tiszta égbolt
Idegek háborúja
A főügyész visszahívása vagy az olyan törvények elfogadása, amelyeket erőltetett a kormánykoalíció – elméletileg olyan történéseket jelenthettek, amelyek eredményeként csökkenhetne a hazai belpolitikai életben (de nemcsak) a feszültség, oldódhatna az ellenséges hangulat. Ám a valóság merőben más. Lehet, hogy valamilyen okból kifolyólag taktikázott Johannis államelnök az Alkotmánybíróság döntése végrehajtásának elnapolásával, de a végkifejlet semmiképp sem vethet rá jó fényt.
Egyrészt azért, mert a vonatkozó dekrétum kibocsátását szóvivője révén üzente meg, másrészt pedig azért, mert a szerdai – Brüsszelbe érkezésekor az újságíróknak adott – válaszaiban olyasmit is állított, miszerint ő pillanatig sem habozott, mert számára szent és sérthetetlen az alkotmány és a taláros testület döntéseinek tiszteletben tartása. Jól hangzik, de vájtfülűek számára rosszul cseng. Mi azt mondanánk: lehet, hogy nem habozott, de az biztos, hogy vonakodott…
Ma már egyértelmű az is, hogy az államelnök megkésett „gesztusa” nemigen hatotta meg legnagyobb politikai ellenfelét, pontosabban ellenségét, nevezetesen Liviu Dragneát, a kormánypárt elnökét, aki a dekrétum megjelenését követő napon, azaz kedden az egyik hírtelevíziónak adott interjújában hosszasan és részletesen sorolta fel azokat a tényeket, amelyek okán továbbra is indokoltnak és időszerűnek tartaná Johannis államelnök felfüggesztésének kezdeményezését. Alpári jelzőkkel illette Klaus Johannist, ami még akkor is elfogadhatatlan és megengedhetetlen lenne, ha állításai ténylegesen fednék a valóságot, de a dolgok sokkal bonyolultabbak és másként is festenek, mint ahogy azt megpróbálta igen „ékesszólóan” felrajzolni Liviu Dragnea.
A „színes” szóhasználat ilyen esetekben és ilyen szinten nemigen bizonyulhat szerencsésnek, sőt tisztességesnek sem, még akkor sem, ha van a pártelnöki mondókának valamelyes igazságtartalma. Ilyen összefüggésben utalhatunk arra, hogy egyes parlamenti pártok, de politikai elemzők is a feszültséget, a torzsalkodást és a felesleges konfliktuskeltést vélik látni abban, hogy az államelnök továbbra is nyakra-főre alkotmányossági aggályokat fogalmaz meg a honatyák által az utóbbi időben megszavazott törvények zöme esetében, vagy élni kíván az újratárgyalásra való visszaküldés lehetőségével. Ebben a ténykedésében pedig sokszor „társszerzői” szerepkörben lépnek fel a parlamenti ellenzéki pártok, s mindenekelőtt a liberális párt.
E tekintetben sokatmondó példa: az államelnök június 15-én egy 27 oldalas átiratában az igazságügyi megszervezésre vonatkozó 2004/304-es törvényt módosító és kiegészítő törvény újratárgyalását kérte, azt viszont mind a képviselőház, mind pedig a szenátus érintetlenül hagyta, és június 20-án az eredeti formában elfogadva kihirdetés végett visszaküldték az államelnöki hivatalnak. Erre nem került sor, mert az államelnök június 28-án alkotmányossági aggályokat fogalmazva meg elküldte a taláros testületnek. Július 10-én levelet intézett a testület elnökének, Valer Dorneanunak, amelyben arra is megkérte, hogy a szóban forgó törvényt ne tűzzék napirendre mindaddig, amíg nem érkezik meg a Velencei Bizottságnak az azzal kapcsolatos álláspontja. Igén ám, de július 12-én mégis az asztalra került ez a törvény, s az Alkotmánybíróság az államelnöki alkotmányossági aggályokat tartalmazó beadványt megalapozatlannak találta.
Független és tárgyilagos szakjogászok szerint valóban akad majd mindenik, az államelnök által kifogásolt törvény szövegében olyan rendelkezés, olyan előírás és megfogalmazás, amely sok kívánnivalót hagy maga után, de ugyanakkor a jobbító szándék nemegyszer összevegyül a pártérdekkel, sőt a személyes érdekekkel. Lehet viszont, hogy a véletlenek szerencsés (vagy éppenséggel szerencsétlen) egybeeséséről van szó. Az egybeesés ugye nem azonos az összemosással? Kérdezhetnénk: kinek is lenne érdeke, hogy a helyi közigazgatási tisztségviselők majdan különleges nyugdíjban részesüljenek? Ilyen kérdést feltenni viszont eleve nevetségesnek tűnhet. (Amúgy egy ilyen előírás is szerepel a szerdán megszavazott új közigazgatási törvénykönyvben, amelyet egyébként azon nyomban megtámadott az Alkotmánybíróságnál az ellenzéki pártok honatyáinak egy csoportja.)
A szópárbaj, a nyilatkozatháború hovatovább elfajul, el egészen az idegek háborújáig. Ezért is ragadtathatta el magát Liviu Dragnea ama kijelentése, miszerint „Klaus Werner Johannis legfőbb tétje az, hogy én tovább ne létezzek”. A maga részéről viszont ő továbblépne, mármint az államelnök visszahívásának az útján: „Én habozás nélkül megyek előre. Akik velem akarnak tartani, azok bátrak”.
Azt nem tudjuk, hogy Tăriceanu pártelnök bátor-e vagy sem, de legutóbbi megnyilatkozásaiból olyasmi következtethető ki, miszerint „inába szállt a bátorság”. Lehet, hogy túlozunk, de a vacillálás mindenképp kiérződött egy csütörtöki nyilatkozatából. Klaus Johannis is nyilatkozott, legutóbb csütörtökön délután Brüsszelben, amikor azt hangoztatta, hogy Liviu Dragnea egyes kijelentései aggodalomra adnak okot, s egyre nyilvánvalóbb, hogy „ez az ember túl nagy kalapot visel, s azzal a fején Dragneának kimerültek a politikai érvei és megkezdte a személyeskedést, a családok elleni támadást… S ez azért is nagyon aggodalmas, mert ez az ember vezeti a legnagyobb pártot, a parlament elnöke és közbeiktatottak révén vezeti a kormányt”. Amúgy Johannis államelnök a csütörtöki nyilatkozatában esetenként ugyancsak vagdalkozó hangnemet ütött meg. Ami pedig a felfüggesztését illeti, csak annyit mondott: „rögeszme”.
Hecser Zoltán
.jpg)
.jpg)
