Embert, testet-lelket próbáló időszakban élünk, miközben előtör a sötétség, mert rövidebbek a nappalok, és röpködnek a vírusok a levegőben, egyre többen betegednek meg közvetlen környezetünkben, a hatósági intézkedések pedig már személyes terünk, jóllétünk határait fenyegetik, a növekvő fűtés- és villanyszámlával egy időben nő a gazdasági bizonytalanság, s még a gyerek is online oktatásba szorult, miközben a szülőnek dolgoznia kéne…
Nem könnyű ép ésszel talpon maradni manapság, de van egy olyan ősrégi tapasztalat is, hogy az embert próbáló idők akár hasznosak is lehetnek saját magunk, erősségeink, határaink megismerése szempontjából. Természetesen a manapság gyakran hangoztatott önismeret önmagában nem csodaszer, de a lelki egészség, a „lelki immunrendszerünk” védelme szempontjából megkerülhetetlen folyamat. Pszichés épségünk, egészségünk most (és máskor is) legalább annyira fontos, mint a C és D vitamin, és mielőtt végtelen panaszkodásokba, siránkozásba és vádaskodásba, alkoholba, betegségbe, gyűlölködésbe, mások kiátkozásába, hibáztatásába merülnénk és menekülnénk, talán vethetnénk egy pillantást saját magunkra is. Úgy befelé, persze.
Mi az, ami igazán fontos nekem, személyesen? Hol tartok az életemben, a vágyaimhoz, álmaimhoz képest? Mi a legnagyobb félelmem, nekem, személyesen? Mi bizonytalanít el leginkább? Mit tehetek én, mi múlik rajtam? Miben vagyok jó, nagyon jó? Mitől leszek elégedett? Miben van szükségem segítségre, és tudom-e ezt jelezni? Ha nem, miért nem? Kire, mire vagyok valójában dühös? Jóban vagyok-e magammal, törődöm-e eleget magammal? Melyek a fontos kapcsolataim? Hogyan ápolom őket, hogyan ápolnám szívem szerint? A kérdések tetszés szerint folytathatók, és mértékkel adagolva, egy csésze finom tea mellett egy csendes félórában biztosan nem árt, ha megpróbáljuk megtalálni rájuk a – magunk előtt – őszinte válaszokat. Mert helyre kerülhetnek a prioritások, előtérbe az erők, és ha tudjuk az irányt, már nehezebb lesz eltévedni. Én azt tapasztalom, hogy magunkra is figyelve könnyebb talpon maradni.