Hirdetés

Interkulturális napok Siménfalván

HN-információ
Tegnap ért véget a Gyulafehérvári Caritas interkulturális gyermekrendezvénye Siménfalván. A program fő célja a közösségépítés volt, és az együtt játszó, közös élményeket szerző gyerekeket elnézve, sikerült is ezen a téren előrelépni. A szervezők olyan foglalkozásokat szerveztek, és olyan légkört teremtettek, ahol a magyar és roma gyerekek jobban megismerhették egymást, tanulhattak is egymástól. [caption id="attachment_31638" align="aligncenter" width="1000"]A közös élmények összekötnek. Úton a másság elfogadásáért Fotó: Caritas A közös élmények összekötnek. Úton a másság elfogadásáért Fotó: Caritas[/caption] Június és július hónap folyamán három településen, a Kovászna megyei Ozsdolán, a Maros megyei Mezőpaniton, illetve a Hargita megyei Si­ménfalván szerveztek és szerveznek inter­kulturális napokat a United Networks – integrált kezdeményezés hátrányos helyzetű közösségek felzárkóztatásáért című projekt részeként. A nyikómenti Siménfalván – ahol jelentős roma közösség él – vasárnap kezdődött az az ötnapos program, amelynek során a helyi iskolába járó gyerekeknek szerveztek a település művelődési házában színes és játékos tevékenységet, lehetőséget adva egymás jobb megismerésére és az együttműködésre. A célcsoport a siménfalvi iskolába járó 33 harmadikos és negyedikes tanuló volt, de szívesen fogadták a szervezők a testvéreket is – tudtuk meg Andrási Erika közösségfejlesztési koordinátortól. Tartottak alkotó napot, amikor például egyetlen írószerrel párban kellett ábrázolni a szülőfalu látképét, másnap néptáncon, népdalokon keresztül ismerkedhettek a gyerekek egymás néhol eltérő hagyományaival, népi kultúrájával. Másság-napot is rendeztek, amelynek során vegyes csoportokban beszélgettek különböző témák kapcsán az eltérő viselkedésmintákról, értékekről. Nagyon élvezték a gyerekek a tűzoltó- és elsősegély napot, a székelykeresztúri Villám–Fulger Önkéntes Tűzoltó Egyesület tagjai vezetésével kipróbálhatták, miként lehet eloltani a tüzet, a tűzesetek megelőzéséről, mentési helyzetekről is beszéltek. Tegnap pedig mindent megmutattak a szülőknek: a rajzokat, a tanult táncokat, dalokat is. Andrási Erika még elmondta, hogy a projekt részeként hamarosan elkészül az óvoda udvarán a játszótér felújítása, sajnos a csúszda nem érkezett meg, s bár tervezték, ezért nem sikerült még felavatni tegnap az új létesítményt. Lapunkban több ízben is beszámoltunk a Caritas tavaly májusban elindított másfél éves projektjéről, amelynek legfőbb célja a szociális intézményi infrastruktúra fejlesztése a hátrányos helyzetű csoportok társadalmi integrációja érdekében, beleértve a roma közösségeket is, három megye, Maros, Hargita és Kovászna kiválasztott településein. Asztalos Ágnes


Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!