Beszélgetés Karda Róberttel, Csíkszentdomokos polgármesterével

Fontos a jó együttműködés és az optimizmus

Fotó: László F. Csaba

 

 

Csíkszentdomokos község sok fejlesztési tervet indított el és fejezett be az elmúlt években. Oktatási intézményeket, rendelőket korszerűsítettek, rendezték a mezei utakat és számos útszakaszt aszfaltoztak. Karda Róbert polgármester az elmúlt évek megvalósításairól, nehézségeiről és a jövőbeli tervekről számolt be lapunknak. 

– Melyek voltak az elmúlt négy év legnagyobb megvalósításai?

– Nehéz kérdés, hiszen úgy vélem, minden apró lépés fontos, mivel mindegyik hozzátesz a község fejlődéséhez. Attól függ, hogy milyen területre korlátozódik a kérdés, mivel beszélhetünk beruházásokról, kulturális vagy társadalmi fejlesztésekről. Ha az ember olyan célokat tud megfogalmazni, amivel azonosulhat a közösség, akkor van támogatás, összetartás és közös munka. Sok civil szervezet van Csíkszentdomokoson, amelyek önállóan is tudnak munkálkodni, és szerencsére sok rendezvény, ötlet valósulhatott meg az elmúlt négy évben. Például az Önkéntes Tűzoltó Egyesület is szépen gyarapodott, felszerelésekkel bővült az eszköztár, egy új tűzoltókocsival uniós forrásból, de garázs is épült a hivatal udvarán. Megalakult a helyi polgárőrség, amely a rendkívüli állapot ideje alatt is nagy szolgálatot tett, éjszakánként járőröztek, vigyázták a lakosság biztonságát. De beszélhetünk akár a sportról, hiszen több mint ötven gyerek focizik a községben, a focipályát sikerült újraépíteni. Jól működik a néptánccsoport, a helyi kórus. Említésre méltóak a rendezvények, mint a megyei farsangtemetés vagy a Székelyföldi Vadásznap, akárcsak a lovas nap, amelyet az idén sajnos nem sikerült megszervezni. Az oktatás területén is sok minden történt, az évi költségvetésben mindig igyekszünk forrást elkülöníteni az intézményeknek. Az idén egy már meglévő napközi épületet korszerűsítettünk és felépült egy új óvoda is. A tereprendezést tekintve több útszakaszra került aszfalt, rendeztük a mezei utakat, hidat építettünk. Az egyik legnagyobb beruházás pedig a fedett uszoda építése, amelynek munkálatai két héten belül elkezdődnek. Hálával tartozom a munkatársaknak, hiszen egy csapatként tudtunk dolgozni, s úgy gondolom, egyik beruházás sem fontosabb a másiknál. Főként községen belül összefüggenek ezek a dolgok és kiegészítik egymást.

– Milyen kihívásokkal szembesültek?

– Az egyik gond, amivel, úgy hiszem, mindenki küszködik: a közbeszerzési eljárások, a jogi akadályok, amelyek lassítják a fejlődés folyamatát. Ezeken a problémákon nehezen lehet átlépni, és sok feszültség származik belőlük. Kihívás az is, hogy megkeressük azt a forrást, azt a pénzt, amire egy községnek szüksége van. Pedig ugye ez lehetne egy biztosítéka annak, hogy hazajöjjenek a fiatalok, hogy megtalálják a helyüket és meg is tudjanak élni. Gyakran előkerül a nemzeti hovatartozás kérdése és még számos akadály. Folyamatosan dolgozunk, a gondok ellenére, hiszen csak ez vihet előre.

– Mi az, amit nem sikerült megvalósítani?

– Amiben nem látom az áttörő előrelépést, az talán a községet átszelő folyóvizek medrének rendezése, pedig fontos lenne. Átfolyik az Olt, ezenkívül öt patak, és ezek mederszabályozása szükségszerű. Korábban volt is erre beruházás, amely végül kudarccal végződött. A munka elindítása még várat magára, de nem hagytuk annyiban. 

– Miért pályázik egy újabb mandátumra?

– Elég sok projektbe belevágtunk, ezekbe én személyesen is és intézményesen is implikálódtam, akárcsak a munkatársaim, és azt is látom, hogy sok mindent csak most kezdtünk el. Szeretném látni, hogy ezek befejeződnek és megvalósulnak. Remélem, a közösség sem érzi azt, hogy kárára lettem volna Csíkszentdomokosnak, és ugyanezzel a lelkülettel indulok a következő választáson is.

– Hogyan tekint a jövőbe?

– Mindig próbálok optimista lenni, akár múltról, akár jövőről legyen szó. Nagyon sok feladat és munka vár még ránk, ha továbbra is élvezhetjük a lakosok támogatását. Fontos, hogy az ember saját magában is megtalálja az alázatot, ami nem egyenlő a megalázkodással. Mindig van olyan terület, amelyet fejleszteni lehet, csiszolgatni. A túl gyors fejlődés sem jó, hiszen idő kell, amíg az emberek megértik azt, hogy mire van a leginkább szükség, s hogy a beruházások, projektek értük vannak. Figyelni kell a külső és belső jelzésekre, az igényekre. A mi dolgunk az, hogy szolgáljuk a közösséget, és közben önmagunkban is megtaláljuk az egészséges egyensúlyt a munka, a család, a feladatok között. Jó a kapcsolat a településen belül a különböző intézmények között, ami úgy vélem, elengedhetetlen egy jó községi élet kialakításában. Köszönet az alpolgármesternek, a tanácsos kollégáknak és a hivatal munkatársainak egyaránt.
 

Hirdetés

Kapcsolódó cikkek

Hirdetés