Hirdetés


Beszélgetés Both Józseffel, az RMDSZ szentegyházi polgármesterjelöltjével

Szeretném újra összehozni az embereket

Both József —   Fotó: Nagyálmos Ildikó

Both József vállalkozó korábban tanácsosi és alpolgármesteri tisztséget is betöltött a szentegyházi önkormányzatnál, Szentegyháza RMDSZ-es polgármesterjelöltjeként indul a szeptember 27-i helyhatóság választáson. 

– Mi volt a döntő tényező, ami miatt elvállalta az RMDSZ felkérését, hogy induljon a polgármesteri tisztségért?

– 2000-ben már megszólított az RMDSZ, és így kerültem be akkor a helyi tanácsba, majd 2004–2008 között alpolgármesteri tisztséget is betöltöttem. Nehéz időszak volt, éppen akkor folyt az ipari létesítmények privatizációja, a magánterületek visszaszolgáltatása, ráadásul pénzünk is kevesebb volt, csak 2007-ben léptünk be az Európai Unióba.
Nagyapám testvérei közül négyen annak idején kivándoroltak, és mivel az utánuk marad földek ránk maradtak, emiatt kulákok lettünk. Épp akkor voltam alpolgármester, amikor apám letette a kérést, hogy igényli vissza ezeket a földeket, és politikai ellenfeleimnek kiváló támadási felületet adtam ezzel: azzal gyanúsítottak, hogy jogtalanul vettük vissza ezeket a területeket, pedig csak azt igényeltük vissza, ami minket megilletett. Emiatt a rágalomhadjárat miatt vonultam vissza a közéletből.
Az utóbbi huszonöt évben vállalkozóként fuvarozással foglalkoztam. Figyelemmel követem a város közéletét, úgy érzem, hogy tudok tenni Szentegyházáért, hisz alpolgármesterként elég szűkre szabott volt a hatásköröm. Pedig már az akkori lehetőségekhez mérten sikerült olyan dolgokat megvalósítani, amire büszke vagyok. Például ebben az időben adták át az önkormányzatnak az erdei utak tulajdonjogát, beleértve a Madarasi-Hargita felé vezető utat is. A mi kezdeményezésünk után indult el az egész megyében ezeknek az utaknak a visszaszolgáltatása. Abban az időben – csatlakozási alapokból – egy egymillió eurós pályázatot nyertünk a Madarasi-Hargita felé vezető útra, ami 1986 óta nem volt javítva. Az út ismét tönkrement, az önkormányzatnak – ha nem tartja rendben – alkalmaznia kellene egy céget, aki az utat járhatóvá teszi és karbantartja.

– Az utak rendbetétele mellett melyek azok a tervek, amelyek prioritást élveznek?

– Célom a beépíthető területek közművesítése, hogy az építeni szándékozó fiataloknak segítsünk, ezzel próbáljuk itthonmaradásra ösztönözni a fiatalokat. A főutcák, az erdei és mezőgazdasági utak feljavítása is prioritás, a termál strand felé vezető utat is le kellene aszfaltozni. A Madarasi-Hargita felé bicikliút építését szorgalmazom. Élhető, fejlődő kisvárost szeretnék: új esővíz-elvezetőket, a meglévők felújítását, villanyhálózat fejlesztését, buszmegállók rendbetételét, parkolóhelyek kialakítását, szemétbegyűjtők rendbetételét és újak létesítését főbb kirándulóhelyeken. A közigazgatási határok (Homoródfürdő, Bányatelep) tisztázása, ingyenes telekkönyvezés folytatása, labdarúgópálya visszaszerzése, kulturális élet fejlesztése, közösségi programok, iskolahálózat korszerűsítése, oktatási szint fejlesztése a cél. Munkahelyeket teremteni a befektetők idevonzásával.
Mindezek mellett fontos intézkedés lenne a tanácsülések élő közvetítése, hogy lássa a választópolgár, mivel is foglalkozunk, mi zajlik a tanácsban. Sokat harcoltam annak idején azért, hogy ne tegyék bele a privatizációs aktákba a régi városi strand területét, a korcsolyapályát, a játszóteret, a munkásklubot, a futballpályát. Mégis magánkézbe került öt-hat hektár közterület, ami a városé maradhatott volna. Nincs is beépítésre alkalmas ingatlan a város tulajdonában.
Az erdők helyzete mai napig nem tisztázott. Két lehetőséget látok: vagy kimérni mindenkinek az erdőt birtoklevél szerint és társulni, vagy pedig mindenki visszadobná a közösbe, és egy vezetőség kezelésébe tartozna, ahogyan a közbirtokosságok működnek.
A jövőben kiemelt húzóágazat lehetne a turizmus, ezért fel kellene tárnunk azokat a helyi jellegzetességeket, amelyek egyediek a környéken, és megmutathatnánk a vendégeknek. Vissza kellene állítani eredeti állapotába például a vashámort (vízzel hajtott fémfeldolgozó), amely gyerekkoromban még működött és ahol jó minőségű mezőgazdasági eszközöket – kapákat, ásókat stb. – készítettek. A Vargyas-patak felső ágán számos vízi fűrészmalom működött, a keresztúri múzeumban őrzik az egyik makettjét. 
Fontos célunknak tartjuk, hogy településünk értékeit megőrizzük és folyamatosan gazdagítsuk. A város olyan feltételeket biztosítson polgárai számára, amelyek otthonossá, élhetővé teszik környezetünket, biztosítják az itt élők és a következő generációk boldogulását. Fontosnak tartom, hogy a hétköznapok forgatagában is számíthassanak egymásra a helyi emberek, érezzék a közösség segítőkészségét. Ugyanakkor tudjunk együttműködni, együtt tervezni a térség településeivel, hogy aktív részesei legyünk a Szövetség által tervezett térségi összefogásnak. Ha tisztában vagyunk adottságinkkal és lehetőségeinkkel, akkor tudjuk azt is, hogy milyen irányba kell tovább építkeznünk, ha biztos jövőt szeretnénk biztosítani. (x)

Kapcsolódó cikkek

Hirdetés