Javul a román nyelv ismerete

HN-információ
Már több éve ad otthont a csíkszeredai Kájoni János Megyei Könyvtár a Könyvcsata nevet viselő olvasóversenynek, amelyen diákok összemérhetik tudásukat, és vitázhatnak az adott kortárs irodalmi művek kapcsán. A kezdeményezés hatásairól a szervezők elmondták: Csíkszeredában javul a román nyelven történő kommunikáció. [caption id="attachment_59652" align="aligncenter" width="1000"] Olvasmányaikat ajánlják egymásnak a diákok Fotó: Keresztes Bea[/caption] A kolozsvári Octavian Goga Megyei Könyvtár által kezdeményezett Könyvcsata (Bătălia cărţilor) célja, hogy különböző, kortárs irodalmi műveket ismerjenek meg a diákok, akik olvasónaplót vezetve választhatják ki a kedvenc regényüket, amelyet a „Győzz meg, hogy olvassak/Az olvasás varázsa” című vita során bemutatnak, és olvasásra ajánlanak a közönségnek. A verseny román nyelven zajlik, és lapunk kérdésére elhangzott, hogy az elmúlt években nagy népszerűségnek örvendett a magyar iskolában tanuló diákok körében. Bedő Melinda, a Kájoni János Megyei Könyvtár munkatársa elmondta, a 2014-ben elindult program keretei között olyan könyvlistát állítanak össze, amely nem képezi részét az iskolai tananyagnak. Javul a román nyelv használata – Általában kortárs szerzők irodalmi műveit javasoljuk a diákoknak, és a fél éven át zajló Könyvcsata végére valódi viták szoktak kibontakozni. A verseny keretében a 11–13 éves, illetve a 14–18 éves résztvevők április és október között korcsoportonként 10-10 gyermek- és ifjúsági regényt olvasnak el – ecsetelte Bedő Melinda, kiemelve, hogy kezdetben a Kájoni János Szakközépiskolában volt nagyon népszerű a kezdeményezés, mostanra leginkább az Octavian Goga Főgimnázium és a Liviu Rebreanu Általános Iskola diákjai lelkesednek a verseny iránt. Megtudtuk, hogy a kortárs román irodalom olvasása és nyilvános bemutatása igen jó hatással van a részt vevő diákok beszédkészségének javítására, hiszen a tapasztalatok azt mutatják, hogy a Könyvcsata során feszengés nélkül beszélnek románul a csíkszeredai magyar diákok. – Az az igazság, hogy mostanra már senkit nem kell noszogatni, hogy merjen megszólalni románul. Sőt! A rendezvény során folyékonyan és nyíltan beszélgetnek egymással a gyerekek, habár ez a kezdeti fázisban nem volt jellemző – tudtuk meg a könyvtár munkatársától. Elhangzott, nemcsak a tanárok nevezhetik be a diákjaikat a versenybe, hiszen már arra is volt példa, hogy a tanulók önként, az oktatójuk tudta nélkül jelezték részvételi szándékukat. Országos döntő Csíkszeredában Az idei Könyvcsata záróren­dezvényére összesen 30 fiatal érkezik majd, akik a fél éven át tartó olvasás gyümölcsét osztják meg a közönséggel és a zsűrivel egyaránt. Megtudtuk, hogy a dolgozatok értékelése még folyamatban van, és a zsűri sem végleges, de csütörtökre minden készen áll majd a versenyzők fogadására. – Csíkszeredából 17 diák vesz részt a programban, de gyergyó­tölgyesi, gyergyósalamási és bélbori versenyzők is jelen lesznek. Egyébként, Maroshévízen is nagyon népszerű ez a rendezvény, az ottani tanulók számára is lesz Könyvcsata, és a csíkszeredai és a maroshévízi győztesek közül fog kikerülni Hargita megye egy-egy képviselője korcsoportonként az országos döntőbe – közölte Bedő Melinda, aki hangsúlyozta, hogy a jövő évi országos döntő Csíkszeredában lesz majd. – Tavaly Marosvásárhely, azelőtt két alkalommal pedig Kolozsvár adott otthont a Könyvcsata döntőjének, 2018 márciusa és áprilisa között végre Csíkszereda lesz a házigazda – közölte lapunknak a könyvtár munkatársa. Az idei Könyvcsata csíkszeredai zárórendezvénye tehát csütörtökön lesz a Kájoni János Megyei Könyvtárban, ahol igazi vitákat láthat és hallhat a nagyérdemű. Keresztes Bea


Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!