Jövő héten várható az idei első költségvetés-kiigazítás

HN-információ
A kormány vélhetően jövő heti ülésén fogadja el a 2021-es év első költségvetés-kiigazításáról szóló sürgősségi rendeletet – jelentette ki hétfő este Kelemen Hunor miniszterelnök-helyettes, hozzátéve, a GDP-arányos költségvetési hiány nem haladja majd meg a 7,3 százalékot. A koalíciós pártok vezetőinek ülését követően a médiának nyilatkozó RMDSZ-elnök azt mondta, még tartanak az egyeztetések a miniszterek és a kormányfő között, de ezek néhány napon belül lezárulnak, és feltehetően jövő héten fogadja el a kabinet az idei év első költségvetés-kiigazítását, amelyet majd egy újabb követ, vélhetően novemberben. Hozzátette: „természetesen az igénylések nagyobbak, mint a lehetőségek”, meglátása szerint azonban a hétfői egyeztetést követően rendeződnek az eddigi nézeteltérések. A miniszterelnök-helyettes azt mondta, azoknak a minisztériumoknak a büdzséjét egészítik ki „a lehetőségek függvényében”, amelyeknél ez indokolt, és jó az eddigi költségvetés-végrehajtásuk. Példaként az egészségügyi minisztériumot említette, de többletalapokban részesül a fejlesztési minisztérium alárendeltségében működő Országos Beruházási Vállalat és a helyi fejlesztések országos programja is. Ugyanakkor leszögezte, a GDP-arányos államháztartási hiány nem haladja meg a 7,3 százalékot. Kelemen Hunor a sajtó kérdésére válaszolva azt is elmondta, hogy Florin Cîţu amerikai dossziéi a miniszterelnök múltjához tartozó személyes ügyek, a több mint húsz évvel ezelőtt történteknek nincs relevanciájuk a jelenlegi kormányzásban. A koalíciót alkotó pártok vezetőinek egyeztetését követően az RMDSZ elnöke rámutatott, nem volt vita erről a témáról a koalíciós ülésen. – Az ülés vége felé kollégám, az USR vezetője, Dan Barna kormányfőhelyettes feltett egy kérdést ezzel kapcsolatban, amelyre kapott is választ a miniszterelnöktől. Majd ő elmondja, mi volt ez a válasz – fogalmazott Kelemen hozzátéve, nem tartja helyénvalónak, hogy kommentálja a koalíciós partnerek problémáit. – Ha jól megy a kormányzás, ha vannak eredmények, azt jelenti, hogy jól végeztük a dolgunkat. Ha nem működik jól a kormányzás, minden bizonnyal mindannyiunknak lesznek problémai. De ha nem megy jól a kormányzás, az nem azért van, ami 20-21 évvel ezelőtt az Egyesült Államokban történt – nyomatékosította. Kelemen Hunor úgy véli, Florin Cîţunak beszélnie kellett volna ezekről az ügyekről, amikor kérte a támogatást a miniszterelnöki kinevezéshez, de hozzátette, nem haragszik rá, amiért ezt elmulasztotta megtenni.

HN-információ



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!