Itt a farsang, áll a bál

Máthé-Háromszéki Eszter
Becsült olvasási idő: 3 perc

Itt a farsang, áll a bál – kezdhetjük dúdolgatni így vízkereszt után egészen hamvazószerdáig, miközben azon törjük a fejünket, vajon idén minek szeretne öltözni gyerekünk a mulatságon, és azt a jelmezt hogyan fogjuk megvalósítani, vagy honnan tudjuk megvásárolni. Ha még nincs meg, a tökéletes fánkrecept megszerzésével, kikísérletezésével is próbálkozhatunk, miközben eszünkbe jut, hogy nincs kosarunk, amivel az óvoda által szülők számára szervezett bálba pakolhatnánk az elemózsiát.
Különböző szakterületek sokféle módon definiálják a felnőttséget, jogi értelemben azt a személyt jelenti, aki elérte a nagykorúságot, és ezzel cselekvőképessé vált, de meghatározhatjuk biológiai vagy pszichológiai szempontok szerint is, vagy akár a szociális státusz szerint és a személyiségfejlődés jegyei alapján. 
A közösségi médiában is számos vicces meghatározással találkozhatunk mémek formájában. Egyik ilyen szerint felnőttnek lenni azt jelenti, hogy folyamatosan fáradt vagy, mindenkinek arról panaszkodsz, hogy fáradt vagy, és meghallgatsz mindenkit, aki arról beszél, hogy ő milyen fáradt. De számolhatjuk a felnőttséget attól az életkortól, amikor már önállóan, a szülők beleegyezése nélkül utazhatunk külföldre, vagy vásárolhatunk alkoholt, vezethetünk autót, házasodhatunk. Attól az időponttól, amikor aláírjuk az első teljes munkaidős állásunk szerződését, vagy először bérlünk ki egy lakást egyedül. De köthetjük a felnőttséget a szülővé váláshoz is, hiszen lássuk be, annál nagyobb felelősség aligha szakadhat a nyakunkba. Megtapasztaljuk a felnőttséggel járó felelősséget az álmos reggeleken, amikor tízórait készítünk, és akkor is, amikor saját igényeinket félretéve lázasan is felkelünk a gyermekeinkhez.
Saját szótáramban idén a felnőttség új meghatározását is megalkottam, ez pedig a fonott kosár megléte a háztartásban. A hagyományos székely családokban biztosan akad egy-két ilyen kosár. Van, aki piacra is ezzel jár, de a húsvéti ételszentelés is elképzelhetetlen nélküle. Én viszont reformátusként mindeddig csak tervezgettem, hogy beszerzem valamelyik havi vásáron, de elsősorban a helyhiány miatt mindeddig halasztgattam. Gyermekkoromban nálunk is gyakran előkerült. Ma is emlékszem azokra a délelőttökre, amikor nagy sürgés-forgás közepette készültek a konyhában a finom falatok, és együtt ötletelt a család a hidegtál díszítésének módjáról, amely szüleim esti bálba indulásakor a kosár tetejére kerülhetett, épp a kosár fülére rögzített két borospohár alá. Ahogy forog az idő kereke, most már mi vesszük át a stafétát – vagy a kosarat, hogy a témánál maradjunk –, újabb jelét adva a felnőttségnek.
És hogy a farsangi köszöntő se maradjon el, kívánok most minden jót, drága jó bort, olcsó sót, jó kenyeret, szalonnát, melléje meg pogácsát!
 



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!