Székelyudvarhelyen és környékén már viszonylag kevés régi húsvéti népszokás él. Ezek egyike, amelyet egyházi mivolta miatt évtizedekig tiltottak, de a változás után elszánt és hagyománytisztelő emberek felelevenítettek, a húsvétvasárnapi határkerülés. Lovasok, gyalogosok járják be a határt, állnak meg fohászkodni a stációknál, imádkoznak az egyházközösségükért, és kérik az égieket, hogy bőséges termést adjanak. Asztalos Ágnes és Lázár Emese ismerteti a szokást. [gallery link="file" columns="2" ids="26317,26318"] Egy inkább liturgikus hagyományról van szó, amely középkori eredetű, egykor az egész Kárpát-medencében elterjedt volt. „A határkerülés szokása ősi soron a tavaszi napfordulóhoz kapcsolódó mágikus-kultikus tartalmú sokféle cselekményben nyilvánult meg. Célja a zsendülő búzavetés megóvása, a föld termékenységének, a bő termésnek a biztosítása volt. A mágikus cselekmények közül többet a középkori egyház saját szertartásai közé olvasztott be. A szokás a reformációig az egész Európa katolikusok és ortodoxok által lakott területeiben általános volt, de a Székelyföld közép-nyárádmenti falvaiban az unitáriusok a II. világháborút követő kollektivizálásig gyakorolták” – olvasható dr. Molnár István A húsvéti ünnepkör népszokásai az erdélyi unitáriusoknál című dolgozatában. A Magyar Elektronikus Könyvtárban is megtalálható Boldizsár Dénes nyugalmazott állami iskolai tanító 1924-ben megjelent A székelyudvarhelyi és székelyföldi ősi szokásos vallásos határkerülés eredete, rövid története és imakönyve című munkájának digitalizált változata. Ebből kiderül, hogy édesapja majdnem fél évszázadon át volt a határkerülők imádkoztatója, és ő azt mesélte a még gyermek szerzőnek, hogy „a határkerülés eredete visszanyúlik az Árpádok korába, IV. Béla király idejébe”. Boldizsár felidézi egy jezsuita rendből érkezett szerzetes, P. Bonifacius alakját is. Róla szólva írja, hogy ő volt, „aki a határkerülőknek vezetője, imádkoztatója lett, aki 1798-ban a határkerülőknek – kéziratban – imakönyvet hagyott, mert akkor kevés nyomda lévén, imakönyve kinyomtatást nem nyert, hanem a tanítványai által leírattak, ezek kéziratai a gyermekeik által írattak le; így ma is – csak az ortographia más, – de a határkerülők, kéziratban ugyan, de a P. Bonifacius imáit imádkozzák a kereszteknél.” A Szent Miklós-hegyről indulnak és oda térnek vissza Székelyudvarhelyen 1948-ig élt a határkerülés hagyománya. Az egyházi zarándoklatot 1948-ban betiltották. Negyvenkét év után, 1990-ben, a régi határútvonalra még emlékező Székely József, Csíki Tibor és Csíki Dezső, valamint a Szent Miklós Plébánián akkor szolgálatot teljesítő Kovács Sándor főesperes támogatásával újjászervezték, azóta minden évben több száz, különböző felekezetű ember gyűl össze a plébániatemplom előtt, hogy bejárja a határt. Péter Attila székelyudvarhelyi nyugalmazott tanár egyik helytörténeti írásában így írja le a határkerülés menetét: „Akárcsak a régmúltban, napjainkban is két csoport indul a Szent Miklós-hegyi plébániatemplom elől húsvét első napjának hajnalán a határkerülésre: a gyalogosok és a lovasok csoportja. Két különböző útvonalon kerülik meg a határt, majd a Jézus-kápolnánál találkoznak, együtt térnek vissza a plébániatemplomhoz, ahol ünnepélyesen fogadják őket. A régi időkben a feltámadás örömét nem csupán énekükkel, hanem elöltöltős karabélyokból leadott lövésekkel is hirdették a határkerülők. Megjegyzem, hogy a határkerülés komoly előkészületet igényelt, különösen a lovasok részéről, kik igyekeztek a legdíszesebb lószerszámmal felszerelni lovaikat. Ezen a napon a lovasok is ünneplőbe öltöztek.” (Életem filmkockái, 2011) A határjárók a Szarkakő és a Kerekerdő irányába indultak el, több stációnál imádkoztak, közben egykor megszemlélték a vetést, kitisztogatták a mezei kutakat is. A céhek idejében a céhzászlók alatt indultak a tagok a határkerülésre. Boldizsár Dénes Imakönyve szerint imádkoztak az indulásnál, majd hét, a határban felállított keresztnél (ezek nagy része még ma is áll), aztán a Kálvária-keresztnél, majd leereszkedtek a Jézus-kápolnához, amelyet megkerültek, ezt követően elindultak a városon át, vissza a kiindulóponthoz. Könyörgés hangzott el az egykori vámnál álló keresztnél, a Botos (ma Kossuth Lajos) utcai keresztnél, Jézus szobránál a felső vásártéren (ma Márton Áron tér) és a processzió visszaért a plébániatemplomhoz. Ez az útvonal ma is változatlan. Derzsi András, a Szent Miklós-hegyi plébánia gondnoka minden évben részese a zarándoklatnak. A határkerülők reggel hat órakor gyülekeznek a hegyen, a templom előtt. A közös imádság és a papi áldást követően a lovasok, köztük a Hagyományőrző Huszárezred tagjai, és a népviseletbe, ünneplőbe öltözött gyalogos zarándokok együtt indulnak útnak. A határkerülőket tavaly és ebben az évben is Balla Imre segédlelkész vezeti. A Szentjános utca sarkán levő keresztfánál szétválik a menet, a lovasok és a gyalogosok más-más stációkat érintve jutnak el a közös találkozási pontot jelentő Jézus-kápolnához – mondta el a szokásrendet Derzsi. A kápolnánál a fiatalok várják és fogadják a határkerülőket, majd együtt mennek be a kis kápolnába és kerülik meg azt. A menet énekelve, imádkozva, közösen teszi meg a visszautat, és érkezik meg 11 órára a Szent Miklós-hegyi plébániatemplomhoz, ahol kezdetét veszi a húsvétvasárnapi szentmise. Kaláccsal kínálják a zarándokokat A húsvétvasárnapi határkerülés hagyománya elevenen él Szentegyházán is. A településen a kommunizmus idején is élt a szokás: akkor titokban, a templom udvarán felállított kereszteket járták be többször. Emlékezetes marad az 1990-es első szabad határkerülés, amikor a levegőben köröző helikopterek zaja zavarta meg a körmenetet. A szentegyházi határkerülők minden évben papi áldással indulnak el a város felső felében levő templomtól, a térről indulnak, és a stációknál megállva, fohászkodva a bőséges termésért, az egyházért, több mint 10 kilométeres útvonal bejárása után oda is térnek vissza. Helyi szokás a kínálkodás: a szomszédság útközben terített asztallal várja az imádkozó, éneklő határkerülőket, kaláccsal, forró kávéval, teával, süteménnyel, kupica pálinkával kínálják őket. Bejárják a széleket – Amióta vissza tudok emlékezni, azóta mindig volt határkerülés Szenttamáson. Még a kommunizmusban is bejárták a határt, az 1960-as, 70-es években a bethlenfalvi születésű, András Péter plébános vezette a menetet. Ha csak nincs erősen rossz idő, akkor mindig van határkerülés – emlékezett vissza Gergely László oroszhegyi alpolgármester, aki rendszeresen részt vesz a zarándoklaton. A körmenet a szenttamási anyaközségtől indul. „Reggel nyolc órakor gyűlőt harangoznak” – mesélte Gergely, aki szerint az a jó, hogy az utóbbi években nemcsak gyalogosok, de egyre több lovas is csatlakozott a határkerülőkhöz. A zarándokok Oláh József címzetes esperes áldásával és Sára Zoltán kántor vezetésével indulnak útnak. Ülke, Fancsal, Tibód határát, ahogy Gergely mondta, „a széleket” énekelve járják be és a 7-8 kilométeres úton körülbelül 30 stációnál állnak meg, és imádkoznak a bőséges termésért, az egyházközösség megmaradásáért. Szokás, hogy a zarándokokat a kapuba kitett friss vízzel várják, kínálják az emberek. A határkerülés három, három és fél órát tart, a körmenet körülbelül fél 12-re ér vissza a szenttamási templomhoz, hogy részt vegyen a hagyományos húsvétvasárnapi szentmisén.