Tamási Áron születésének 120. évfordulója alkalmából jelent meg a székelyudvarhelyi Hagyományőrzési Forrásközpont gondozásában Hadnagy Jolán és Jakab Emil munkájának eredményeként a Tamási Áron nyomában című kötet. A könyvet Simó Márton ismerteti. Van egy olyan emlékem Tamási Áronról Féja Géza jóvoltából, miszerint egy alkalommal meghívták Németh Lászlót a Székelyföldre (1935). A máshol szocializálódott, polgári ízlésű író és irodalomtudós – aki egyébként maga is megírta élményeit – kezdetben nem volt túlságosan elragadtatva Farkaslakától. Az inkább alföldi meg a pannon tájhoz szokott Németh László szemében túlságosan szegényesnek tűnt az építkezési kultúra, a sok foszladozó zsindelytető, amelyre a gazdának folyamatosan figyelnie kell, hogy javítgassa és foltozgassa. Látta, hogy a tapaszos falak is gyakran meghámlanak a zord időjárástól, s a gazdasszonynak évente figyelnie kell rá, és az út porából áztatott sárral tapasztja ki a réseket, meg a repedéseket, hogy újra meszelhessen. A kék szín is túl póriasnak, jobbágyosnak tűnt. Viszont amikor közelebb ért a lelkekhez, amikor megismerkedett és megbarátkozott a helyiekkel, köztük Tamási Áron testvéreivel és rokonaival, egy teljesen más világ bontakozott ki lelki szemei előtt. Hiszen mindannyian úgy viselkedtek, úgy beszéltek, mintha Tamási Áron műveiből léptek volna ki. Ily módon kivirágoztak Németh László lelkében a kopott ládákon látható halvány tulipánok, ily módon nyílott meg előtte az a lelkület, amelyről azt hitte, hogy csak az agyafúrt író munkáiban létezik. Jó pár évtizede tudjuk, s az irodalomtudomány is tisztában van azzal, hogy Tamási Áron a farkaslaki lélek irodalmi meghosszabbítása. Az olvasók által pedig átvétele a jelenbe. Amikor kiragadunk egy-egy részletet az életműből, azt látjuk, hogy az úgy is él, jelent valamint, mint a Szentírásból való textus, amely köré szentbeszédet lehet építeni. Hogyha még fényképezünk is a gondolat köré-mellé, akkor képivé válik a beszéd. Képes beszéd – szokták mondani. Képi beszéd. És mire képes a beszéd? Többek között Ilyen gyönyörű fotográfiákra, amelyeket – az oda és vissza élménysugárzással – a hely és a szövegek ismerője tud átnyújtani nekünk és az utánunk következőknek. A frissen kiadott Tamási Áron nyomában című kötet (amely az író születésének 120. évfordulójára jelent meg a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont gondozásában) telitalálat: Hadnagy Jolán az életmű jó ismerőjeként válogatta az idézeteket, Jakab Emil pedig a falu és környéke avatott szemű fotósaként fényképezett. Hálásak lehetünk a Gondviselésnek, hogy volt s van Tamási Áronunk, meg annak is, hogy itt gondosan viselik magukban az életművet, fel-felfrissítik egy-egy szegmensét és gazdagítva nyújtanak át időnként egy-egy új értelmezést. Képpel és szöveggel. Hogy egy pillanatra se feledkezzünk meg a kezünk ügyében levő nagyságról.