Itthoni kiindulópontot adni a fiataloknak

HN-információ

 

 

Pályaorientációs tréninget tartott a hét elején a gyulafehérvári Caritas Iránytű a munka világába elnevezésű projektjének keretében. A gyergyó- és udvarhelyszéki, hátrányos helyzetű fiataloknak szánt foglalkozásokat a Zetelaka melletti Deság patakán, szabadtéri környezetben tartották. A nyár további részére hasonló programokat, táborokat szerveznek, hogy megkönnyítsék a fiatalok itthoni munkavállalását, eligazodást nyújtsanak számukra a munkaerőpiacon.

A Caritas munkavállalást ösztönző és az iskolaelhagyás ellen fellépő, hátrányos helyzetű fiataloknak szánt kezdeményezést indított el 2018-ban. A partnerkeresést és a terepfelmérést követően egy évvel később vonták be a tanintézményeket a munkába, hogy közösen segíthessenek a fiatalok pályaválasztási és továbbtanulási terveiben.
Gyergyószéken két mentor foglalkozik csoportos és egyéni munkában az érintettekkel, partnerségi szerződésben a Fogarasy Mihály Műszaki Középiskolával, valamint a Puskás Tivadar Szakközépiskolával. A mentorok munkáját a járványhelyzet azonban alaposan átszervezte: a személyes találkozások hiányában maradt az online foglalkozás lehetősége, illetve a telefonon való kapcsolattartás. Mindezt a nyári időszakban szeretnék pótolni különböző tevékenységekkel.
– A korlátozások feloldását követően július 6-án egynapos pályaorientációs, szabadtéri tréninget tartottunk András Gabriella tanácsadó vezetésével, amelyet a nyár folyamán folytatni szeretnénk. Az a célunk, hogy segítsünk a fiataloknak a megfelelő munkahely megtalálásában, szorítsuk vissza a külföldre való elvándorlás jelenségét – közölte lapunk érdeklődésére Szabó Zsuzsa ifjúsági mentor.
Hozzátette: a nyári foglalkozások nyitottak lesznek minden fiatal számára, aki érdeklődést mutat a felmerülő kérdések iránt.
Az Iránytű a munka világába projekt keretében két nyári tábort terveznek a program koordinátorai és a mentorok: elsőként egy háromnapos készségfejlesztő táborba jelentkezhetnek gyergyó- és udvarhelyszéki fiatalok, ahol zeneterápiás foglalkozások és a fotózással való ismerkedés lesznek a fő programpontok. Augusztus közepén pedig egy természetjárásra alapozott, pályaorientációs tábort tartanának Gyergyó környékén sok kirándulással, szakemberek által vezetett foglalkozásokkal.
Szabó Zsuzsa a projekt eddigi eredményeit áttekintve elmondta: jó irányba haladnak, hiszen nemrég bővült a csapat új fiatalokkal. A munkába állítás terén pozitívum, hogy egyre több vállalkozót tudnak elérni, akik alkalmazzák a szociálisan hátrányos helyzetű fiatalokat, olyan példa is van, ahol a cégvezető lakhatást is biztosított a munkavállaló fiatal számára.
Az Európa több országában jelen lévő kezdeményezés Romániában Maros és Hargita megyét érinti.



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!