„Hát, ez már nem normális dolog!” – csapott a levegőbe dühösen kedves, a „hegy túloldaláról”, Székelyudvarhely vidékéről Csíkszeredába származott ismerősöm. Háborgásának oka a sűrű pelyhekben hulló áprilisi hó volt. Sajnos ellenkeznem kellett e derék emberrel és a szemébe mondanom: klímaválság ide vagy oda, ez errefelé biza egészen normálisnak számít, és különösebben senki nem rökönyödik meg rajta. Igaz, jobban esett volna, ha mondjuk karácsony táján borul fehér lepel a Kárpátok eme szegletére, de Isten neki, ha már egyszer így alakult, nézzük a jó oldalát. Például nincs por az utakon, meg hát különben is, kell a csapadék a földekre. Na mondjuk a reggeli mínuszok már nem nagyon hiányoztak. Főleg, hogy a magamfajta kertbolond már a veteményest tervezgette. Személy szerint ráadásul némileg elébe szaladva a dolgoknak már csemeteültetésbe fogtam. Ha ezt túlélik, azt hiszem, jövőre szedegethetem az egrest, szedret és alakíthatom a fácskáim lombkoronáját. Addig meg rohangálunk egyet a gyerekkel a hóban és kacagunk magunkon, meg ezen az áprilisi télen. Még egy igazán derék hóembert is összedobtunk nagy hirtelen, legyen mit „storyba tenni”. Mindezt persze abban a reményben, hogy úgysem tart sokáig, és hamarosan inkább a bicikliket fogjuk nyüstölni, mint a hólapátot. Addig meg eltelik ez a pár nap, ahogy eltelt már egy év ebben a furcsa, megváltozott világban. Túléltük ezt is. A tavaszi fagyokkal dacoló csemeték módjára állunk a vártán és dolgozunk, gyereket nevelünk, tanulunk, tanítunk, gyógyítunk. Mert ez így van rendjén, tennünk kell a dolgunkat. Az a kis hó meg mit árthat? Hiszen tovább működhettek a sípályák, és örülhettek a gyermekek meg a gyermeki lélekkel megáldott felnőttek is. A kikelet meg úgyis eljön, és szebb lesz a tavasz, mint valaha, mert most aztán igazán rászolgáltunk minden apró szépre, minden apró jóra. Mert több mint egy éve tart az emberiség különös tele, újabb és újabb váratlan havazásokkal tarkítva.

Farkas Endre