozták meg, amit hagyományosan a mexikói mazaték indiánok használnak szertartásaikban. Akkor vált témává az újságokban és tévéhírekben, amikor a látnokzsálya az USA-ban partidrogként tűnt fel. Mexikó mazaték vidékeit leszámítva, ahol rejtett, titkos helyeken termesztik kizárólag rituális célokra, azért, hogy a varázslók „az Ég útjával megismerkedjenek”, a világ más tájain igencsak ritka és egzotikus, melegházi növénynek számít, és az a hír is járja róla, hogy magjai meddők, nem sarjadnak, és csak dugványról lehet szaporítani. Ráadásul csak frissen hatásos, mert „az Ég felé vezető” hatóanyagai a levelek leszedése után alig néhány órával elillannak, és ezen sem a víz, sem a szárítás, sem a fagyasztás nem segít. Úgy tűnik, a szörnyülködés nagyobb port kavart, mint a valódi veszély, de természetesen nekem nem tisztem ezt megítélni, viszont tény marad, hogy vele a valódi jótevőt is besározták ideig-óráig, mert a latin neve után egyszerűen salviának nevezett növény körüli zavarodás egy kalap alá vonta a rokonokat. Amúgy a salvia nevezet a latin salvere, meggyógyít jelentésű igéből származik. A neve jelzésértékű: mindenféle betegség ellen hatásosnak vélték. Fűszerként, átható aromája miatt, csak kis mennyiségben vagy más fűszerekkel (babér, rozmaring, kakukkfű, izsóp, szerecsendió) együtt használják levesekbe, mártásokba, salátákba, pástétomokba, különféle pecsenyék és sajtok ízesítésére, nemcsak az íze miatt, hanem azért is, mert segíti a zsíros húsok emésztését. Mind az orvosi zsályát, mind a hozzá hatásában hasonló muskotályzsályát régtől fogva borba keverik ízjavítónak, a 18–19. században Németországban a híres és közkedvelt rajnai borok hamisítására is felhasználták. Fontosnak tartom megemlíteni, hogy az orvosi zsálya illóolajának használata fokozott óvatosságot igényel, külsőleg bőrápoló kozmetikai szerként is csak más olajokkal hígítva ajánlatos, viszont tilos „gyógyító” céllal megenni, fűszerezni vele, mert tujont tartalmaz, ami mérgező. A muskotályzsálya illóolaja ilyen szempontból ártalmatlan. Az ember nem lehet elég óvatos, ha a halhatatlanságáról van szó. De hiába! Valami úgyis mindig félresikerül.