borús égbolt
kevés felhő
tiszta égbolt
Hollómosdatás és rákiáltás
Nagyhéten, nagypénteken elhallgatnak, meghalnak a harangok. Erre többféle magyarázat is létezik az Európa-szerte elterjedt néphitben: Rómába mennek, Krisztussal együtt maguk is meghalnak Júdás árulása miatt stb. Ilyenkor a harangzúgás helyét kalapácsok, kereplők, forgattyúk hangja veszi át. „A lármázásnak ez a módja – írja Roheim Géza Magyar néphit és népszokások című könyvében (Bp., 1925) – egyházi talajon keletkezett népszokásnak látszik.” A lármázás, csörömpölés, vastárgyak ütögetése, pálcával csapkodás, hangoskodás, meztelenség szemérmetlen mutogatása mind-mind tulajdonképpen a bajelhárítás ősi megnyilvánulása. Lehet ez ösztönös védekezés és lehet olyan közösségi bevett szokás, ami valamilyen meglévő vagy lehetséges bajhoz kötődik: vihar, jégeső elűzése, határkerülés, azaz egyféle védőkör (élettér!) megjelölése, a patkányok, egerek, kígyók, békák, na meg az ezekkel rontást hozó boszorkányok elzavarása. A néprajz tanúsága szerint a bajelhárító mondókákkal való lármázást nevezik rákiáltásnak és kikiáltásnak is. Az erdélyi Mezőörményesen például nagyszombaton a cigányvajda fára mászott, hogy onnan, fentről kikiáltsa s ezzel elhárítsa a nevesített legények, leányok bűneit, amiket előző nap, tehát nagypénteken suttogtak a fülébe. Sok helyen ilyenformán sorolták fel a boszorkányok kártételeit is. A kikiáltott bűnök, illetve rákiáltások később olykor tréfássá vagy általánosságba fordult fenyítéssé szelídültek, és csupán a kígyók, békák maradtak rendületlenül benne, testesítették meg a bűnöket. A 20. század elejére a rákiáltás már amolyan gyermekjáték lett, de elhomályosult emléknek megmaradtak benne a kígyók, békák: amikor nagyszombaton megszólaltak a harangok, a gyereksereg kolompokat, csengettyűket kongatva szaladgált a faluban, körbekerülve egy-egy házat kiabálták: kígyó, béka, távozz el ettől a háztól! A „boszorkány” pedig panaszolgathatta dúdolva, hogy „Nagypénteken mossa holló a fiát, / ez a világ kígyót, békát rám kiált. / Mondja meg hát ez a világ szemembe, / kinek mit vétettem életemben.” Ma népdalként ismerjük. A hollófiú mosdatására rengetegféle magyarázat van a sumér, egyiptomi, görög stb. istenmítoszokból. A keresztény kultúrkörben a holló gyakran szerencsétlenséget jósló vészmadár; az ördög és a boszorkány kísérője s futárként szolgáló hírnöke. Lükő Gábor A magyar lélek formái című könyvének (1942) adata szerint „a moldvai csángók az ördögöt nevezik hollu-nak. A hollu vegye el, mondják a helyett, hogy az ördög vigye el”. A régi magyar bujdosódalokban a hollónak hírvivő szerepe van: „Ímhol kerekedik egy fekete felhő, / Abban tollászkodik egy fekete holló. / Állj meg holló, állj meg, vidd el levelemet…” Sok kutató veti föl azt is, hogy a holló mitológiai őse fehér színű volt, megbízható hírvivő, de aztán egy hazugsága miatti isteni büntetésből feketedett meg a tollazata. „A béka már inkább egyoldalúan a gonosz lélek szimbóluma. A moldvai csángók például megnézik, ha a béka bemegy a házba, nincs-e nyakában piros cérna. Ha meglelik a cérnát, akkor »küldött békával« van dolguk. A tűz fölé akasztják, s addig pirítják elevenen, míg csak meg nem jelenik az, aki küldte. A béka helyett, vagy vele együtt ugyanis küldője szenved. Ilyenkor azután, ha meg nem verik, hangos szóval rábizonyítják a rontást: kígyót, békát kiáltanak rá” – írja Lükő a fent említett művében. Valakire kígyót, békát rákiált: ez a szólás eredetileg bizonyára azt jelentette, hogy boszorkánysággal vádol valakit, vélik a nyelvészek. Netalántán a népképzelet és a nagyhéten szokásos, sok régvolt rákiáltás teremtette a böjti boszorkát és tette borzas hajú rúttá, ijesztővé és okozta azt is, hogy nagyhéten meg Szent György napján a boszorkányok inkább, mint hogy ezt hallgassák, elmentek hazulról, indultak rendes gyülekező helyükre, a Gellért-hegyre az ördöggel találkozni, vele mulatozni, lakomázni. A boszorkányokra való rákiáltás, valamint a keresésük századokon át nemcsak a népi képzeletet borzolta és borzongatta, hanem rengeteg valódi szenvedést és tragédiát is okozott azzal, hogy az erre elkötelezettek mindig meg is találták, mert sikerült kiválasztaniuk őket. Példának okáért Nagy Ferenc 1767-ből való Hitnek elei című vallástételeiben így fontolgatja a magyarázatot: „Micsoda a Boszorkányság? Ördöggel nyilván vagy alattomban való szerződés, mely által szokatlan dolgok és cselekedetek vitetnek végbe. Úgymint: hirtelen messze földre menni, semmiből vendégeskedni, embert lóvá tenni, pemetén nyargalódzni.” A boszorkányüldözés szavunk ma is híven őrzi az elgondolás folytonosságát. Kedves Olvasóm! Ki tudja azt ma már, hogy ráfér-e minden fekete hollóra a mosdatás, bekövetkezik-e valamikor, hogy legalább egy-két fekete holló megtisztul azon bűnétől, hogy az ördögöt kísérgeti, sőt ő maga az ördög, na és bűnbánóan visszafehéredik? Addig is igazodjunk a közmondás után, hogy ami ritka, az olyan ritka, mint a fehér holló és nem érdemes a holló fészkén hattyút keresni.
Kozma Mária
