Hirdetés


Székelyudvarhelyi Városi Kórház

Eléri kapacitása felső határát

Lukács Antal —   Fotó: Székelyudvarhelyi Városi Kórház

Hargita megyében a negyedik legmagasabb a fertőzöttségi arány az országban – derült ki a tegnap közzétett statisztikai adatokból. Székelyudvarhely is a vörös zónás besorolásba került több más Hargita megyei településsel együtt a Covid-19-vírussal fertőzött személyek száma tekintetében. A helyzet súlyosságával, illetve a városi kórház helyzetével, befogadó képességével kapcsolatosan Lukács Antalt, a Székelyudvarhelyi Városi Kórház főigazgatóját kérdeztük.

– Hány covidos beteg fekszik jelenleg a Székelyudvarhelyi Városi Kórházban, közülük hányan számítanak súlyos esetnek? 

– Jelenleg a Székelyudvarhelyi Városi Kórházban 139 covidos beteg fekszik. 111 beteg állapota középsúlyos vagy súlyos, mindössze 28 páciensünk enyhébb eset. Az intenzív osztályon 10 beteget kezelünk, mivel ennyi intenzív terápiás helyünk van. Ezenkívül 2 helyünk van az akut dialízis számára, ami szintén az intenzív terápiás osztályon kap helyet. Amikor éppen nincsen ebben a kórteremben dializált beteg, ide tudunk elhelyezni egy olyan beteget, akinek még a fertőzöttségi állapota nem tisztázott, de intenzív terápiás ellátást igényel.

– Milyen osztályokat kellett idáig átalakítani, hogy el tudják helyezni a covidos betegeket? 

– A járvány kezdetétől mostanig már gyakorlatilag minden osztályon végeztünk átalakításokat, minden folyamatosan változik, az aktuális szükségleteknek megfelelően. Vannak olyan osztályok, ahol már csak Covid-betegeket kezelünk, néhány osztályon elkülönítettünk helyeket mind az igazoltan pozitív, mind a gyanús eseteknek. Az alap szakosztályokon – belgyógyászat, sebészet, gyerekgyógyászat, szülészet-nőgyógyászat – igyekeztünk eddig külön körforgást kialakítani a pozitív és a gyanús esetek számára, illetve azon nem covidos betegek számára, akik azonnali sürgősségi ellátást igényelnek, de ez már egyre nehezebben biztosítható, figyelembe véve a covidos helyek iránti megnövekedett igényt.

– Hány szabad helyük van még? 

– A szabad helyek száma több tényezőtől függ és állandó változásban van. A kórház struktúrájában összesen 527 ágy szerepel ugyan, de ez nem jelenti azt, hogy ennyi beteget el is tudunk helyezni. A keresztúri kórház megújulását követően 40 hely újra elérhetővé válik, amit egy ideje nem használhattunk. Attól függően, hogy mennyi gyanús betegünk van, változik a blokkolt ágyak száma, hiszen ezeket a betegeket egyenként kell izolálni, amire gyakran csak egy-egy 5-6 ágyas kórteremben van lehetőség. Néhány osztályra – és ezek nagy ágyszámmal rendelkező osztályok –, mint pl. gyerekgyógyászat, újszülött osztály, sebészet, nőgyógyászat, még ha covidos osztályoknak számítanak is, nemigen lehet bármilyen beteget elhelyezni, csak aki besorolható az adott osztályra. Tehát nőgyógyászatra nem mehet pl. férfi beteg, gyermekgyógyászatra felnőtt. Ezenkívül a megfelelő körforgás kialakítása érdekében több kórterem más célt szolgál – védőfelszerelés tárolása, személyzeti öltöző, tisztálkodóhelyiségek a Covid-zónában –, erre viszont feltétlenül szükség van mind a betegek, mind a személyzet biztonsága érdekében. A betegek intimitását is biztosítani kell – nem tehetünk közös helyiségbe férfiakat-nőket, fontos a megfelelő, elkülönített tisztálkodóhelyiségek biztosítása is –, hiszen ez alapvető emberi jog. Mindezeket figyelembe véve a papíron szereplő ágyak számának fele, vagy még kevesebb használható betegek elhelyezésére.

– Mekkora a kapacitásuk?

– A kórház ágyainak csak egy része használható rendeltetésszerűen. Ezenkívül a kapacitást a személyzet terhelése, illetve kiesése is csökkenti. Azt mondhatjuk, hogy ilyen körülmények között mi sem ismerjük egész pontosan kórházunk kapacitását, de folyamatosan dolgozunk azon, hogy biztosíthassuk a kórházi ápolásra szoruló betegek ellátását. Mindent összevetve azonban elmondhatjuk, hogy kapacitásunk felső határához közeledünk, ezért fontos lenne a megye más kórházai részéről is a nagyobb szerepvállalás a Covid-ellátásban.

– A jelenleg beutalt betegek közül hányan udvarhelyszékiek, a többiek honnan érkeztek? 

– A jelenleg beutalt betegeink közül 90 udvarhelyszéki, 49 érkezett a megye más területeiről. Néhány héttel ezelőtt még az udvarhelyszéki betegek az összes beteg egyharmadát tették ki, ebből is látható az esetszám gyors növekedése környékünkön. 

– Hogy bírják a munkát az orvosok, ápolók?

– A jelenlegi helyzetben már nagyon nehezen. Egyrészt a megnövekedett esetszám miatt, hiszen védőruhába beöltözve sokkal megterhelőbb ezeket a súlyos betegeket ellátni. Másrészt a személyzetből többen is kiestek – pillanatnyilag 59-en nem dolgozhatnak –, egy részük beteg lett, néhányan pedig otthoni elkülönítésben vannak, mivel valamelyik családtagjuk fertőződött meg. Ezt pedig elég nehéz pótolni az amúgy is leterhelt dolgozók részéről.

– Hány napot töltenek átlagosan a kórházban a betegek? 

– Mivel az esetek többségében súlyosabb, társpatológiával rendelkező betegekről van szó, amire rátevődik a fertőzés, a bennfekvési idő is hosszabb, átlagosan 14 nap körül van. Van, aki 3-4 hetet is kórházban tölt. Összehasonlításképpen: a járvány előtt kórházunkban az átlag bennfekvési idő 5–7 nap körül volt.

– A kórház személyzetéből hányan betegedtek meg eddig és hányan gyógyultak meg?

– A személyzetből is több mint 40-en megfertőződtek, nagy részük jelenleg éppen fertőzött, néhányan, akik korábban betegedtek meg, már meggyógyultak, ezek száma 10-nél kevesebb. 

– Az első koronavírusos eset óta hány személyt kezeltek mostanáig a Székelyudvarhelyi Városi Kórházban? 

– Eddig 580 beteget engedtünk haza a kórházból, amiben benne van a 61 elhunyt személy is. A jelenlegi 139 beutalt beteggel tehát az össz-betegszám 719. Intenzív terápián eddig 93 beteg fordult meg.
 

Kapcsolódó cikkek

Hirdetés