Töretlen bizalom

A látszólag pozitív csengésű cím ellenére ebben a jegyzetben nem lesz semmi jó. Jobb, ha az olvasó ezzel rögtön az elején tisztában van. Szóval, ne tessék reménykedni. Azért kesernyés kissé a szám íze, mert szembejött velem az egyik hírügynökségen az INSCOP közvélemény-kutató intézet tegnap ismertetett felmérése. Az állt benne, hogy „Romániában 57,3 százalék vallja azt, hogy az országnak az Európai Unióhoz való csatlakozása előnyt jelent, ami csökkenés a tavaly szeptemberi 63,8 százalékhoz mérten”. De nem ettől kesernyés a szám íze, hanem attól, hogy a „megkérdezettek legkevésbé Oroszországban és Magyarországban bíznak, előbbinek 8,8 százalék, utóbbinak 14,5 százalék a bizalmi indexe”, illetve „38 százalékának kevés, csaknem 44 százalékának nagyon kevés bizalma van Magyarországban”. És ha ez nem lenne elég. „Arra a kérdésre, hogy az elmúlt években a magyarországi politikusok Romániával kapcsolatos megnyilatkozásait ellenségesnek vagy barátságosnak tartják-e, a megkérdezettek 61 százaléka ítélte úgy, hogy ellenségesek voltak, 24 százaléka barátságosnak vélte”.
Ezt olvasva rögtön az volt az első gondolatom, hogy „töretlen a bizalom”. Teljesen nyilvánvaló ugyanis, hogy ezek az adatok nem csupán a két állam egymás közti viszonyáról szólnak, hanem az erdélyi magyar közösség és román nemzetiségű többség viszonyáról is. Az elmúlt hetekben, hónapokban történtek után akár jogosan vethetnénk fel a kérdést, hogy vajon kell-e még beszélnünk a magyar–román viszonyról, vagy már rég túltárgyaltuk és fölösleges fáradnunk vele.
És tényleg, nem lihegjük túl? Miközben ezen gondolkodtam, eszembe jutott, hogy az egyik kollégám pár hónapja átküldte Másik János egyik dalát. Pontosabban egy hivatkozást, ami a dalhoz vezetett. Másik János is a dalszövegírók örök dilemmájából indult ki, hogy „énekeljünk-e még a szerelemről? / vagy amennyit eddig már, elég erről?” És arra a következtetésre jutott, hogy „soha, soha, soha, soha, / soha, soha, soha, soha nem elég”.
Azt hiszem, Másik Jánosnak igaza van. Azzal a kiegészítéssel, hogy nem csupán a szerelem, de még nagyon sok olyan, mindenkit foglalkoztató kérdés van, amiről egyszerűen nem lehet eleget beszélni. Azért nem lehet eleget beszélni ezekről a kérdésekről, mert az emberek, közösségek közötti konfliktusok, viszályok rendezésének, vagy akár az egymással szembeni bizalmatlanság leküzdésének nincs más békés útja, csak a beszélgetés. Tudom én persze, hogy a sok beszéd szegénység, mégis egyszerűen nem tehetjük meg, hogy nem beszélünk a létező problémákról, amíg azokat meg nem oldjuk. Egy jegyzetben értelemszerűen nem vállalkozhatunk arra, hogy előállunk a megoldással. Legfeljebb annyi áll módunkban, hogy nem megyünk el a hír mellett szó nélkül. 
A fent idézett felmérés eredményei számomra mindenekelőtt arról árulkodnak, hogy jottányit sem haladtunk a magyar–román viszonylatban a bizalomépítésben. Ráadásul ez nem könnyű úgy, hogy a két ország rendszeresen diplomáciai csörtéket vív. Úgy pedig szinte lehetetlen, hogy a román politikai elit sportot űz abból, hogy ki tud nagyobbat rúgni a magyar közösségbe, mert attól reméli, hogy több szavazatot fog kapni. De az is lehet, hogy „épp nem elméjű” – ha megengednek nekem egy újabb rejtői parafrázist.
De valahol el kell kezdeni az érdemi párbeszédet. Ha a politikusoknak nem megy, akkor nekünk civileknek, akiknek nem érdekünk, hogy rossz viszonyba legyünk a többségi társadalommal. A felmérésben ugyanis az is szerepel, hogy ott viseltetnek a legnagyobb bizalommal a románok Magyarország iránt, ahol együtt élnek a magyarokkal. Azaz Erdélyben és főleg a Partiumban. Azaz már az egyszerű hétköznapi találkozásoknak, beszélgetéseknek van némi eredménye. Vajon mi lenne, ha összedugnánk a fejünket és kitalálnánk valamilyen kommunikációs stratégiát, hogyan vergődjünk zöld ágra a románokkal a politika ellenében? Hogy őszinte legyek, fogalmam sincs. Nincs nálam a bölcsek köve, csak egy sóhaj motoszkál gondolataim között. Vajon juthatunk-e egyáltalán valaha egyről a kettőre?

Kiss Előd-Gergely

Hirdetés

Legfrissebb hírek

Szerkesztők

Kategóriák

Cimkék