Játszottak, ismerkedtek a fogyatékos fiatalok

HN-információ
Az ország több tájáról érkeztek értelmi fogyatékos gyermekek és fiatalok Gyergyó­szentmiklósra – első alkalommal szervezett találkozót a helyi Napsugár az Esőben Egyesület. Csata Kinga főszervező, az értelmi fogyatékosok gyergyószentmiklósi napközijének vezetője rámutatott: a háromnapos rendezvény célja a játék és az ismerkedés volt, ugyanakkor a részt vevő egyesületek vezetőinek szakmai megbeszélésre is lehetőségük nyílt. [caption id="attachment_31013" align="aligncenter" width="1000"]Sport és ismerkedés. Élmény a fiataloknak Fotó: Kertész László Sport és ismerkedés. Élmény a fiataloknak Fotó: Kertész László[/caption] Hangos zenére ébredhettek szombat reggel a gyer­gyó­szentmiklósi ér­tel­mi sérültek napközi otthona kör­nyékén lakók. A gyermekek és fiatalok tornával indították a napot, majd sportrendezvényekkel folytatódott a programsorozat, a Batthyány Ignác Műszaki Szakközépiskolában arcfestésre is volt lehetőség, délután pedig kirándulás következett, amikor is a Gyilkos-tóhoz látogattak. A háromnapos rendezvény már pénteken elkezdődött: szépségszalont alakítottak ki, manikűrös, kozmetikus és fodrász szépítette a lányokat, mások a Figura Stúdió Színház által biztosított jelmezekbe öltözhettek be. Csata Kinga szervező, a Napsugár az Esőben Egyesület vezetője lapunknak kifejtette, az ország több táján is rendezvényeken vettek részt az elmúlt években, most pedig úgy gondolta, hogy nekik kell hasonlót szervezniük. – Számos barátság alakult ki ezeken az eseményeken, bennem pedig megszületett a vágy, hogy mi is meghívjuk ezeket az egyesületeket – fogalmazott, hozzáfűzve: – Bukarestből négy egyesület vett részt a találkozón, emellett pedig Bodzavásárról, Bákóból, Râmnicu Vâlceáról és Aradról érkeztek értelmi fogyatékos gyermekek és fiatalok, kísérőikkel együtt. Játék közben ismerkedhettek egymással, a részt vevő egyesületek vezetőinek pedig szakmai beszélgetésekre is lehetőségük nyílt. A máshonnan érkezők meglepődve vették tudomásul a Napsugár az Esőben Egyesületnél zajló komoly munkát, elmondásuk szerint nem gondolták, hogy ilyen – az országban egyedülálló – szervezet működik itt. Csata Kinga elárulta, már fél éve elindult a szervezkedés, hogy országos szövetséget hozzanak létre, amelynek alapító tagja lenne a gyer­gyó­szent­miklósi egyesület, ráadásul jövőre az értelmi fogyatékosok országos olimpiáját is ők szervezhetik. A találkozó vasárnapi záróakkordjaként a résztvevők szekerekkel járták be Gyergyó­szent­miklóst és környékét, a folytatással kapcsolatban pedig elhangzott: hagyományteremtő szándékkal hozták létre a rendezvényt. Kertész László


Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!