Beszélgetés Borbély Botond testnevelés és sport tanfelügyelővel

A mozgás igényét kell a gyerekekben felébreszteni

Borbély Botond sohasem sportolt versenyszerűen, fontosabbnak tartja a testnevelés és sport szeretetét, és azt, hogy egészsége megőrzése érdekében az ember egy életen át rendszeresen mozogjon. A testnevelésórákat ugyanakkor járvány idején nehezebb megtartani, többek közt erről is kérdeztük a tanfelügyelőt.

–Hogyan került kapcsolatba a testnevelés és sporttal?

– A középiskolás évek során minden diákot szembesítenek a kérdéssel: Mi leszel, ha nagy leszel? Tőlem is megkérdezték ezt diákként, középiskolai tanárként eléggé gyakran felteszem ezt a kérdést diákjaimnak. Ezzel a kérdéssel próbáljuk rávenni a diákokat, hogy ténylegesen kezdjenek el gondolkodni, hogy mi az, amivel szívesen  foglalkoznának a középiskolai éveik után. 
Személyesen a sporttal akkor kerültem közelebbi kapcsolatba, amikor néhány barátommal elkezdtünk testépítő gyakorlatokat végezni, emellett nagyon sokat olvastam a testépítésről. Kezdett kikristályosodni előttem, hogy valóban ez a számomra legmegfelelőbb szakma, amelynek köszöhetően a következő nemzedék egészségesebb életmódra nevelésével foglalkozhatok, segíthetek a fiataloknak egészségük megőrzésében. Körülnéztem, hogy hol tudnék továbbtanulni, végül Kolozsvár mellett döntöttem. Tanulmányaimat a Babeș–Bolyai Tudományegyetem testnevelés és sport karán végeztem, a mesteri diplomát ugyancsak itt, a sportegyetem szakán szereztem meg. Döntésemben, nagy szerepe volt a távolságnak, hiszen a Szilágyságban születtem és nevelkedtem, így Kolozsvár elég közel volt. Az egyetemi tanulmányaimat követően sikeresen versenyvizsgáztam. Ekkor még Szilágy megyében, a zilahi Református Wesselényi Kollégiumban kaptam címzetes állást. Először ott kezdtem tanítani, két éven keresztül dolgoztam a kollégiumban. A családban több pedagógus is van, többek között édesanyám, vagy éppen nagybátyám személyében, utóbbi ráadásul testnevelő tanárként dolgozott. Így alkalmam nyílt betekinteni abba, hogy milyen gyerekekkel foglalkozni, vagy hogy mit is jelent egészen pontosan tanárnak lenni.

– Hogyan került ön és családja Csíkszeredába?

– Döntéshelyzetben voltunk. Végül, úgy alakult, hogy én mozdultam és jöttem Csíkba, azonban, amikor áthelyeztettem magam Hargita megyébe a legközelebbi üres testnevelői állás Gyer­gyószentmiklóson, a Salamon Ernő Elméleti Líceumban volt. Kezdetét vette három olyan év, amikor mindennap utazni kellett. Reggel hat órakor indultam – néha délután – nagyon sokszor késő estére értem haza. Azonban semmi esetre sem adtam fel, tudtam, hogy ez az én utam, ez nekem kell, még ha nagy erőfeszítések, nehézségek árán, akkor is megéri. Naponta kétszáz kilométert utazni nem volt kevés, de bíztam benne, hogy idővel majd jobb lesz. Mindkét iskolában eltöltött időszaknak óriási hozadéka volt, megismertem az ottani embereket, diákokat, sokat tanultam mint tanár, tapasztalatokkal gazdagodtam, számomra ezek kedves emlékek maradnak. Ezt az időszakot követően kínálkozott az alkalom, hogy Csíkszeredában vállaljak munkát testnevelőként, a Joannes Kájoni Szakközépiskolában, mivel a korábbi testnevelő tanár nyugdíjba vonult. Igyekeztem megragadni az alkalmat, hogy még közelebb lehessek az otthonomhoz, ez végeredményben sikerült. Mondanom sem kell, mennyire tudtam értékelni, mennyire jó dolog az, hogy nem kellett többé napi két órát utazással töltenem, hanem gyakorlatilag gyalog húsz perc alatt otthon voltam, tudtam értékelni a közelséget az iskola és az otthon között. Négy év testnevelő tanári munkát követően felkértek, hogy legyek az iskola igazgatója. Amiután elfogadtam az ajánlatot, két évet dolgoztam mint iskola igazgató. Ezt követően újra a testnevelői katedrán számítottak rám, továbbá másik szerepkörrel is megbíztak, a Hargita Megyei Tanfelügyelőség testnevelés és sport szakos módszertanosaként  is működtem. Kétezer-tizenhat óta a Hargita Megyei Tanfelügyelőség testnevelés és sport szakos tanfelügyelőjeként dolgozom.

– Hogyan befolyásolta a munkáját a világjárvány? Testnevlés­órát nem egyszerű online tartani...

 – Minden napnak megvan a maga kihívása, mindig új feladatokkal kell megbirkózni, más dolognak kell eleget tenni, különösen most a vírus miatt kialakult helyzetben. Hogyan lehet online térben testnevelést tartani? Megyeszinten ennek a dolognak az irányítása, a megfelelő módszer megtalálása, a kollégáimmal történő konzultációk, és még sorolhatnám, ezek mind-mind az én feladataim közé tartoznak. Kiemelten lényeges, hogy a gyerekek érezzék ebben a helyzetben, hogy ugyanolyan fontos a rendszeres testmozgás jelenléte az életükben, mint máskor, amikor a hagyományos formájában zajlik az oktatás. Az ember egészségének megőrzéséhez elengedhetetlen, hogy rendszeresen mozgásban legyen. Komoly kihívásoknak leszünk kitéve ősztől mi, testnevelés-oktatók. Választ kell találnunk arra a kérdésre, hogy miként is lehetne a testnevelést oktatni a gyerekeknek ilyen körülmények között. Így a fél éve ebben a rendszerben lezajlott oktatás és a folyamatos megbeszélések, egyeztetések, tapasztalatcserék után sem egyszerű a feladatunk. Hogyan kérjük számon a munkát? Ugyanis a sporttevékenységek végzése sok esetben feltételekhez kötött. Például ahhoz, hogy kosarazni tudjanak, palánkra van szükség, labdára stb. A tanügyminisztérium megígérte, hogy összesítik azokat a módszertani eljárásoka, amelyeket ők javasolnak a következő tanévre, és akkor ezek is segítségünkre lehetnek a munka megszervezésében.
Az elkövetkezendő időszak a tervezésről, együttműködésről, a közös szakszerű munka kivitelezéséről kell hogy szóljon.
 
– Sok esetben a testnevelő tanárok számos sportágot űznek aktív pályafutások során, akár magasabb szinten, versenyszerűen is. Ön is kipróbálta a versenysportot? 

– Igazat szólva soha nem fogalkoztam az élsporttal. Az iskola csapatain belül mindig sportoltam, mert a sport mindig közel állt hozzám, ez az oka annak, hogy a testnevelői pályát választottam. Az iskolát mindig képviseltük a körzeti, illetve megyei bajnokságokon a kézilabdacsapattal, valamint egyénileg atlétika megyei versenyen is részt vettem. Az én szemléletmódom nem az élsportra irányul, hanem sokkal inkább arra, hogy az emberek fizikailag fejlesszék magukat, nagy mozgáskészséggel rendelkezzenek, folyamatosan gyakoroljanak, mozogjanak és nem utolsósorban, hogy a sport az egészségüket szolgálja. A mai napig rendszeresen eljárok sportolni, szaladni, hosszabb-rövidebb távokat egyaránt, persze mindezt egészségmegőrző céllal teszem. Azzal azonban egyetértek, hogy arra a testnevelő tanárra, aki valamilyen sportágban jeleskedik, diákjai még inkább felnéznek, és jó példaként tekintenek rá, vagy akár példaképként jelenik meg a diákok számára. 

– Milyen a diákokkal foglalkozni, együtt dolgozni velük?

– Mindhárom iskolában – ahol tanítottam – középiskolás korú diákokkal dolgoztam együtt. Jelenleg kevesebb munkaórában tanítok a tanfelügyelői munkám miatt, azonban az ellenőrzések során alkalmam nyílik betekintést nyerni más korosztályok testnevelésóráiba is, miközben kollegáim munkáját figyelem. Személyes kedvenceim az elemi osztályos tanulók. Amikor látom azokat a kis gyerekeket, hogy nagyra nyílt, csillogó szemekkel figyelik a tanáraikat és micsoda odaadással végzik a gyakorlatokat, elképesztő látvány a számomra. Idősebb korosztályoknál ahogy nőnek a gyerekek, kamaszodnak, egyre kevesebbet sportolnak, már nehezebben mozdulnak meg, élettani változásokon mennek keresztül. Nem akarják megizzasztani magukat. Sajnos az iskolákban sem mindenütt megfelelők ilyen téren a feltételek. Azonban minden korosztály esetében megtaláljuk a megfelelő motivációt, hogy mégiscsak vegyenek részt a testnevelésórákon, a nagyobbak közelebb állnak a felnőttkorhoz, tisztában vannak a sport élettani fontosságával és jótékony hatásaival. Néha odajönnek hozzám és újságolják, hogy: – Tanár úr, képzelje, a hétvégén itt meg ott voltam szaladni, vagy ezt meg azt a sportot próbáltam ki. Jó érzés ezeket hallani. Van igény a többségükben a rendszeres sportolásra. Elsődleges cél középiskolai tanárként, hogy annyira kialakítsuk a diákokban a sport iránti érdeklődést, hogy a későbbiekben a tanulmányaik befejeztével is maradjanak aktívak, amennyire csak lehet. Személyes vágyuk legyen a rendszeres testedzés. Úgy gondolom, hogy ezt a diákok többségénél sikerül elérni. 

– Milyen szerepet tölt be a sport a családja, pontosabban a gyerekei életében?

– Két lányom van, a nagyobbik ősszel kezdi a hetedik, a kisebbik pedig az ötödik osztályt, hároméves koruktól néptáncolnak, mivel édesanyjuk fiataléveiben nagyon szerette ezt a tevékenységet, tánctáborokban vett részt, és a kicsiket is szerette volna erre az útra terelni. Aztán egy-négy osztályos korukban a lányok egyszer csak azzal a kéréssel jöttek, hogy ők szeretnének úszni tanulni. Gyönyörűen elsajátították az úszásnemeket. Sajnos, mint mindenben, náluk is előfordul az, hogy néha  ráunnak bizonyos tevékenységekre. Jelen pillanatban kosárlabdaedzésekre járnak mindketten a városi sportklubhoz, és egyelőre azt látom, hogy jót tesz nekik a csapatsport. Úgy tűnik, egy ideig még ez lesz a meghatározó tevékenység az életükben. Örülök, hogy csapatsportot választottak, mert azonkívül, hogy a sportban fejlődnek, számos egyéb pozitív hozadékkal jár. Megtanulják, milyen a közösség részeként dolgozni, azt, hogy tisztelni kell az ellenfelet.

 

Hirdetés

Kapcsolódó cikkek

Hirdetés