Besózva

Ha Parajd, akkor só. A település neve szorosan összefügg a régen aranyat érő kőzettel. Elsősorban a sóbánya okán. A bánya pedig a maga rendjén a település számára aranybánya. A bányában zajló tevékenységeknek – a sókitermelésnek és a bányálátogatásnak – köszönhető a környék idegenforgalma. A bányalátogatás is kétféle lehet: turisztikai vagy gyógyászati célzatú.
A hétvégét volt szerencsém népes újságíró-társaságban tölteni Parajdon. Furcsa volt közösségi rendezvényen részt venni félévnyi önmegtartóztatás és tiltás után, de az is furcsa volt, hogy mintha megszoktuk volna már a távolságtartást, a maszkviselést, a járványhelyzet megváltoztatta egyéni és társasági magatartásunkat.
S ha már ott voltunk, nemcsak a panzió tágas tertjében üldögéltünk a teraszon és okos dolgokat mondtunk, hanem kirándulni indultunk. Hogy túl sokan ne legyünk, a társaság kettévált: egy csapat a Rapsóné várához gyalogolt, a második a sószorost kereste fel. Közben persze végig kellett gyalogolnunk a falun.
Bő húsz, huszonöt évvvel ezelőtt – míg kicsik voltak a gyermekek – több alkalommal töltöttük a nyári szabadságot Parajdon. Szálltunk meg szállodában, magánháznál kiadott szobában és kulcsos házban egyaránt. Akkoriban még nehezen lehetett szállást kapni, nem építettek és nem kínáltak annyi szálláshelyet, mint manapság. Meg a vendéglátó népek is finnyásabbak voltak, nem szívesen fogadtak kisgyerekkel. De mindig jól érezük ott magunkat, lejárogattunk a bányába vagy a környéken kirándultunk, felkerestük Szovátát, Korondot, igyekezve megtalálni a gyermekeknek és a felnőtteknek egyaránt megfelelő kikapcsolódást, pihenést, feltöltődést. Szembetűnő volt, hogy a mostani Parajdot nem lehet összehasonlítani a negyed századdal ezelőtti településsel. Látszik, hogy a sóra épülő idegenforgalom jól hoz a konyhára, illetve tisztes jövedelem megszerzésének lehetőségével kecsegtet, mert szálláshely szálláshely hátán van, számtalan kiadó szoba, kulcsos ház van, panziók, szállodák kínálják szolgáltatásaikat – s a jelek szerint a vendégek sem hiányoznak. Ez meglátszik a vendégektől hemzsegő utcákon, a bóvliárus butikok, utcai ételeket kínáló lacikonyhák és teraszok sokaságán. Persze itt is megvan a lepcsi – ennél jobb kifejezést az olcsó, slattyogó strandpapucsra nem is lehetett volna találni! –, az úszógumi és a szalmakalap társaságában, a Praid feliratú hűtőmágnesek mellett. Megjegyzem: elvétve láttam pár kétnyelvű „műremeket”, de magyar nyelvűt egyet sem fedeztem fel. Vagy azért mert figyelmetlen vagyok, vagy azért mert nincs. S ha nincs, akkor meg azért nincs, mert nincs rá kereslet... Vajon? A bóvliárusok között üde jelenség volt látni a sótermékeket kínáló árusokat.
A sószoros kissé lehangoló volt. No nem a látvány – a természet csak pazar látványt tud produkálni! –, hanem inkább az, ahogyan vigyázunk ezekre a természeti csodákra. Bizonyára nem olcsó fenntartani a létesítményt, karbantartani a tanösvényeket, lépcsőket, hidakat, s a sós közeg sem kedvez tartósságuknak, de valamivel több törődés rájuk férne. Kár tessék-lássák módon elvégezni a karbantartást, ha ugyanazzal az erővel jól is meg lehet csinálni azt...
Vendéglátónkkal beszélgetve megtudtuk, hogy egyre csak épülnek és épülnek az új szálláshelyek. De az újabb nagyobb léptékű beruházások már nemcsak a bánya által vonzott turistákra – kikapcsolódni vagy gyógyulni vágyókra egyaránt – alapoznak, hanem más, a sóval ugyancsak összefüggésben álló programokat kínálnak. Röpke, távolságtartó látogatásunk alkalmával láthattuk, hogy a parajdiak nem ülnek a babérjaikon, úgy iparkodnak, mint akit... besóztak.

Hirdetés