Tobzódtunk az eseményekben a hét végén: a világ magyarsága az 1956-os forradalom kezdetének évfordulóját ünnepelte pénteken, szombaton Székelyföld határait világították meg, vasárnap I. Mihály román király ünnepelte születésnapját és a román hadsereg díszfelvonulásokkal, politikusok beszédeivel ünnepelte a saját napját. Megannyi felsorolt esemény fontos volt kezdeményezői, résztvevői számára, de nem csak: az 1956-os magyar forradalom eseménysora míg csodálattal tölti el a világot, a volt kommunista blokk Dávidja és Góliátja összecsapását, a kis Dávid győzelmét látták és látják benne mindmáig, egy kis ország hősies küzdelmét a szovjet imperializmus ellen, illetve a szabadság eszméjéért vállalt mártírium jelképeként értékelik. Ötvenhat megítélése egyértelműen pozitív, az ünnep integráló hatású – még ha a nemzeti ünnepeinket is szeretnék külön ünnepelni a politikusok –, s ez az integráló jelleg akár a román–magyar viszonylatban is megtapasztalható. A Székelyföld határainak bevilágítása – még ha teátrális, netán gyermeteg ötletnek is tűnik némelyek számára – jelzi a közösség igényét arra, hogy a kisebbségi jogok védelme és érvényesítése ne korlátozódjék a nyelvi jogok biztosítására és gyakorlására, arra, hogy napirenden maradjon a térség autonómiájának kérdése, no meg arra, hogy figyelmeztesse a politikumot, a többségi hatalmat arra, hogy a székelyföldi magyarság kérdése – saját megítélése szerint! – továbbra is rendezetlen. Figyelmeztet arra, hogy a többségi hatalmi retorika, miszerint Romániában a kisebbségi kérdés európai mércék és elvárások szerint rendezett, megoldott, nem fedi a valóságot, s a kétségtelen előrelépések dacára a magyar lakosság diszkriminálva érzi magát, hátrányos megkülönböztetés alanyának tekinti saját magát. S ezt a tényt időnként fel kell mutatni…! A román és a magyar közösség álláspontja ebben a kérdésben nem áll közel egymáshoz – legalábbis a politikai retorika, de a hétköznapi tapasztalatok szintjén sem –, így az esemény nem integráló jellegű. A román társadalomban Mihály király személyisége integráló jellegű lehetne, ha a monarchia intézményére, a király 1944. augusztus 23-i kiugrásban játszott szerepének megítélésére rá nem tapadna a kommunista időszak máig továbbélő monarchiaellenes, osztályharcos és nacionalista szemléletének sallangja. Bár megítélése jelentős mértékben javult az elmúlt huszonöt esztendőben, híveinek és ellenzőinek táborában egyaránt erősek az indulatok, így születésnapjának megünneplése sem föltétlenül integráló jellegű, s a magyar közösség irányába megfogalmazott üzenet hiánya miatt, e közösséget hidegen hagyja az ünnep… A román hadsereg napja sem integráló jellegű ünnep: a magyar megszállás alóli felszabadítást ünneplik ezen a napon. Leegyszerűsítve a dolgokat: román–magyar viszonylatban ha az egyik fél győztes, a másik óhatatlanul vesztes, ha az egyik felszabadító, a másik értelemszerűen leigázó. Ha a román politikum azt szeretné, hogy az ünnepek integráló jellegűek legyenek, mindenki azonosulni tudjon velük, olyan eseményeket, történéseket, történelmi fordulópontokat kellene választani hivatalos ünnepnek, amelyekkel mindenki – vagy legalábbis a számottevő többség azonosulni tud, nem kelti azt az érzést, hogy az az ünnep valaki ellen irányul. Ha ez megtörténik, mindkét félben kialakul majd a kellő bölcsesség ahhoz, hogy egymás ünnepeit elfogadják. Addig viszont még hosszú időnek kell eltelnie. Sarány István