2021, március 3, szerda.
Hirdetéscustom_html_banner1

Jegyek már csak Csíkszeredában

Mindennapi függőségeink címmel négy városban – Marosvásárhelyen, Gyergyószent­mikló­son, Csíkszeredában és Székely­ud­var­helyen – tart előadást dr. Zacher Gábor ismert magyarországi főorvos, toxikológus. Az előadássorozatot lebonyolító Eventikum elnevezésű – rendezvényszervezéssel foglalkozó – szervezet részéről Kozma Péter elmondta: mindenképp fontosnak tartják az előadásokat, és nagyon örültek a szakember pozitív visszajelzésének.

Kozma Péter az előadássorozatról. Hiánypótló kezdeményezés Fotó: Kertész László

A szakember egyik internetes előadásának meghallgatását követően tá­madt a szervezők ötlete, hogy megpróbálhatnák meghívni dr. Zacher Gábort, hátha vidékünkön is tartana egy-két előadást. A szervező Eventikum részéről a tegnapi, gyergyószentmiklósi sajtótájékoztatón Kozma Péter azt mondta, sikerült felvenniük a kapcsolatot a toxikológussal, aki nyitott volt, és több előadást is vállalt. Négy nap alatt hat előadást tart: egyet Marosvásárhelyen (február 25.), kettőt Gyergyószentmiklóson (február 26.), egyet Csíkszeredában (február 27.) és szintén kettőt Székelyudvarhelyen (február 28.). Kozma Péter rámutatott: Gyer­gyó­szentmiklóson – a helyi Élmény Alap támogatásával – az esti előadás napján 13 órától kizárólag diákoknak beszél Zacher, míg Székelyudvarhelyen a nagy érdeklődésre való tekintettel volt szükség egy második időpontra.
Mint mondta, az előadássorozat hasznosságát és szükségességét a Hargita Megyei Kábítószer-ellenes Megelőző, Felmérő és Tanácsadási Központ (CPECA) statisztikái is alátámasztják, ugyanakkor a kutatások kimutatták, hogy megyénkben a marihuána és a különböző dizájnerdrogok fogyasztása a leggyakoribb. A szervező megjegyezte, azt szerették volna, hogy ingyenesek legyenek az előadások, ennek érdekében pedig pályázatokat is benyújtottak, viszont azok nem nyertek, így csak jegyvásárlás esetében lehet részt venni az előadásokon.
A jegyek egyébként majdnem az összes helyszínen elfogytak, kizárólag Csíkszeredában, a helyi Szakszervezetek Művelődési Házának jegypénztárában kaphatók még. Egy belépő ára 25 lej.

Kertész László

Kapcsolódó cikkek:

Előny a Sportklubnál

Aranygóllal dőlt el a jégkorong Erste Liga székelyföldi negyeddöntőjének első párharca a csíkszeredai Vákár Lajos Műjégpályán. A vezetést a Gyergyói HK szerezte meg a...

Videó – Hargita magazin 2021. március 2.

A mai műsorból megtudhatják, hogyan zajlott a szakmák hete Hargita megyében, mi is az a biogazdálkodás, de megtekinthetik Sánta Csaba bronz kisplasztikáit a Megyeháza...

2,3 millió adag oltóanyag érkezett az országba

Március 1-jéig 2,3 millió dózis koronavírus elleni oltást kapott Románia – jelentette be kedden a COVID-19 elleni oltási kampányt koordináló országos bizottság (CNCAV) vezetője. Dr. Valeriu...

Legfrissebb