Mondjuk a magunkét

Mese a karanténról

 

Egyszer volt, hol nem volt, volt egy kék szemű, barna hajú kisleány, aki a Tudás Háza által felkínált opciók közül épp az irodalomtudományok mellett tette le a voksát. A kezdeti bizonytalanságok és félelmek után úgy érezte, többé-kevésbé megtalálta a helyét ebben az új világban. 
Büszke volt magára, hogy egyetemistává vált, és büszke volt arra is, hogy már „Nagylány”, akinek nem kell minden héten hazamennie az édesanyjához, hiszen lassan kirepülhet az otthon meleg fészkéből és önálló életet élhet, független Nagylányként. „Természetesen addig még hosszú út áll előttem” – gondolta, és teljesen öntudatos, önfenntartó felnőttként két teljes hétre bevásárolt élelmiszerből, zabkásából, édességből és mindenféle egyéb nagylányos dologból, amire épp szüksége lehetett. Gondolta: „Most egy ideig nem kell azzal törődnöm, hogy mit eszek meg, s ha véletlenül mégis elfogy valami, akkor a fagyasztóban úgyis van anyuka pörköltjéből egy nagy tálnyi”. Ezen gondolatokkal cipekedett fel a harmadik emeletre, és amint sikerült ki- és elpakolnia, elégedetten nyúlt végig emeleti ágyán, hogy kifújja magát és elmajszoljon egy Kinder szeletet felnőttsége jutalmaként. Ekkor rángatta ki álomvilágából a digitális kép- és hangközvetítője: „Itt vagy még? Oda szeretnék adni valamit, mielőtt hazamegyek.” A Nagylány értetlenül nézett a képernyőre, és úgy gondolta, hogy kedves ismerőse teljesen meg van zavarodva, hiszen hét közepe van, és még nincs, amiért hazamenni. Természetesen a magyarázat nem késlekedett. Mint utóbb kiderült, Ő is neki kellett lásson megpakolni a tarisznyáját, és siethetett haza, hiszen a Tudás Házát rövid időre az Arany Fejékkel Rendelkező Hétfejű Sárkány veszélyeztette. Biztos volt benne, hogy nincs miért három nagy tarisznyát megtölteni ruhával, étellel és könyvvel, hiszen két hét múlva úgyis jöhet vissza. A Nagylánynak hatalmasat kellett csalódnia, hiszen ruháit, elraktározott édességeit, könyveit és füzeteit csak júliusban láthatta ismét. Abban a három és fél hónapban annyi minden történt, hogy azt még elmesélni is nehéz. A Nagylánynak saját otthonában kellett megküzdenie a Pánikroham Gonosz Óriástörpéjével, át kellett gázoljon a Bizonytalanság Mocsarán és hét éjszakán és hét napon át úszott az Unalom Tengerében. Mindezen próbatételeket kissé keserű szájízzel, de kifulladásig küzdve állta ki.
Aztán jött a nyár, a jó idő, a napsütés és a Nagylány kifeküdhetett végre napozni a falusi házacskájának udvarára, egy jó könyvvel a kezében, napszemüvegben és alkalomhoz illő ünnepi viseletben. Ekkor azt érezte, mesebeli Tündérkeresztanyja megkönyörül rajta és segíti a nemes cél elérésében: a Nyugalom Palotájának felépítésében és berendezésében. Aztán ahogy a nyári napok teltek, és a Nagylány egyre több sorozattal, verssel és gyümölcsös sörrel gazdagodott, azt gondolta, nagyon közel jár ahhoz a bizonyos Nyugalom Országához, aminek palotájába majd be fog költözni. El is tervezte, hogy tesz egy újabb kitérőt a Tudás Házába, ahol két évet tölt még el.
Sajnos az Arany Fejékkel Rendelkező Hétfejű Sárkány új erőre kapott a hidegebb hónapok beálltával, és a Nagylány újabb furcsa kalandokba keveredett: belemerült fejtől nyakig az Online Oktatásnak nevezett Másik Világba. A teste pedig az Ellustulás nevű csodalénnyel vívott harcot, aki Hétszűnyű Kapanyányimonyók másodágú közeli leszármazottja, éppen ezért, hasonlóan megátalkodott és otromba. Egyre jobban távolodni érezte a Nyugalom Palotáját, de még az országát is. Mikor egy nap egyedül ült a szobájában és a Teljes Kétségbeesés Orkánját hallotta közeledni, felállt, és a következő varázsszavakat mormolta:
Nem hagyom magamat! 
Ne taposd hajamat.
Nem adom az agyamat.
Jöjj, jöjj elő akarat!
És ezzel a varázsigével, ha nem is sikerült megtörnie, de mindenesetre berepesztette az Arany Fejékkel Rendelkező Hétfejű Sárkány segítőinek kemény páncélját, és a sárkány belátta, hogy jobb, ha saját kezébe veszi az irányítást, ha már az ő segítői cselekvésképtelenek. A Nagylány sem volt rest, felvette az arcát eltakaró cicamintás páncélját, ha kimerészkedett otthonról (másképp meg igyekezte elkerülni a Sárkány közkedvelt helyeit és mégis megőrizni a jó dolgokat az ostrom előtti időkről). Tündérkeresztanyja és jó Édesanyja segítették eddigi kalandjaiban, és ha a későbbiekben elvesztené a harcot, biztosan tudja, hogy segédjei felkarolják, és segítenek neki, hogy mindig a Nagylánnyá válás ösvényét kövesse és képes legyen meglelni a Nyugalom Tisztását, ahol felépíti palotáját és megalapítja a Nyugalom Országát. Remélhetőleg még tiszta elmével. 
Itt még nincs vége, de majd, ha vége lesz, akkor úgyis mindenki elfut véle messzire. 

Molnár Mónika  II. éves hallgató

Hirdetés