Fitneszterem, mászófal, vásárcsarnok, luxusétterem, bin­gó­klub… Ezeket saját szemünkkel láttuk, de bizonyára sok egyéb is működhet elnéptelenedett angliai templomokban. Nem holmi imaházakban, hanem esetenként százéves templomokban. A mélyen vallásos olvasóknak csak nyugtatóval együtt ajánlom ezt a részt. [caption id="attachment_34038" align="aligncenter" width="450"] Húsvéti vásár Whitley Bayben. Fotók: Kovács Hont Imre[/caption] Reformátusként hiszek a meg­reformált egyház ta­nai­ban, és mivel édesanyám katolikus, az ősi keresztény vallás sem idegen számomra. A megreformált egyház sokadszori megreformálása azonban már nagyon távol áll tőlem, és mivel Angliában rengeteg van ezekből, nem volt egyszerű rátalálni a számomra megfelelő lelkülettel szolgáló templomi alkalmakra. Fenhamben, a bevándorló-negyedben nem igazán foglalkoztatott bennünket az, hogy részt vegyünk misén, istentiszteleten, hasonlón. Két hetet laktunk ott, folyamatosan munkát kerestünk, amikor tehettük, szórólapoztunk, sokszor vasárnap is. Pénzünk sem igazán volt, eltelt egy nagyon kritikus néhány nap, amikor jóformán csak müzlit ettünk tejjel napi háromszor, tehát igazán lett volna okunk templomba menni. Gondolati szinten eljutottunk addig, hogy bekukkantanánk a szikh templomba, mert ott szeretetből, ingyen kaphatunk indiai ételt. Hasznos is, egzotikus is. Végül nem mentünk, mert ez inkább önzés lett volna, mint istenhez való közeledés, ezért csak nem vitt rá a lélek. Egyik templomból a másikba Aztán elköltöztünk Heatonba, ahol a közvetlen közelünkben három templom is volt, sőt még valami gyanús imaházak. A legközelebbi templomot metodista és – szabad fordításban – egyesült református (United Reformed) testvérkapcsolat „működtette”. Hogy ez pontosan mit jelent, nem tudom, de feltételezem, hogy a két egyház tartotta ott az istentiszteleteit. És ha már református, meggyőztem a katolikus páromat, hogy menjünk el istentiszteletre. Otthon használatos kifejezés a „kötye” és a „rötye”, a katolikus, illetve a református öreg tyúkok egyesülete. Nos, mi itt a „mötyével”, a metodista öreg tyúkokkal foglaltuk el helyünket az amúgy nagyon szép templomban. Mi voltunk a legfiatalabbak, volt még két negyvenes nő, a többiek 70-en felül, és három bácsi kivételével mind nők. Mankóját szorongatva, házi papucsban bekocogott a papnő, én pedig örültem, hogy most lesz valami rendhagyó, valami nagyon tapasztalati. Erre fel elmesélte, hogy bár hithű metodista, de nem mindenben ért egyet egyházuk alapítójával, majd áttért a válásának a történetére, egy-egy hívőtől megkérdezett személyesen ezt-azt, viccelődött, kuncogtunk, énekeltünk dallamos templomi énekeket, majd kijöttünk, és a kekszet sem volt kedvünk elfogadni, surrantunk ki az ajtón. „Ez mi a fene volt?” – néztünk egymásra későbbi feleségemmel. Olyan énekeik vannak, mint a Walt Disney-mesékben, mégsem volt ott egy fél gyermek sem, plusz mi ez, hogy Istenről alig esik szó, de az egyházalapító elveit alaposan kivesézik! Nem vagyok minden vasárnap templomban, de azért nem egy istentiszteleten vettem már részt, mégsem hallottam egyetlen prédikációt sem Kálvin Jánosról. Miután a metodistáknál semmi istenközelit nem találtunk, és az egyesített reformátusokról is kiderült, hogy tulajdonképpen két szektából összecsapott harmadik szekta, elhatároztuk, hogy katolikus misét keresünk. Meg is találtuk, és azt hiszem, ekkor tudatosult bennem, hogy mi a különbség egy valódi egyház és egy – jobb esetben – 200-300 éves hókuszpókusz között. Végül az Angliában eltöltött időnk javát Gatesheadben töltöttük. Munkába menet útba esett a legcsúnyább templom, amit valaha láttam. Úgy nézett ki, mint valami téglagyár. Viszont éppen ez volt az, amelyikre „rákaptunk”. A Corpus Christi katolikus templom tényleg tele volt áhítattal, a plébános pedig lenyűgöző volt. Tőle láttam azt, hogy mivel lehetne valóban az egyház közelében tartani, illetve oda vonzani a fiatalságot. Idős pap létére úgy prédikált a templomban, ahogy nálunk is prédikál sok fiatal pap a templomon kívül. Magyarán: újít, lebilincselően prédikál, nem kell tartania az „öreg pap” rosszallásától, és nem a 90 éves egyházfinak, hanem a felnövő gyermekeknek akar megfelelni. Néha-néha a nagyon idős pap is megszólalt, ő kisfilmeket mutatott be, sportrendezvényeket szervezett, kacagtatta a híveket. Az a csúf templom a közös éneklés és imádkozás, az öröm háza volt. És jobban éreztük magunkat, mint sok szép templomban, ami a közös éneklés és imádkozás, valamint az ásítás háza. [caption id="attachment_34041" align="aligncenter" width="1400"] A gatesheadi Corpus Christi katolikus templom. Kívülről visszataszító, belülről felemelő[/caption] Keresztény Európa? Ugyan! A tapasztalatokból jutott alkalom egyéb tanulságokra is. Például arra, hogy mennyire elbaltázott kommunikáció a konzervatív politikai szféra részéről a keresztény Európa védelmének emlegetése az iszlám térhódítás ellenében. Nem angol, hanem szinte teljes nyugat-európára jellemző a vallásnélküliség. Nem feltétlenül az istentagadást értem ezalatt, csupán azt, hogy emberek leélik az életüket anélkül, hogy bármilyen egyházhoz tartoznának, bármilyen nevű istenhez imádkoznának. Nálunk „becsületből” még az ateista is megkereszteli a gyermekét, Anglia lakosságának negyede viszont semmilyen valláshoz sem tartozik, a 60 százalékos keresztény többség pedig az a gumikeresztény fajta, aki például a karácsonyt sem kapcsolja össze feltétlenül Krisztussal. Akkora vallási közömbösség uralkodik itt, hogy egyszerűen nem értik sokan, mit jelent ez, hogy keresztény Európa. Szerintem már a legelső lépéseknél érdemes lenne keresztény hagyományok mentén kialakult Európát, vagy valami ehhez hasonló, árnyaltabb megfogalmazást használni. Mert ha hiszik, ha nem, én a kereszténységemmel ugyanolyan bevándorló voltam Angliában, mint a naponta ötször imádkozó Mahmud Bangladeshből. És ezzel nem a vallási egyenjogúság ellen emelek szót, hanem a vallás létjogosultsága mellett. Mert ma ott van fokozott terrorfenyegetettség, ahol nem tudják – vagy nem illik, esetleg nem szabad(!) – kimondani, hogy az adott ország alkotmánya melyik vallás hagyományára épül. …És ráadásul a feleségem keresztet vet, én pedig nem. Az az angol, aki életében egyszer járt templomban és akkor is csak a hecc kedvéért, sosem fogja megérteni, hogy miről is van itt szó. [caption id="attachment_34039" align="aligncenter" width="1400"] A templomban bingóklub működik. Mögötte a Hit Szava Egyház temploma[/caption] Rendeltetése: egyéb Ilyen hozzáállással nem meglepő, hogy az sem veri ki a biztosítékot, ha a templom megszűnik templomként működni, és valami más költözik a falak közé. Olykor az évszázadok óta álló templomok is „áldozatai” lesznek az elnéptelenedésnek, de a helyiek ezt nem élik meg akkora drámaként. A műemlékvédelem sem úgy működik, mint nálunk. Itt nem vertek szét legalább kétszer mindent a tatárok, nem jöttek ide a törökök hódítani. A vikingek óta kis túlzással csak a német bombázók jártak arra, és szinte minden faluban találni középkori fogadókat, kastélyokat. Felépült egy templom 1800-ban, de nincs már annyi keresztény, amennyiért érdemes kifűteni? Hát majd jobb esetben átveszik a szikhek, akit nem Istenhez, hanem valamelyik guruhoz ugyan, de legalább imádkozni fognak benne, s ha nem, kibéreli majd valami vállalkozó. A közvetlen közelünkben levő három templomból a metodista volt az egyetlen, amelyik valóban templomként funkcionált. A másikban fitneszklub van, a harmadik – egyben szerintem a legszebb – a Heaton Bingo Club otthona. Bent nem jártam, de a bejáratánál mindig ott állt néhány cigarettázó öreg néni, aki elnyomta a csikket és indult vissza a templomba hazardírozni. Kicsit távolabb ott volt még egy katolikus templom, a másik irányba pedig egy szintén réginek kinéző templom, amiben mászófal működik. Láttunk ugyanakkor belvárosi bérház alagsorában, vagy raktárépülethez hasonló bádogépítményben működő templomot is, Whitley Bayben pedig a kíváncsiság bevitt bennünket a bevásárlóközponttá átalakított templomba. Ha Jézus földre szállna azért, hogy kereskedőket űzzön ki a templomból, Jehova összes tanúival sem győzné a munkát. Pedig belőlük éppen elég van ott is, Newcastle főterén a legnagyobb esőben is ott áll Charles Earl Grey szobra és a Jehova tanúi! Kovács Hont Imre