Hirdetés


Még egyszer Cervantesről

Szó volt pár napja arról, hogy annak idején Miguel de Cervates Saavedra (1547–1616) rabszolgaként tengette életét. Öt évet raboltak el tőle a fogvatartók. Megtudtam, hogy az ifjú Cervantes Mihály 1570-ben beállt az itáliai spanyol hadseregbe, és a következő évben a lepantói csatában a bal karján súlyosan megsebesült. 1573-ban részt vett a tuniszi hadjáratban, majd két év múlva, remélve, hogy katonai érdemei alapján méltányolják, Rodrigo nevű fivérével hazaindult Spanyolországba. Marseille előtt azonban kalózok fogságába estek, akik Algírba vitték őket.
Feltételezhető, hogy a nála talált ajánlólevelek miatt fontos személyiségnek tekintették. Magas váltságdíjat szabtak ki, amelyet nyomorral küszködő családja nem tudott kifizetni. Fivérét felesége családja kiváltotta, a későbbi író, jeles költő azonban maradt. A csalódások sora és a szörnyű sors sem törte meg. Több szökési kísérletet tett, és a kudarcok után is, a kezdeményezés felelősségét élete kockáztatása árán vállalta. Csak 1580-ban szabadulhatott. Madridban telepedett le, ahol sem katonai érdemeit, sem rabszolgaéveit nem méltányolták. Megnősült, de nem elég körültekintően, szerelemből tette, s felesége, Catalina de Salazar hozománya nem volt elég a madridi élethez. Átköltözött Sevillába, ahol a spanyol hajóhadat egy Anglia elleni hadjáratra készítették fel. Ekkor adóbehajtói tisztséget is vállalt, de egyszer Ecijában egyházi tulajdont koboztatott el, és ezért a klérus kiközösítette. Mivel a spanyol hajóhad vereséget szenvedett, rendszertelen és szerény zsoldot kapott. Megpróbált állást szerezni Amerikában, de eredménytelenül.
Újabb olvasmányaim nem vezettek eredményre arra vonatkozóan, hogy vajon átkelt-e a Nagy Vízen, vagy csak kérvényezte a hivatalt… Viszont azt megtudtam, hogy pontatlan elszámolásai és bankjának csődje miatt kétszer is börtönbe került 1597-ben és 1602-ben. Csak a századfordulót követően – élete két utolsó évtizedében – egyre többet és egyre nagyobb sikerrel írt. A feltételezések szerint fő művét – vagy legalábbis annak első részét – Az elmés nemes Don Quijote de La Mancha történeteit is börtönben írta. 
Erkölcsi, úgymond elméleti sikereket ért el, de anyagilag ekkor sem sikerült annyira függetlenítenie magát, hogy kizárólag az irodalomnak szentelhesse életét. Versei, drámái sem hoztak babért. Ma azt mondanánk, hogy kívül maradt a kánonon, kortársai, amikor tehették, gáncsolták, bojkottálták. Színműveit sem láthatta színpadon. 
Írt azonban rendületlenül. Haláláig hű volt a tollhoz, három nappal azt követően halt meg, hogy befejezte Lemos grófjának dedikált regényét, a Persiles és Sigismunda hőstetteit. Halálának dátuma ismert, 1616. április 23. Pár éve (2015) azt is tudjuk, hol helyezték örök nyugalomra; a madridi Trinitarias kolostor egyik kriptája rejtette a maradványait. 
A romantika nagy előfutára volt. Bő háromszáz évnek kellett eltelnie, hogy újra felfedezzék. Egyébként a drámairodalom a mai napig táplálkozik a műveiből és az általa megformált hősök alakjából. Általános emberi értékek, gyarlóságok, bűnök, erények izgatták, amelynek „birtokosa”, letéteményese minden kortársi és majdan elkövetkező generáció. Több világirodalmi jellegű összeállításban is előkelő helyen találjuk Cervantes nevét és műveit, sokan, sokfelé olvassák. Egy amerikai unitárius lelkész, költő és filozófus Ralf Waldo Emerson szerkesztette és látta el bevezető tanulmánnyal Wallace Wood híres és botrányt is keltő, The hundred greatest men című kötetét (1885), amelyben Cervantest a legek között sorolják. Készültek másfajta összeállítások is, amelyekben nem szerepel. Vagy még előkelőbb pozíciót foglal el. Ezek többnyire mind szakállas, fehér férfiak. Feltételezhető, hogy egy frissebb merítésű felsorolás más sokkal színesebb, és nők is vannak köztük szép számban, ha a szerkesztő úgy általában emberben gondolkodik, és nem diszkriminál nemek, rasszok szerint. Egyébként attól is függ a viszonyítás, a mérce, hogy az illető a világ mely pontján él és melyik a kenyéradó kultúrája. Óhatatlanul. A száz legfontosabb irodalmi mű felsorolásakor a Don Quijote általában a harmincadik. Néha előrébb ugrik. Néha hátrább.
Jut eszembe: milyen jó, hogy Cervantes nem jutott hivatalhoz az akkori Újvilágban! Tegyük fel, hogy jólétben szenderül örök nyugalomra valahol pálmafák alatt egy egzotikus földön. Talán leveleket írt volna szeretteinek, beszámolókat, hadi naplót. Csak. De azt a sűrű irodalmat, amelyen mindvégig átsüt a szenvedés, a nyugtalan és örök helykeresés, az öröm vágya minden gyarlóság közepette, azt nem hagyta volna az utókorára. És talán szobra állna valahol, olyan országban, ahol épp azon fáradoznak a késői tudatlanok, hogy lebontsák a történelmet és az ábrázolt alakok emlékét.

 

Hirdetés