Fiatal székelyudvarhelyi képzőművészek mutatkoznak be közös kiállításon a Haáz Rezső Múzeum képtárában. A kedden nyílt kiállítást, az alkotókat Kovács Árpád méltatja. Itthon mutatkozik be a grUnd. Azért hangsúlyozom, hogy itthon, mert az elmúlt év októberében, tehát több mint három hónappal ezelőtt a most kiállító művészek többsége már bemutatkozott Budapesten, a Vármegye Galériában. Az a kiállítás, amely Székelyudvarhely és Budavár testvérvárosi kapcsolatának 20 éves évfordulója alkalmából nyílt meg, mérföldkő volt, vagy úgy is mondhatnánk, hogy történelmi, ugyanis hosszú évekig, évtizedekig várni kellett arra, hogy az udvarhelyi kortárs képzőművészet Budapesten bemutatkozhasson. És erre azért kellett ilyen sokat várni, mert a közelmúltban jött el az a pillanat, amikor az udvarhelyi kortárs képzőművészet saját identitását, céljait újrafogalmazta, egy fiatal, nagyon jól felkészült, tehetséges és összetartó művésznemzedék verbuválódott össze Berze Imre szobrász karizmatikus, művészetszervező tevékenységének köszönhetően. Ennek a megújulási folyamatnak a része a Pulzus Székelyudvarhelyi Művésztelep, amely termőtalajt biztosít az alkotáshoz, és amelynek köszönhetően Udvarhely is bekerült a kortárs erdélyi, magyarországi és nemzetközi képzőművészeti vérkeringésbe, a kortárs művészet alakítója, egyik meghatározó tényezőjévé vált, nem utolsósorban pedig a helyi fiatal művészek is inspirációt, támogatást kaptak. Mivel azonban a Pulzus egy nemzetközi művésztelep, az udvarhelyi művészek szükségét érezték annak, hogy legyen egy saját fórum, tömörülés, egy GRUND, amely az udvarhelyi fiatal művészeket összefogja. Az elmúlt időszakban azt láttuk, hogy az aktuális művészeti és társadalmi kérdésekre nagyon gyorsan és dinamikusan reagáló fiatal nemzedék fejti ki tevékenységét Udvarhelyen. Nagyon intenzív és gyümölcsöző kapcsolatokat sikerült kialakítaniuk az elmúlt években minden, a magyarság szempontjából fontos erdélyi várossal, művészeti szervezetekkel, közép- és felsőfokú művészeti oktatási intézményekkel, művésztelepekkel, múzeumokkal, ami a tömörülés további jó irányba való fejlődését, összekovácsolódását szolgálja. A budapesti megnyitó után nagyon kevés idő telt el, de jól érzékelhető, hogy az elmúlt alig több mint három hónap alatt sem ültek tétlenül az alkotók. Lakatos László udvarhelyi szobrász, aki nagyszerű érzékkel nyúl a szobrászat klasszikus formáihoz és témájához, most egy, az egész világot megmozgató, egyúttal megosztó társadalmi jelenségre hívja fel a figyelmet, egy rendhagyó, mély érzelmi töltetet felvonultató kisplasztikával. Berze Imre, a fáradhatatlan művészetszervező is két új szobrot alkotott azóta. Állandóan foglalkoztatják az anyagok tulajdonságai, a technikai kihívások, az, hogy önmagát megőrizve tulajdonképpen meddig mehet el a szobrász úgy, hogy megmaradjon alkotói szabadsága is és maximálisan is ki tudja fejezni mondanivalóját. Jó példa erre a Don­’t touth II szobra, amely a korábbi fába álmodott plasztikákat gondolja tovabb bronzban. Felhívnám a figyelmet Imre egy új térplasztikájára a Menedék-re, amely a tavaly készült és látható volt a Műcsarnokban. Nagy öröm számunkra, hogy a Budapesten tanult Gál Boglárka hazajött Udvarhelyre, és itt képzeli el divattervezői karrierjét, biztosan jól fog járni vele a város. Érdemes megnézni ruhakölteményeit, a térben megjelenített grafikus felületeket. Jakab-Gidó Szende is friss, új művekkel jelentkezett erre a tárlatra. Rendhagyó módon a nagyon sikeres és kitűnő szakmai visszhangnak örvendő Anna kiállításra gyakorolt hatását képezte le az Anna című munkájával, ahol arra keresi a választ, hogy mi az, amit látunk és mi az, amit nem érzékelünk, vagyis mi a látszat és mi a valóság Anna élethelyzetében. Ehhez egy kiváló formát és technikát választ. Kolumbán-Antal Józsefnek 2013-ban a székely­ud­varhelyi Haáz Rezső Múzeum Képtárában volt látható Tengeri sugallatok címmel egyéni kiállítása, amelyben a tengernek mint lételemnek a hatását, hangulatát fogalmazta meg egyéni hangon, és olyan szobrokban, amelyek közvetlenül vagy áttételesen a tengert idézik meg egy olyan formavilággal, amelyet a hidrodinamika és az aerodinamika törvényei, egyenletei határoznak meg és írnak le. 2014-ben volt a második egyéni tárlata Bukarestben, ezen a kiállításon a Bukarestben és Temesváron eltöltött éveire, benyomásaira, észrevételeire, valamint az itt megismert emberek történeteire reflektál. Munkáiban arra törekedett, hogy a történeteket úgy sűrítse össze, hogy azokban más emberek is magukra találhassanak. Zsombori Béla jelenlegi domináns témája került most bemutatásra, a donga. A donga egy hordónak a léce, nagyon érdekes a formája, gondolkodásra késztet, ezt a formát, motívumot értelmezi újra és faragja ki homokkőből. Ilyen egyszerű formákat igyekszik létrehozni, ez az egyszerűség és tisztaság jellemző a korábbi erdélyi korstílusokra is, ezt tudatosan alkalmazza. Érdekes a megközelítés: egy fában létrejött formát az időtállóság miatt kőben formázza újra. Ennél a Pulzuson született munkánál nagy szerepet kap a felületkezelés, a borzolt, felfényezett felületek, emiatt alkotása plasztikusabbá, expresszívebbé válik. Tamás Borbála Entropia címmel jellemezhető korszakának a termései az itt látható műtárgyak, melyek a rendezettség és a rendezetlenség témáját járják körül. Külön ki szeretnék emelni két képzőművészt, akik nem voltak jelen a grUnd budapesti kiállításán, de most kiállították műveiket. Nagy szeretettel bemutatom Gujuman Ulianát, aki a temesvári Nyugati Egyetem Képzőművészeti és Design Karán tanult 2009–2012 között, majd ugyanitt festészet szakon mesterizett 2014-ben. Uliana három nagy méretű képet hozott erre a tárlatra, olajképei szimbolikus töltetűek, a korunkban érzékelhető fogyasztói társadalom visszásságára reflektálnak, egy olyan társadaloméra, amely a mi civilizációnk egyik ismertetőjegye, és amelyben a szériaszámban gyártott ipari termékek fogyasztására helyeződik a hangsúly, az ipari gépezet termékeire. A füvet nézve című képe megrázó erővel szembesít erre a visszásságra, egyúttal szembesít azzal, hogy a világot más szemmel is lehet szemlélni, nemcsak közömbösen, hanem olyan perspektívából, amely az értékekre, az igazságra törekszik. Az elvesztett értékek visszaszerzésének hangsúlyozása érzékelhető a Láthatatlan állatok nyomai című olajképének is. A másik képzőművész Fülöp György, a kolozsvári Képzőművészeti és Design Egyetem kerámia–üveg–fém szakának hallgatója volt 2010–2013 között, jelenleg a Pécsi Tudományegyetemen Kerámiatervezés szakon mesterizik. Sokféle anyagot kipróbált, foglalkozott betonnal, fával, porcelánnal, rézzel, kőcseréppel, fazekasagyaggal. Számos kísérletet tett arra, hogy már meglévő hangszert újradesignoljon – ahogyan mondja –, vagyis átfogalmazza egy másik formába. Rendhagyó az a performansza vagy akciója, amit a megnyitó után látni is fog a közönség, amely a születést járja körül, kihívásként kísérli meg egy teljesen zárt gubóból, ahol a külvilág zaja elcsendesül és a saját zörejei felerősödnek – az újjászületést. Végül köszönet illeti a Haáz Rezső Múzeumot, Miklós Zoltán igazgatót és Berze Imrét a kiállítás megszervezéséért.