Ifjúsági regényt írnak a fiatalok

HN-információ
Elsősorban az olvasás és a könyvtár megszerettetésének céljából hozták létre tavaly szeptemberben, Gyergyó­szent­miklóson a Tini Irodalmi Kört (TIK), a fiatalok tevékenysége azonban túlnő a puszta olvasáson. Azóta számos írásfejlesztő gyakorlaton próbálhatták ki magukat, mostanra pedig ott tartanak, hogy közösen láttak hozzá egy ifjúsági regény megírásához. A kör megálmodója, Bleeding Bride, azaz Miklós Réka írónő rámutatott: lelkesek a fiatalok, és nem titkolt cél, hogy majd ki is adják az elkészült regényt. [caption id="attachment_23363" align="aligncenter" width="620"]Tinik irodalmi köre. Ifjúsági regényen dolgoznak Fotó: Kertész László Tinik irodalmi köre. Ifjúsági regényen dolgoznak Fotó: Kertész László[/caption] Komoly munka zajlik a diákok keddi találkozásainak alkalmával: ifjúsági regény megírásához láttak hozzá, ahol mindenkinek megvan a maga feladata. Az irodalmi klub koordinátora, Bleeding Bride, azaz Miklós Réka lapunknak kifejtette: már a kezdetekkor célként szerepelt, hogy az olvasás mellett a diákok íráskészségüket is fejleszthessék, mint ahogy az is, hogy majd idővel egy kiadványt is megjelentessenek. Úttörők lennének a megvalósítással Mint mondta, különálló novellákból és versekből összeállított antológiakötetet is kiadhatnának, azonban ennél kreatívabbak akartak lenni, ezért döntöttek egy ifjúsági regény mellett. – Szerzőpárosokkal találkoztam, de olyanról, hogy 14–19 éves fiatalok közösen írjanak meg egy regényt, még nem hallottam. Fontos szempont, hogy valami olyasmit hozzunk, ami még nincs – fogalmazott Bleeding Bride, hozzáfűzve: olyan végeredményben reménykedik, amelyet majd a tinédzserek szívesen a kezükbe vesznek. Jelenleg 20 taggal rendelkezik a kör, a Téboly kertje szerzőjének elmondása szerint azonban ennek mindössze fele jár rendszeresen a foglalkozásokra, így 10 fiatallal vágtak neki a regénynek. Maga a történet egyelőre titok, annyit azonban elárultak, hogy a mű négy középiskolai évet ölel fel, melynek során az olvasó kilencedik osztálytól egészen a ballagásig követheti végig a regényben szereplő diákok mindennapjait. Ahogy a TIK-esek mondják: „tinikről szól a tiniknek, a tiniktől”. A kiadással kapcsolatban Bleeding Bride megjegyezte, jó lenne, ha májusig legalább a nyers kézirattal elkészülnének, a költségekkel kapcsolatban pedig rámutatott: a havi tagsági díjakból, valamint a saját regényéből befolyó összeg egy részéből finanszíroznák a megjelenést. TIK-esnek lenni jó A diákok elmondása szerint elsősorban a munka összehangolása jelent némi nehézséget, azonban ezáltal is a saját hibáikból tanulva fejlődhetnek, így lelkesen várják a folytatást. Kifejtették: elsősorban az oldott hangulat miatt szeretnek TIK-re járni, mivel teljesen más, mint az iskolában, ugyanakkor Portik Gabriella magyartanár segítségével a kötelező házi olvasmányokat is átbeszélik, ami sokat segít. – Figyelnünk kell egymásra, ami egyszerűen hangzik, azonban sokszor nem könnyű. Nagy kihívás egy regény megírása, de pont ez a jó benne, hogy ilyen téren is kipróbálhatjuk magunkat – mondták. Kertész László


Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!