Hirdetés


A szerencse forgandó

Glóbusszal a vállamon 135.

Csingacsguk nem lenne büszke utódainak vállalkozására —   fotó: Csermák Zoltán

Nyolc évvel ezelőtt, 2012-ben, az Egyesült Államok keleti városait jártuk végig feleségemmel, s természetesen a világhíres Niagara-zuhataghoz is ellátogattunk. Ezúttal nem a természeti csodáról, hanem Niagara Falls város ismert kaszinójáról szeretnék beszámolni.
Az Egyesült Államok legtöbb államában tilos a szerencsejáték, viszont egy 1987-es törvény kimondta, hogy az indián rezervátumok törvényei különbözhetnek a többségi társadalom jogi szabályozásától, s ez vonatkozik a szerencsejátékra is. Nosza, a vízesés mellett élő seneca indiánok is éltek a lehetőséggel. Megnyitották hatalmas kaszinójukat, melynek alapterülete 13 ezer négyzetméter, s a hodályban mintegy száz játékasztalt és négyezer játékgépet helyeztek el. A megfáradt játékost wellnessközpont várja, a komplexumban megnyitott üzletek és éttermek is a vendégek kényelmét biztosítják.
A méretes hotelegyüttes kialakításánál nem az emberiességi szempontok voltak a meghatározók, minden négyzetméter a profittermelést szolgálja. Az impozáns bejárat elé már délelőtt megérkeztek a buszok, s az emberek egymást taposva indultak a játékterem felé. Már aki tudott menni, sokakat kerekes széken toltak, így a mozgássérült „homo ludensek” is begurulhattak a kaszinóba.
A belépés regisztrációhoz volt kötve, így mi is végigálltuk a sort, a belépőkártyával már szabad utunk volt a szerencse birodalmába. Félelmetes helyiségbe léptünk. A futballpálya nagyságú teremben elkezdődött a nagyüzem, villódzó „félkarú rablók” mellett ültek a javarészt idős játékosok. Sok volt az élemedett korú pár, s mikor valamelyikük nyert, mindketten tiszta szívből örültek a sikernek. Másokat afroamerikai ápolónők kísértek el, amíg a védencük szórakozott, addig a nővérek vidáman trécseltek egymással. A mozgássérült toaletten egyébként egy ügyes pelenkázó szolgálta az időseket.
A játékautomaták dzsungelében eszünkbe sem jutott játszani, viszont kihasználtuk a lehetőséget, s a kaszinó éttermében fizettünk be korlátlan fogyasztásra. Jól jártunk, az all inclusive ellátás nagyjából annyiba került, mint az előző napi ebédünk a kínai büfében. Csupán az italt kellett külön fizetni, de az sem volt vészes, hiszen a kapatos játékos minden bizonnyal több pénzt ver el, mint a józan. A kaszinó filozófiája érvényesült így az árakban: mindent el kell követni, nehogy a vendég kilépjen az épületből. A svédasztalok hosszú sora kínálta az ételválasztékot, feleségemmel főleg a különleges halételeket falatoztuk nagy élvezettel, amire jól csúszott a kaliforniai bor.
Mi ugyan korán eljöttünk, de egy sétánk alkalmával tapasztaltuk, hogy késő estig tartott a nagyüzem, a buszok megint előálltak, s vitték haza a szerencsés nyerteseket vagy a csalódott veteránokat. Másnap kezdődött minden elölről: szegény Csingacsguk, ha az örök vadászmezőkről lenéz, biztos fel van háborodva a kaszinót birtokló indiánok erkölcsi fertőjén.
Csermák Zoltán
 

Hirdetés