Homoródszentpéter – Máthé Ferenc bácsi ünneplése

Az ünnepelt szerettei társaságában érkezett a "laktanyába" - Fotó: Simó Márton

Száz évet töltött a Homoródszentmárton községben élő utolsó második világháborús veterán. A szép kort megért szabómester tiszteletére meghitt ünnepséget szerveztek a Homoródmenti Hagyományőrző Hannover Huszárok, akik egyúttal bemutatták a felújítás előtt álló “laktanyájukat” is.

„Magam sem gondoltam volna, hogy ilyen szép kort fogok megérni – mondotta az ünnepelt –, elég gyenge testalkatú voltam. Fel akartak menteni. Voltam Marosvásárhelyen a katonakórházban, majd Budapesten is. Aztán mégis berukkoltattak. Fegyvert kellett fognom, a háború utolsó hónapjaiban mind nyugatabbra kerültünk. Már német területre szorultunk vissza harc közben, amikor a háború vége előtt két héttel az amerikaiak fogságába estünk. Talán ez volt a szerencsém, mert nem engedték, hogy felhajtsanak arra a vonatra, amelyik ment ki Oroszországba, hogy ott az ország újjáépítését segítsék a foglyok. Hazakerültem aztán, s idehaza éltem, éltünk, ahogy tudtunk, ahogy hagyták.”

Máthé Ferenc bácsi kiváló egészségnek örvent, időnként varrógéphez ül, hiszen munkája van

Kérdésünkre, hogy foglalja össze röviden a háborús emlékeit ennyit mondott dióhéjban a homoródszentpéteri Máthé Ferenc, aki pénteken, április 2-án, szűk családi környezetben ünnepelte a 100. születésnapját. Másnap, április 3-án, szombaton – ígéretükhöz híven – a Homoródmenti Hagyományőrző Hannover Huszárok Egyesülete is ünnepséget szervezett számára, az újonnan átvett Huszárlaktanyában.

Ferenc bácsit a kapuban Demeter Zoltán huszárkapitány, a hagyományőrzők vezetője köszöntötte, majd – miután helyet foglaltunk az „ebédlőben” – Jakab Attila, Homoródszentmárton polgármestere köszöntőt, Lázár Jakab huszár, a városfalvi közbirtokosság elnöke pedig verset mondott. Demeter Zoltán felvázolta Ferenc bácsi életútját, kiemelve, hogy mind a munkahelyén, mind a faluközösségében tevékeny emberként ismerték, aki hosszú élete során sokat tett a családjáért, a faluért, az egyházért is, hiszen hosszú éveken át tagja volt a helyi kebli tanácsnak, részt vett minden közösséget építő és segítő megmozdulásban. A huszárok egyesületével mintegy öt éve alakult ki a baráti kapcsolata, hiszen rendszeresen megjelent az általuk szervezett ünnepségeken. A huszárok pár éve ünnepélyesen megígérték, hogy majd együtt fogják megülni a századik születésnapját. „Adja a Jóisten, hogy így legyen!” – örvendezett Ferenc bácsi, de most sóhajtva megjegyezte: – Istenem, hol vannak a huszonegyesek! De ha élünk, akkor itt leszünk a jövő esztendőben is!

A huszárok kapitánya szabadkozott a szerény körülményekért, hiszen mindössze pár hete vehették használatba az önkormányzattól az üresen álló tanítói lakást. Éppen csak takarítani tudtak, meszelni, közmunkában elvégezték a legszükségesebb karbantartási munkákat és beszereztek néhány alapvető használati tárgyat. Az a tervük, hogy a polgármesteri hivatallal kötött megállapodás értelmében használják majd az ingatlant, és fokozatosan, közös erővel, pályázatok révén kialakítanak ott egy civil kulturális központot. Ezért hangzott el a kissé nagyzoló elnevezés, hogy „laktanya” és „ebédlő” megjelölés, amikor a legnagyobb helyiségbe érkeztünk, ahol terített asztal várt minket, s – természetesen – Ferenc bácsit is.

Az ünnepeltet Jakab Attila, Homnoródszentmárton polgármestere is köszöntötte

Demeter Zoltán kapitány megjegyezte, hogy várja majd a jelenlevőket esztendő múltán is, remélhetőleg egy immár sokkal jobban felszerelt és komfortosabb „laktanyaépületbe”. Így kívánnak új funkciót adni a kihasználatlan egykori tanítói laknak, amelyhez hagyományos csűr és kert is tartozik.

A szerző felvételei

Simó Márton