Hirdetés

Jó úton az atlétikapálya ügye

HN-információ
A városi tanács múlt pénteki döcögős ülése után tegnap hatékonyabb volt Csíkszereda döntéshozó testületének tanácskozása, elfogadták ugyanis az atlétikapálya eddig vitatott területének haszonbérbe adásáról szóló határozatot. Iskolákat érintő költségvetés-módosításról is újfent szavaztak. A határozattervezettel az volt a gond, hogy nem határozták meg pontosan, mettől meddig tart az atlétikapálya, illetve annak milyen elemeit használhatja a Csíkszeredai Városi Sportklub. Ábrahám Előd-Lajos városi tanácsos elmondása szerint az atlétikapálya eddigi méretei szerint a városi sportklub fennhatósága alá tartoznak ezután is. – Az atlétikapálya méretei nem változnak, tehát a futópálya szélessége ugyanaz marad, valamint a további területek, amelyek eddig is az atlétikapálya részét képezték, mint az ugrógödrök, a súlylökősáv, ezentúl is használhatók. Ez azért nagyon fontos, mert minden olyan tevékenységhez, amely az atlétikában fontos szereppel bír, vagyis a nyújtó és bemelegítő gyakorlatokhoz elengedhetetlen, megfelelő hely lesz. Természetesen ezeket még ki kell alakítanunk a már létező felületek megújításával – nyilatkozta a városi tanácsos. A Hargita Népe kérdésére Ábrahám Előd-Lajos elmondta, hogy a városi tanács határozata megszületéséig várni kell arra, hogy kiderüljön, mikor használhatják a városlakók az atlétikapályát. A tanácsos reménykedik, hogy az általa megfogalmazott javaslatok kerülnek bele a határozatba. – Elméletileg, amint befejeződnek a javítások, az atlétikapálya használható lesz mindenki számára, a VSK a végleges határozat meghozataláig ideiglenes órarendet függeszt majd ki. Igyekszünk úgy megoldani, hogy mind a sportolók, mind a városlakók egymáshoz igazodva, elégedetten használhassák a pályát – jegyezte meg a városi tanácsos. A testület – sürgős kérésre – költségvetés-módosítási határozatot is elfogadott: 6000 lejt hagytak jóvá a Márton Áron Gimnázium számára, hogy az iskola megfigyelőkamerákat vásárolhasson a most zajló érettségire, ugyanis a tavalyi vizsgához viszonyítva – amikor 300 diákot fogadtak – idén 100-zal többen érettségiznek az ott kialakított vizsgaközpontban. Márk Boglárka


Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!