Hirdetés

Idén is alkalmazzák az élménypedagógiát

HN-információ
A gyergyószentmiklósi Pro Terra Alapítvány idén is meghirdette Élményhatás című projektjét, amely iránt ezúttal is nagy volt az érdeklődés – tájékoztatott az alapítvány vezetője, Szőcs Zsuzsánna. Tizenkét osztály jelezte motivációs levélben a csapatépítő, élménypedagógiai programon való részvételi szándékát, ezekből választottak ki hármat a szervezők. [caption id="attachment_77986" align="aligncenter" width="1000"] Élménypedagógia. Iskolán kívüli élmény Fotó: Kertész László / archív[/caption] Nagyon fontos, hogy a gyermekek ne csak a tanulás kapcsán, hanem iskolán kívüli tevékenységeken is találkozzanak, illetve új helyzetekben is megismerjék egymást – foglalta össze a projekt célját Szőcs Zsuzsánna, hozzátéve: azért hozták létre ezt a projektet, hogy a gyermekek két napig élménydús tevékenységek keretében élvezzék egymás társaságát. A főszervező kifejtette, hogy nagyszerű visszajelzéseket kaptak az elmúlt évek foglalkozásait illetően, és olyan osztály is akad, amelyik már kétszer is részt vett foglalkozáson, sőt az idén is megpályázta a lehetőséget. – A pedagógusoktól és a diákoktól is jó visszajelzéseket kapunk, ezért is tartjuk fontosnak az élménypedagógiai foglalkozásokat – mondta Szőcs Zsuzsánna, megjegyezve: a kötetlen, játékos foglalkozások által olyan erényeit és pozitív tulajdonságait mutathatja meg egy-egy gyermek, amelyekről az osztálytársai nem is tudtak. A gyakorlatok során az iskolások – a hétköznapi helyzetekkel ellentétben – kénytelenek meghallgatni a másikat, az együttműködést igénylő játékok pedig segítik az egymásra hangolódást. A foglalkozásokon a gyergyó­s­zentmiklósi Salamon Ernő Elméleti Gimnázium osztálya október 19–20-án, a Fogarasy Mihály Általános Iskola osztálya november 2–3-án, míg a gyergyóújfalvi Elekes Vencel Általános Iskola osztálya november 16–17-én vesz részt. Kertész László


Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!