Hiúság vására

Bukaresti szívek harca, kormányzati hiúság vására, családon belüli díszhiszti, durciskodó politikai izmozás. Vihar a biliben. Sok mindennek nevezhetjük az egészségügyi miniszter leváltása nyomán kialakult Victoria-palotabeli civakodást, csak épp hasznosnak és alkalmasnak nem. Szándékosan nem használnám a hangzatosabb és a tudósításokban előszeretettel emlegetett kormányválság szót, mert szerintem még nem ilyen súlyos a helyzet. Még nem. A családon belül sem kötelezően értenek mindig mindenben egyet a felek, mégsem végződik minden veszekedés válással.
A szakításba torkolló kormányválság sem itt kezdődik: ahhoz nagyobb erők, mélyebben dolgozó ellentétek kellenek. Vlad Voiculescu váratlan eltávolítása – ha csak a száz napja összeállt koalíció nem volt elejétől természetellenesen mondvacsinált – a miniszterelnök és vele együtt az egész kormány borításához egyszerűen nem lehet elég indok. Vagy mégis? Mire lehet vajon képes az emberi hiúság?
Persze megszokhattuk már, hogy Romániában a miniszterek jönnek-mennek, állandóan cserélődnek. Úgy gondolom, e jelenség Dan Barnának, az USR-PLUS szövetség vérig sértett társelnökének sem okozhat különösebb meglepetést. A bársonyszékben ülni errefelé nem öröklét és nem is életbiztosítás. A szerdán leváltott egészségügyi miniszternek sem volt az, hisz – még ha a történtekért szerintem nem feltétlen ő volt a hibás – valakinek még is el kellett vinnie a balhét a kórháztüzek, a tragikus balesetek és a megkérdőjelezhető intézkedések soráért. Voiculescunak rövidre sikerült megbízatása alatt bőven kijutott a balszerencséből, annak is a javából. Ezt Dan Barna is tudja. Nem is ez a baja. A miniszterelnök-helyettes úr azért sértődött meg látványosan a kormányfőre, mert a kormánykoalíciót alkotó párt vezetőjeként az általa delegált tárcavezető eltávolítását a beleegyezése nélkül végezte. Emiatti frusztráltságát aztán a kölcsönös tisztelet, a döntéshozás, az egyenlőség és a partnerség hiányaként felróva úgy általánosan, a Florin Cîțu mögött álló liberálisokra is kiterjesztette. Szó ami szó, valahol igaza van, hisz a keménykedő kormányfő is váratlanul durrantott a liszteszsákba. De attól még a közös botladozásból eredő nézeteltérést – ami valószínűleg más tárcák esetében is kibuggyan – egyik félnek sem így kellett volna kezelnie. Pláne nem orvosolnia. Jobb helyeken elegánsabban, házon belül, diszkrétebben, nyilvánosság helyett a színfalak mögött oldják meg az ehhez hasonló viszályokat, ahelyett, hogy azokat a hangokat erősítenék, amelyek szerint a kormánykoalíción belüli törések, repedések egyre nyilvánvalóbban látszanak.
A civakodó felek között Kelemen Hunor, a kormányalkotó harmadik erő vezetőjének már-már gyanút keltő a nyugalma és a higgadtsága. Biztos van valamilyen békítő kenőcse vagy a koalíciót egyben tartó, gyorsan kötő ragasztója.

Domján Levente