A show-nak folytatódnia kell

A show-nak folytatódnia kell. Ezt már Freddie Mercury is megénekelte. Hajrájához közeledik a választási kampány, legalábbis az önkormányzati választásoké. A parlamenti választási kampány még csak ezután kezdődik. Az év végig folyamatos kampányban élünk majd tehát. Azaz a show folytatódni fog akár akarjuk, akár nem, hogy ne nevezzem éppen cirkusznak. Pedig a mai hírt olvasva, hogy a szociáldemokrata párt elnöke, Marcel Ciolacu ragaszkodik ahhoz, hogy ünneppé nyilvánítsák a trianoni békediktátum napját, erősen viszketett a billentyűzetem. 
Ami Bukarestben zajlik, remélem, komoly, mert viccnek nagyon rossz. Ha az ember fia (adott esetben ugye lánya) nem tudná, hogy mindezt a kampánylogika diktálja a többségi politikusoknak, akkor azt hihetné, hogy ezeknek tényleg nincs ennél jobb dolguk. Sőt! Nemhogy elmeorvosért kiáltanánk, hanem petíciót indítanánk, hogy a parlamentet nyilvánítsák hivatalosan is elmegyógyintézetnek, a benne levőket meg helyezzék karantéba, mert az ostobaság fertőző. No meg a gyűlölet is az. Az ostobasággal párosuló gyűlölet pedig nem más, mint a fertőzés maga. Talán a koronavírus sem követelt annyi áldozatot, mint a fent említett kór. 
Ugyanakkor attól tartok, túlzott naivitás bűnébe esnénk, ha elhinnénk, hogy mindezt kizárólag a vak gyűlölet és rosszindulat számlájára írhatjuk. A helyzet ennél sokkal rosszabb, ugyanis vastagon benne van hideg politikai racionalitás is. A román pártoknak vajmi kevés esélyük van megszerezni a magyar választók szavazatait, és ezzel ők is tisztában vannak. Ezért azt a pár magyar voksot, amit egyébként megszerezhetnének, eleve beáldozzák. A román szélsőjobboldali szavazatokért pedig éles verseny van, mert szoros választási eredmény esetén perdöntő lehet. 
Ne legyenek illúzióink, azt a törvényt meg fogják szavazni. Nemcsak azért, hogy még egyszer belerúgjanak a magyar közösségbe, hanem azért is, hogy szembemenjenek az államfővel, aki megfontolásra visszaküldte a tervezetet. Ez mondjuk attól a pillanattól kezdve világos volt, hogy az alkotmánybíróság nem meszelte el a javaslatot, és ezzel hallgatólagosan alkotmányos rangra emelte a magyarellenességet. 
A show tehát folytatódik. Csak ez az állandóan ismétlődő műsor végtelenül unalmas és lehangoló. Legyinteni sincs lassan az embernek már ereje. Pedig a parlamenten túl és a küszöbön álló önkormányzati és parlamenti választások után is van élet. Legalábbis remélhetjük, hogy lesz. Mindeközben a társadalmat jóval komolyabb kérdések foglalkoztatják. Például, hogy meddig tart még ez a világjárvány és mikor lesz neki végre vége. Bródy János egyik dala jut erről eszembe. A Haggyá’ má’ békibe című. Pontosabban annak is a „hócipőm már úgy tele / nekem már nem kell senki se’” sorai. 
A bukaresti többségi politikusok is igazán megfontolhatnák, hogy ahelyett, hogy „hintik itt a rossz dumát”, inkább a megoldáson törnék a fejüket. Nevezetesen, hogyan másszunk ki ebből az össznépi slamasztikából amibe belekerültünk. Nem áll meg az élet a választások után sem. Bizony. Akármennyire is nem találjuk az élet sóját mostanában, a show-nak folytatódnia kell.  

Hirdetés