Kapcsolatépítés az alkotás szeretetével

HN-információ
Hazai és magyarországi képző­művészek részvételével zajlik az Interetnikai kollokvium Gyer­­­gyószárhegyen, a kéthetes művésztelep idején készült munkákat kiállításon mutatják be az érdeklődőknek. Az idei kollokvium témáját a szakralitás képezi, céljával kapcsolatban pedig a szervező Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ művészeti vezetője, Ferencz Zoltán lapunknak megjegyezte: egy művésztelepnél az a legfontosabb, hogy a résztvevők az alkotás szeretetével építsék az új kapcsolatokat. [caption id="attachment_31473" align="aligncenter" width="1000"]Alkotás közben. Jó a hangulat a művésztelepen Fotó: Csóka Szilárd-Zsolt Alkotás közben. Jó a hangulat a művésztelepen Fotó: Csóka Szilárd-Zsolt[/caption] Folyamatosan alkotnak az Interetnikai kollokviumon részt vevő művészek Gyer­gyó­szár­hegyen – java részük fest, tegnapi ottjártunkkor azonban egy gondosan alkotó keramikussal is találkoztunk. Ő Oana Maria Stoica, Bukarestből érkezett, első alkalommal jár a térségben, elmondása szerint pedig elsősorban a művésztelep hangulata ragadta magával. Indiai vendég A részt vevő képzőművészek nemcsak dolgoznak, folyamatosan beszélgetnek is egymással, szakmai kritikákat fogalmaznak meg egymás munkáival kapcsolatban, és ahogy ők mondják, egyszerűen jól érzik magukat. Java részük napközben veti vászonra az elképzeléseit, de olyanok is vannak, akik az éjszaka csendjében szeretnek alkotni. A szervezők elmondása szerint, mivel Márton Áron-évet tartunk, minden munka a szakralitás témáját kell visszatükrözze, ennek szellemében dolgoznak a művészek. Ashis Khumar Pahi személyében néhány napig egy indiai képzőművészt is vendégül látott a kollokvium, ő Európát járva töltött el kis időt Szárhegyen. Összesen nyolc résztvevője van a művésztelepnek: a házigazda szerepében Ferencz Zoltán Gyer­gyószárhegyről, Horváth Levente Gyergyóalfaluból, Barb Nicolae Sepsiszentgyörgyről, Csóka Szilárd-Zsolt Marosvásárhelyről, Nistor Daniel Jászvásárról, Oana Maria Stoica Bukarestből, Horváth Roland a Pest megyei Halásztelekről és Pinczés József Budapestről. Horváth Levente a találkozás fontosságát emelte ki a táborral kapcsolatban, hangsúlyozva: a közös alkotás élménye semmivel nem hasonlítható össze. A község központjában kialakított műteremben alkotnak, de kirándulni is járnak, sőt az évek óta csak porosodó kemencét is sikerült beüzemelni. Szükség van a párbeszédre A szervezők részéről Ferencz Zoltán, a Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ művészeti vezetője lapunknak azt mondta: továbbra is célja az intézménynek, hogy a kelet-közép-európai képzőművészek találkozóhe­lyévé tegye Szárhegyet. Rámutatott: a kelet-európai képzőművészek közötti párbeszéd olyan hiányt pótolna a községben, amelyre bátran lehetne építkezni. A művészeti vezető mindezek mellett azt is megjegyezte: remélik, hogy a helyi önkormányzat által biztosított műterem hangulatát majd a további tevékenységek során is élvezhetik. A kollokviumon készült munkákból egyébként kiállítást is tartanak, amelyet a kollokvium zárónapján, július elsején, pénteken 18 órától, a gyergyószárhegyi kultúr­otthon Cika-termében tekinthetik meg az érdeklődők. Kertész László


Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!