Hirdetés


A paktum

Mindennapjainkat paktumok hálójában tengetjük. Tengetjük csupán, mert nem vagyunk tudatában annak, hogy egy-egy paktummal a lelkünk mekkora darabját adjuk el az ördögnek. Nagy szavak a kisembertől, de minden kisember egyenként hozzátesz valamit ahhoz a nagy masszához, amit társadalomnak nevezünk. Aki meg nem vesz részt benne, az a perifériára szorul. Ugyanakkor majdhogynem lehetetlen nem részt venni, utópisztikus, mert civilizált lények vagyunk. 
Ha lenne ránk akasztva egy olyan számláló, amely a napi, havi, évi paktálásainkat számlálja, nos, az eredmény úgy jelenne meg, hogy elérted a napi, havi, évi egészségtelen szintet, gratulálhatsz magadnak, veregesd vállon magad. Mentségünkre szóljon, buták vagyunk, de akkor, ott, abban a pillanatban, tehetségünkhöz, tudásunkhoz mérten, úgy érezzük, hogy megtettünk mindent. Igen ám, csak aztán vannak azok a kis izék, amelyeket a lelkünk egy apró kis szegmense sugall bizonyos mértékig, jobb helyeken lelkiismeretnek hívják, amely vagy tompa vagy érzékeny, de segíthet a helyes döntésben. Mert minden szerződés tartalmazza azt, amit úgy hívnak, apró betűs rész, amely azonban lényeges. És ha egyszer egy kis hibát követünk el, mert miért ne, hisz emberek vagyunk, akkor vége, a tükör megreped, és ha gyenge lábakon állunk, bizony-bizony összeroppanunk a súly alatt. Paktumot kötünk reggeltől estig magunkkal és a társadalommal egyaránt, alkudozunk, legtöbbször saját magunk kárára. Tesszük mindezt abban az illúzióban élve, hogy mennyire jó lesz nekünk, ez kell nekünk, aztán amikor borul a kártyavár, akkor meg menekülünk, szabadkozunk és jó nagyokat nyögünk paktumaink terhe alatt.  

Kapcsolódó cikkek

Hirdetés