Ingyenes ügyintézés Udvarhelyszék falvaiban

HN-információ
Ingyenes honosítást, magyarországi anyasági és életkezdési támogatást igényelhettek Farkaslaka község lakói, anélkül, hogy el kellett volna hagyják településüket az elmúlt két hétben, ugyanis a székelyudvarhelyi Eurotrans Alapítvány kiszállásokat szervezett a község falvaiban. Székelyszentlélek, Nyikómalomfalva, Kecset és Székelypálfalva után kedden Farkaslakán folytatódott az ingyenes ügyintézés, a helyi kultúrotthonban az iroda két munkatársa fogadta az érdeklődőket. Mihály Péter, az Eurotrans Alapítvány székelyudvarhelyi irodájának vezetője elmondta, fő céljuk a segítségnyújtás. Kifejtette: azért fontosak a kiszállások, hogy azoknak az embereknek is legyen lehetőségük igényelni az állampolgárságot vagy a különböző támogatásokat, akik nehezebben jutnak el a városba. – 2015-től, az alapítvány indulásától kezdtük el a kiszállásokat, heti két-három alkalommal fordulunk meg Udvarhelyszék településein. Tapasztalataink pedig azt mutatják, hogy szükség van erre, mindig vannak érdeklődők, akiknek segíthetünk – fogalmazott Mihály Péter. Hozzátette: általában úgy szervezik a kiszállásokat, hogy egy községet vesznek célba, amelynek minden egyes kicsi falujába igyekeznek eljutni, két-három hét leforgása alatt. Ezzel az a céljuk, hogy ha valakinek elmarad valamilyen hivatalos irata, akkor azt pótolni tudja a következő alkalomkor, és nem Székelyudvarhelyre kell beutazzon, hanem csak a szomszéd faluig, pár kilométeres távolságot megtéve. Ez egyébként gyakran elő is fordul – tette hozzá az irodavezető. Télen többen, nyáron kevesebben érdeklődnek Mihály Pétertől azt is megtudtuk, hogy a tavaszi, őszi hónapokban jelentősen megnő az érdeklődők száma, január-februárban, illetve augusztusban viszont szinte alig van igény az ingyenes ügyintézésre. Hozzátette, az idősebb korosztály él leginkább a lehetőséggel, de a Köldökzsinór-program, anyasági támogatás is sokat lendített az érdeklődők számán. – Az újszülöttek családjai is mindig eljönnek, igyekeznek leadni a szükséges dokumentumokat, hogy részt vehessenek a programban és megkapják a támogatásokat – tette hozzá. Az érdeklődők száma a települések nagyságával is összefügg. Idén az év első két hónapjában a koronavírus-járvány miatt nem volt egyetlen kiszállásuk sem, márciusban kezdték a települések látogatását, havi 8-10 kiszállásuk van általában. Ezenkívül a székelyudvarhelyi irodában is naponta 9–15 óra között fogadják az érdeklődőket. Folytatják a kiszállásokat A kiszállásokat folytatják az elkövetkező időszakban is, az alapítvány munkatársai pedig a választáson való részvételhez szükséges regisztrációban is segíteni fogják a lakosságot. – Tudni kell, hogy a magyar országgyűlési választáson csak előzetes regisztrációval lehet részt venni, amelyet aktualizálni kell abban az esetben, ha valakinek változott a neve, lakcíme vagy bármi más. Ebben is a lakosok segítségére leszünk az elkövetkező időszakban – tette hozzá Mihály Péter, a székelyudvarhelyi Eurotrans Alapítvány irodavezetője.

Hadnagy Éva



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!