A magyar foci legnagyobbja egyértelműen Puskás, alias Pancho neve ma is jól cseng, például Pelé és Beckenbauer neve mellett. Képzeljük el Szoboszlai nagyságát és szorozzuk be legalább tízzel.
Kis nemzetnek nagy bravúr kell eljutni a nagy tornák végjátékába, többnyire a csoportmeccsek után csomagolhatnak is. Csakhogy szurkolni ezután is kéne valakinek, olyannak, aki akár döntőt is játszhat. Sokan az angol vagy az olasz focit kedvelik, de szurkolunk a franciáknak vagy a spanyoloknak is, sőt, jöhet egy távoli kedvenc is, amilyen az argentin vagy éppen a brazil válogatott.

Akad, aki a hollandokra esküszik, akik fociban mindig is jók voltak. A 70-es években ők uralták a labdarúgást, az Ajax zsinórban háromszor nyert Európa-kupát (a későbbi BEK és a mai BL elődjét), a Rinus Michels edző által tökélyre fejlesztett és a temesvári magyar Kovács István által továbbvitt totális futballal minden semleges futballszurkolót levettek a lábukról. Láttuk ezt narancssárgában is, szupersztárok neveivel a mezeken.
Ott van Johan Cruyff, a holland totális futball egyik legnagyobb alakja, vagy a „pulykatojásképű” balbekk, Ronald Koeman, aki remek edzővé vált, de focistának sem volt utolsó. Idősebbek tudják.
Elvarázsolták a 80-as éveket is, Marco van Basten tíz évig volt Európa, sőt a nagyvilág legjobb csatára. A suriname-i gyökerekkel rendelkező Ruud Gullit nem a parádés rasztafrizurája miatt lett az 1980-as évek emblematikus labdarúgója, hanem istenáldotta tehetsége és elképesztő fizikai adottságai miatt. És ott van a mechanikus narancs harmadik tagja, a szintén suriname-i gyökerekkel rendelkező Frank Rijkaard. Az AC Milan nekik köszönhetően uralta Európa, sőt, a világ klubfutballját. 1988-ban van Basten, Gullit, Rijkaard végzett France Football dobogóján, mutatva a holland futball erejét.
A 90-es évek is adtak nagy neveket: Patrick Kluivert, Edgar Steven Davids vagy Ruud van Nistelrooy, utóbbi három bajnokság és a BL gólkirálya is lett, összesen hét alkalommal! Aztán jött a Robben, Sneijder, van der Vaart, van Persie, Mathijsen, Kuyt fémjelezte generáció. Igaz, a narancssárgák így sem jutottak fel az abszolút csúcsra, mindig akadt egy náluk jobb válogatott, amely szintén aranykorszakát élte. Náluk is úgy van, mint nálunk magyaroknál, hogy talán, egyszer. Valamikor. A jövőben.
Annyi, hogy a hollandoknak erre jóval nagyobb az esélyük. Talán ezért is van oly sok magyar, aki nem valami futballhatalom, nagyon is esélyes válogatottnak szurkol, hanem a kisebbeknél, de nem teljesen esélytelenektől várja az újabb „magyar csodát”. Ezért van, hogy miután levette a meggyvörös mezt, átöltözik narancssárgába.
Kivéve most, a szombati holland–magyaron.