Hirdetés


Kertészkedni jó!

Sosem gondoltam volna, hogy ennyi örömemet lelelem majd a kertészkedésben. Amíg külföldön laktunk, addig is ültettem virágokat, és paradicsomot is termesztettünk kis kertecskénkben, de nagyobb felületen sokkal jobban élvezem, mert társul a mező, az erdő látványával a kertészkedés élvezete. Ugyanis ha hátramegyek a kertbe, a távoli hegyek, dombok, fenyők, pompázó színek látványa tárul elém. Először ültettem málna- és ribizlitöveket, amelyeket azóta is mindennap megszemlélek, megöntözök és beszélgetek velük, ahogy a rózsáimmal, tulipánjaimmal és nárciszaimmal is.
Én hiszek abban, hogy a virágok érzik a szeretetünket. Az első udvaron egyre szebbek, teltebbek és zöldebbek a növekvőben lévő, ősszel virághagymaként elültetett növényeim. A szomszédtól kapott rózsatövek is rügyre fakadtak, attól függetlenül, hogy a kutyánk kiszedte őket a földből, miután elültettük – mivel addig nem volt ott, és úgy gondolta, nem tartozik oda. Mi kitartóan visszaültettük őket, és a legtöbb átvészelte ezt a megpróbáltatást. Nap mint nap csodálom, ahogy életre kelnek, megjelennek az aprócska rügyek rajtuk. Így élni jó, körülvenni magunkat az élet jeleivel, az ébredező természet csodáival. Már nagyon várom a veteményezést, terveim szerint idén borsót, hagymát, paprikát, paradicsomot, paszulyt, spenótot, sárgarépát és krumplit is fogunk termeszteni. Azt is megtanultam a netről, hogy hogyan kell tavasszal ribizlit nyesni. A nagyszüleimnél már gyakorlatba is ültettem a tudásomat, és kíváncsian várom az eredményét. Elképzelem a málna, ribizli, egres ízét a számban, és máris izgalom tölt el, hisz alig várom, hogy megízlelhessem a nyári gyümölcsök zamatát.
Olyan sok öröm van a kertészkedésben, hisz a munkánk gyümölcsét arathatjuk le, amikor beérnek az általunk gondozott zöldségek, gyümölcsök, ráadásul organikusak, műtrágyamentesek, és a piac helyett csak a kertbe kell hátramenni értük. Nagy áldás számomra az is, hogy ha valami kérdésem van a kertészkedéssel kapcsolatban, fordulhatok a családomhoz vagy a szomszédaimhoz, hiszen itt mindenkinek van tapasztalata e téren.

Barabás Emőke

Kapcsolódó cikkek

Hirdetés