Hirdetés


Rövidre sikerült a nyári pihenő

Elkezdődnek a labdarúgó 1. Liga küzdelmei

Tavaly november 30-án hazai pályán nyert a Sepsi OSK az oltyánok ellen. Holnap is győzelemre hajtanak a háromszékiek —   Fotó: sepsiosk.ro

Tizennyolc napos nyári pihenőt követően elindul a labdarúgó 1. Liga 2020/2021-es idénye. A koronavírus-járvány miatt hosszúra nyúlt 2019/2020-as idényt követően felkészülésre alig maradt idejük a csapatoknak. Tizenhat csapat vág neki a pontvadászatnak, amelynek végén két csapat kiesik, kettő osztályozót játszik, és a kiírás legnagyobb újdonsága, hogy lesz amiért küzdeni az alsóházi rájátszás első helyéért is.

Nemhogy felkészülésre, hanem pihenésre sem volt idejük a labdarúgó 1. ligás csapatoknak az új bajnoki rajt előtt, amelynek első találkozóját ma kora este rendezik. A 2019/2020-as idény a koronavírus-járvány miatt március 9-én megszakadt, majd június 13-án indult útnak, az eredeti kiírás szerint ekkor már túl kellett volna legyen a szervező Profi Labdarúgó Liga (LPF) a bajnokhirdetésen. Végül augusztus 3-án az Universitatea Craiova – Kolozsvári CFR meccs zárta le az elmúlt idényt, amelyet a kincses városi csapat nyert meg. Ám a felsőházi rájátszásban két, az alsóházban öt találkozót nem tudtak lejátszani, emiatt a Román Labdarúgó Szövetség (FRF) a ma kezdődő idényt teljesen átírta. A román labdarúgó-bajnokság 1921-től íródó történelme során sosem volt ilyen rövid – tizennyolc nap – szünet az idényzáró és idénykezdő mérkőzés között.
A szakszövetséget is szorította a határidő, hiszen augusztus 3-án az európai szövetség (UEFA) felé kellett közölje a nemzetközi kupákban szereplő csapatok neveit, illetve a bajnoki tabella végleges állását, emiatt úgy döntött a végrehajtó bizottság, hogy az elmaradt mérkőzéseket nem játsszák le. Ennek egyébként a Bukaresti FCSB nem örült, hiszen a fővárosiaknak az Astra Giurgiuval volt egy elnapolt meccsük, és amennyiben azt megnyerik, úgy a harmadik helyen zárhattak volna – persze ha az Astra pont nélkül zárta volna a szintén elnapolt Craiova elleni találkozóját –, s így a Gigi Becali által tulajdonolt gárda 140 ezer euróval több pénzt kapott volna a tévéközvetítésekből befolyt összegből.
Mivel az alsóházi rájátszásban a Dinamónak öt elhalasztott mérkőzése volt, ezek lejátszására pedig nem volt lehetőség az új idénykezdés előtt, ezért a FRF úgy határozott, hogy átírja a kiírást: az utolsó két csapat nem esik ki, és a 6. helyezett helyett az utolsó játszik osztályozót a 2. Liga harmadikjával. Így gyakorlatilag megmenekült a Dinamo, a Chindia megnyerte a CS Mioveni elleni osztályozót, így a 2019/2020-as 1. Liga mezőnyéből egyetlen csapat sem esett ki, a 2. Ligából pedig az Aradi UTA és a FC Argeș Pitești csatlakozott az első osztályhoz a 2020/2021-es szezonra.
A 2020/2021-es pontvadászat a hazai első osztályú labdarúgó-bajnokság 103. kiírása, a sorozat 16 csapattal indul el. Utoljára 15 éve, a 2005/2006-es idényben szerepelt 16 csapat az 1. Ligában, ezt követően 18-ra bővült a mezőny, majd a 2015/2016-os szezontól kezdve 14 csapat játszott a bajnoki címért és az alapszakaszt alsó- és felsőházi rájátszás követte.
A ma este kezdődő új idény kiírásában több újdonság is van az előző bajnoksághoz képest. Az alapszakaszban harminc forduló lesz, ezt követően az első hat helyezett a felsőházban, a 7–16. helyezett pedig az alsóházban folytatja a küzdelmeket. A felsőházi rájátszásban egy oda-vissza kört – tíz fordulót – rendeznek, míg az alsóházban kilenc forduló vár a csapatokra. A felsőházi rájátszás első helyezettje indulhat jövő ősszel a Bajnokok Ligája-, míg a második helyezett az Európa Liga selejtezőjében a Románia-kupa-győztessel egyetemben.
Az elmúlt öt idényben az alsóházi rájátszásnak csak a kieső és osztályozó csapatok kilétének – illetve a helyezés alapján elosztott tévéközvetítési összegből elosztott pénz – szempontjából volt tétje, idéntől viszont nagyobb harc várható az első és második helyért. Ugyanis a 2020/2021-es idényben az alsóházi rájátszás első két helyezettje egy döntőt vív, a győztes pedig selejtezőt vív a felsőházi rájátszás harmadik helyezettjével, a párharc győztese pedig indulhat az Európa Liga selejtezőjében. Az alsóházi rájátszás utolsó két helyezettje kiesik az 1. Ligából, helyüket a 2. Liga első két helyezettje veszi át a 2021/2022-es idénytől. Ugyanakkor az alsóházi rájátszás 7. és 8. helyén végző csapata osztályozót játszik a másodosztály harmadik és negyedik helyezettjével, a párharcok győztesei pedig csatlakozhatnak a következő szezontól az 1. Liga mezőnyéhez.
Az elmúlt idényhez hasonlóan minden 1. ligás mérkőzésről lesz élő tévéközvetítés, a találkozókat a Digi, a Telekom és a Look Sport tűzi majd műsorra. A tervek szerint a harmincfordulós alapszakasz ma kezdődik és 2021. április 11-én zárul, a rájátszás pedig április 17-én rajtol és május 31-én ér véget.

A műsor
1. Liga, 1. forduló: ma: FC Argeș Pitești – FC Botoşani (18.15); holnap: Konstancai Viitorul – Aradi UTA (15.30), Sepsiszentgyörgyi OSK – Universitatea Craiova (18), Astra Giurgiu – Bukaresti FCSB (21); vasárnap: Politehnica Iaşi – Chindia Târgoviște (16), Academica Clinceni – Kolozsvári CFR (18); hétfő: FC Voluntari – Medgyesi Gaz Metan (18), Bukaresti Dinamo – Nagyszebeni FC Hermannstadt (21).

Hirdetés