Illegális fakitermelés a Csíki Láznál

Illegális fakitermelést jelentettek csütörtökön a Szentegyházához tartozó Csíki Láz erdő környékéről. A helyszínre a szentegyházi polgármesteri hivatal munkatársai, a Szépvízi Erdészeti Hivatal szakemberei és a helyi rendőrség is kiszállt.

Pál Emil
Becsült olvasási idő: 1 perc
Illegális fakitermelés a Csíki Láznál
A faanyag egy részét megtalálták. Ezt szállítják el felvételünkön Fotó: Hodgyai István

Lőrincz Csaba, Szentegyháza polgármestere a Hargita Népének elmondta, felvételek is készültek a jogtalanul történő fakitermelésről. Jelenleg a szentegyházi polgármesteri hivatal és a Szentegyházi Közbirtokossági Egyesület munkatársai önkéntesek segítségével szállítják el az illegálisan kitermelt faanyagot. A polgármester elmondta: a szentegyházi napközihez fogják vinni, ahol fűtésidényben tüzelőként használjak fel.

Hodgyai István
Mentik, ami még menthető

– Leltározás után megállapítottuk, hogy mintegy százötven köbméter faanyagot termeltek ki, százötven tuskót vettünk leltárba, akad köztük fenyő és bükkfa is, ebből a helyszínen 35,36 köbméter faanyagot találtunk meg. A többit ellopták – nyilatkozta lapunknak Elekes András, a Szépvízi Erdészeti Hivatal munkatársa. Hozzáfűzte: annak ellenére, hogy szemtanúk felvételt készítettek az illegálisan kitermelt fa elszállításáról egyelőre nem számít bizonyítéknak a gyanúsított ellen. Az erdész szerint abban az esetben lehetne előállítani a tettest, ha a „fa tövén” vagy épp szállítás közben csípik el.

Hodgyai István
A mentés képei
Hodgyai István
A mentés képei
Hodgyai István
A mentés képei
Hodgyai István
A mentés képei


Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!