Jónak ígérkezik az idei pityókatermés

HN-információ
Tusnádon az ipari feldolgozásra szánt fajtákkal, Kozmáson pedig a korai fajtáknak szánt parcellákon immár munkába álltak a burgonyabetakarító gépek. Hargita megye szintjén a hektáronkénti átlaghozamok várhatóan 20 tonna körül alakulnak. [caption id="attachment_54884" align="aligncenter" width="1000"] Már munkára fogták a pityókaszedő gépeket Alcsíkon. A korai fajtákkal kezdődött a betakarítás Fotók: Domján Levente[/caption] Darabos, méretes gumókat takaríthatnak be idén a helyi burgonyatermelők – minden jel szerint. Bár pontos termésbecslési adatok még nincsenek, az átlaghozamok ezúttal hektáronként 20 ezer kilogramm körül alakulnak, a nagytermelők esetében pedig ezt is bőven meghaladja – mondta el érdeklődésünkre Török Jenő. A Hargita Megyei Mezőgazdasági Igazgatóság vezetője szerint az idei pityókatermés nagyságát egyedül a júliusi szárazság befolyásolta negatív irányba. A csapadékhiány – 90 helyett négyzetméterenként 63 literrel – főként a gyergyói termelők dolgát nehezítette, míg Udvarhely és Csík térségében az átlagosan elvárható négyzetméterenkénti 90-100 literhez képest a meteorológusok idén 110-120 liter csapadékot jegyeztek. – A burgonyavésztől a parcellák legtöbbjét sikerült időben megmenteni. Júniusban volt erősebb támadás, de a vész ellen alapjában kevesebb kezelés is hatékony volt. Inkább a júliusi csapadékhiány hatása lett érezhetőbb, de emiatt Gyergyóban sincs 30 százalékosnál nagyobb terméskiesés. Udvarhelyen és Csíkban ehhez képest a terméskiesés mindösszesen 5-10 százalék közötti – részletezte a szakigazgató. A termés összetételét illetően apró burgonya elvétve akad: a termelők beszámolói alapján az idei pityókatermésben a nagyra nőtt, méretes gumók válnak dominánssá. A szakember ezt azzal magyarázza, hogy a fészkekben idén átlagban kevesebb kötés alakult, így ezeket a gumókat a növény jobban megnövelte. E téren a tavalyi helyzet fordítottja áll fenn: tavaly a magas kötésszám, de a kisebb átlagos gumóméret miatt a terméshányadon belül alacsony volt a tetszetős, a piacokon jobban eladható méretű burgonya. – Idén sok lesz a nagy pityóka, sőt, egyes esetekben még igen nagy méretű burgonyákat is láttam – tette hozzá. A burgonya betakarítása – a korai, illetve az ipari feldolgozásra termesztett fajták esetében – Alcsíkon egyelőre két helyszínen indult el: a pityókaszedő gépek immáron Tusnádon és Kozmáson álltak munkába. Török szerint az egyre növekvő átlaghozamok mellett szól a burgonyatermeléssel foglalkozó gazdák számbeli megfogyatkozása: a pityóka termesztésével felhagyó gazdák ugyanis vagy más növénykultúrákra váltottak, vagy a földjeiket a nagyobb, komolyabb gépállománnyal rendelkező gazdatársaiknak adták haszonbérbe. – Nem lehet úgy burgonyát termeszteni, hogy csinálom is, meg nem is. A pityóka termesztése drága mulatság. Jó esztendőkben nagyon lehet rajta nyerni, de máskor sokat lehet veszíteni is. Ezért jellemzően azok a kistermelők, akiknek nincs megfelelő gépe, technológiája, a termést nem tudták megfelelően értékesíteni, a nagy költségek miatt lassacskán lemondtak a burgonyáról, és átálltak a búza és más takarmánynövények termesztésére – vázolta. A burgonya felvásárlási árai egyelőre még nem alakultak ki, a hazai termelői árakat jelenleg a korai fajtákat termesztő – a sürgetett betakarítással a káposztapalántáiknak helyet készítő – dâmbovițai gazdák árukínálata törte le. Domján Levente


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!