borús égbolt
Zöld ág: a lányos porta büszkesége!
A májusfa, azaz a zöld ág a természet újjászületésének szimbóluma, az ifjúság tavaszi szokásainak Európa-szerte ismert szimbolikus kelléke. Udvarhelyszéken – leginkább vidéken – ma is élő hagyomány, hogy a fiúk a lányos házaknál zöld ágat állítanak május elsejére virradóra. Idén – a kijárási tilalom ellenére – sem szakadt meg a hagyomány.
[caption id="attachment_104566" align="aligncenter" width="886"]
Zöldágállítás: régen büszkeség volt, önállósággal töltött cselekmény Fotók: Fülöp Lóránt[/caption]
A májusfa állításának legjellemzőbb, hagyomány szerinti időpontja az április 30-áról május elsejére virradó éjszaka. Egyes helyeken a májusfát vagy májusi gallyat világosig őrizni kellett. A két háború között divatba jött a szerenád, az éjjeli zene is. Amelyik lánynak már volt udvarlója, az május 1-jén kapott májusfát. Egyes vidékeken a fákra színes papírszalagokat is akasztottak. Ez a szokás egyes falvakban még napjainkban is élő hagyományként van jelen.
Távoli emlékeimben kutatva feltűnik néhány kép, ami ehhez a hagyományhoz kötődik. Noha városon születtünk, szüleink mindketten ugyanabból a faluból, Székelydályából származnak, így a vakációk és hétvégék nagy részét mi is falun töltöttük. Több alkalommal hoztak nekünk is zöld ágat, s egyszer még egy vén szilvafát is felhurcoltak a tornác közepére, másik évben pedig leakasztották a kerti vécé ajtaját, amit aztán másnap sokáig kerestünk. Bár a falu fele rokonság volt, mégis izgatottan vártuk, hogy kitől kapunk zöld ágat.
Az utcán megelevenedett az erdő
– A hetvenes években kialakult egy sorrend, miszerint március elsején a fiúk márciuskát adtak a lányoknak, a lányok pedig húsvétkor virágot tűztek annak a fiúnak, akitől a márciuskát kapták, így ennek a fiúnak kötelessége volt zöld ágat tenni május elsején – emlékezik vissza P. Buzogány Árpád, a Hagyományőrzési Forrásközpont munkatársa.
Ez új szokásként alakult ki, hiszen a márciuska, avagy mărțișor, korábban nem létezett. A májusfaállítás hagyománya régebbre nyúlik vissza, már szüleink, nagyszüleink idejében is szokás volt. A zöldág választása vidékenként változik: Székelykeresztúr környékén többnyire bükkfát állítottak, Szentegyháza környékén pedig nyírfát. Sóvidéken a nyírfa tetejét levágták és feldíszítették kreppszalagokkal. Abban az esetben, ha megkésett a tavasz, és nem zöldült még az erdő, fűzfát is állítottak. A kisebb fiúk mai napig több lánynak visznek kisebb zöldágat, azok pedig, akik komolyan udvarolnak, csak a szeretőjüket tisztelik meg ezzel a gesztussal.
– Konfirmált legényekként majdnem hogy egész nagy fát vittünk, az volt a lényege, hogy a csatornát elérje, mert annak támasztottuk neki. A katonaviselt legények pedig sötétben vitték, hogy a falu ne lássa. Fontos volt, hogy szép, mutatós fa legyen, sosem a görbét vágtuk le, amit az erdész javasolt. A lányok másnap vízzel teli vödörbe állították bele a fát, hogy jó sokáig zölden megmaradjon. A fiúk tintaceruzával beleírták a nevüket a fába. Szürkületkor az az érzése volt az utcán tartózkodóknak, hogy megelevenedik az erdő… – meséli Árpád.
Nem szimbolikus gesztus volt csupán, hanem rákészülődtek erre az ünnepre, komolyan vette öreg, fiatal, gyerek, felnőtt. Arra is volt példa, hogy egyes lányok nem kaptak zöld ágat, vagy csúfságból száraz ágat vittek azoknak, akik megbántották valamelyik fiút.
Kikopóban, de még éltetik
– Hogy az utóbbi húsz esztendőben meggyengült ez a szokás, sok mindennek tulajdonítható. Talán ma már nem engednék meg, hogy jókora fákat vágjanak ki a fiatalok, hiszen ez már falopásnak minősül. Régen büszkeség volt, önállósággal töltött cselekmény a fiú részéről, engedték, hogy boldoguljon. A szülők semmiféle korlátozással nem léptek közbe, nem tiltották meg a fiúknak, hogy menjen az erdőre. Ezt a szokást mindenki tiszteletben tartotta. Ma is fellelhető néhol, de talán könnyebb egy szívecskét küldeni messengeren, mint elmenni az erdőre fáért – mondja P. Buzogány Árpád. A zöld ág két hétig ott maradt a kapuban, mindenki látta, a lányos porta büszkesége volt.
Zinner Fosztó Emőke agyagfalvi pedagógus szerint a májusi zöld ág hagyományának eredete az egyházi ünnepkörben május elseje, a két vértanúhalált halt Krisztus-tanítvány, Jakab és Fülöp apostol napja. A legenda szerint a Hierapolisban térítő Fülöp életére törő pogányok zöld ággal jelölték meg az apostol szállását, hogy az éj leple alatt rátaláljanak és végezzenek vele. Angyali segítség érkezett azonban: minden házon zöld ág díszlett, s Fülöp megmenekült. A történet azért fontos, mert a zöld ág, a zsendülő fa május elseje főszereplője. Ilyenkor állítják ugyanis a májusfát, máshogyan májfát, hajnalfát, jakabágat. A szokás mondai eredete szerint a pogány földön térítő Jakabnak és Fülöpnek útitársa akadt egy szép hajadon, Walburga személyében. A lányt hamarosan nyíltan csúfolni, rágalmazni kezdték tette miatt. Walburga válaszul csodát tett. Vándorbotját a földbe szúrta, s az pár óra elteltével kisarjadt, zöldbe borult. A zöld ág a természet tavaszi éledésének legnyilvánvalóbb jele. Május első napjára virradó éjszaka állítanak frissen kihajtott fát a fiatal legények a lányos házak kapujába. A falvakban, városokban ma is szokás, hogy április utolsó éjszakáján a nőtlen fiatalemberek csoportba verődve titokban fiatal fákat – nyárfát, nyírt, fűzfát – vágnak ki, aminek aztán csak a tetején hagynak lombot. A fa, más helyeken virágzó cseresznye-, meggyág lehet szerelmi ajándék is, az udvarlás része, egyes helyeken akkor vált „nagylánnyá” valaki, ha májusfát kapott. Általában dicsőségnek számított a lányok körében a ház előtt álldogáló májusfa, s minél nagyobbat kapott valaki, annál népszerűbbnek számított a helybeli legények előtt. Agyagfalván a május elseje előtti estén régebb a legények, ma már a legényecskék mennek zöld ágért, amivel a kedvelt, szomszéd és rokon kislányoknak kedveskednek. Az ág vágásában, helyszínre szállításában apukák, nagytaták segítenek.
Csoki, hímzett zsebkendő járt cserébe
– Nálunk az volt a szokás, hogy a fiúk hímzett zsebkendőt kaptak a zöld ágért cserébe a lányoktól, az utóbbi időben pedig csokoládét is. Szokás volt az is, hogy a zöld ág állításakor elvitték a kaput vagy a lábtörlőt, és másnap a szülők addig nem engedték el a lányokat majálisozni, míg nem kerültek elő az eldugott holmik. Ez már kiment szokásból, az a generáció, aki annak idején kaput lopkodott és fát állított, az segít most kisebb gyermekének zöld ágat állítani. Azt látom, hogy aki most van legénykorban, már nem igazán visz a lányoknak zöld ágat. Amikor ez a generáció kiöregszik és megnőnek a gyerekei, lassan kikopik ez a szokás. A férjem is a két fiunkkal még hordja a zöld ágat, de a fiúk maguktól nem biztos, hogy elmennének – mondja Zinner Emőke.
Idén a kijárási tilalom miatt sok helyen fel sem merült a zöldágállítás, viszont a falvakat járva itt-ott, egy-egy kapuban, ház előtt mégis ott virít a zöld ág. Agyagfalván csupán egyetlen háznál láttak, de Kányád község falvaiban több helyütt fellelhető. A zöld ág nem fertőz – mondta az egyik anyuka, amikor arról érdeklődtem, kaptak-e a lányok idén zöld ágat.
– A kijárási tilalom miatt sokat járőröznek a rendőrök, nem kockáztattunk mi sem idén. A fiaim se voltak, a lányunk, aki máskor tízet is kapott, most egyet sem. Fel sem merült bennünk idén a zöldágállítás lehetősége – mondta Emőke.
Éjjeli zenével udvaroltak
– Emlékszem, süldő lány koromban a mi községünkben nem volt szokás májuságat rakni – kutat emlékei közt Kelemen Magdolna parajdi pedagógus. – Ámde megtörtént egy alkalommal, hogy a barátnőm kapujára bükkfaágakat szegeltek a legények, hisz a szép lányok iránt elég korán kifejezték vonzalmukat a legénysorba cseperedett fiatalok. Ugye, konfirmálás után voltunk, amikor már szabadott bálba járni a lányoknak, és az udvarlás sem volt tilos. Sem éjjeli zenét adni, kapni viszont kissé kényesebb dolog volt. Történt, hogy a fent említett legények bizony zenészt is hoztak magukkal és az éjszakába annak rendje-módja szerint, beledalolták szívük vágyát. Fújták-fújták, amit a szívük diktált, de semmi válasz nem érkezett a lány részéről. Igen ám, de a lánynak illett fogadni az éjjeli zenét. Szokás szerint az ablakra rajzolt égő gyufával a nótázás közben fényjeleket kellett rajzolni háromszor az ablakra. Hát, ha nem jött a jel, akkor fogták a kiskaput és felcipelték a falu végére. Reggel nagy volt a döbbenet, mert a lány szülei szégyenként élték meg, hogy velük ilyen csúfságot tettek valakik. Nagy suttyomban visszakerült a kapu a helyére, a zöld ágak lekerültek a kapuról és sokáig panaszolta az édesanya a szüleimnek, hogy mekkora szégyen érte őket – osztotta meg ifjúkori emlékeit Kelemen Magdolna.
– Ezen a napon az egész magyar nyelvterületen szokás volt a zöldágazás, mely ugyanakkor az udvarlási szándék nyílt kimutatása is lehetett. A lányos házakhoz vitt májusfát Farkaslakán is általában a május elsejére virradó éjszaka állítják a legények. Díszítetlen, friss zöld leveles bükkfaágakat szoktak állítani, nemcsak az eladósorba került lányoknak, hanem minden hajadon leánynak, melyeket azok vizes edényben szoktak gondozni, éltetni. Sajnos most a kijárási tilalom nem kedvezett ennek a szokásnak, de láttam ma is, hál’istennek, friss zöld ágat. Csak azért is, mert a zöld ágnak, a reménynek élni kell! Éljen a május, zöldüljön a zöld ág, éljen a remény, éljen a jövő! – írja Farkaslakáról Hadnagy Jolán.
Zöldágállítás: régen büszkeség volt, önállósággal töltött cselekmény Fotók: Fülöp Lóránt[/caption]
A májusfa állításának legjellemzőbb, hagyomány szerinti időpontja az április 30-áról május elsejére virradó éjszaka. Egyes helyeken a májusfát vagy májusi gallyat világosig őrizni kellett. A két háború között divatba jött a szerenád, az éjjeli zene is. Amelyik lánynak már volt udvarlója, az május 1-jén kapott májusfát. Egyes vidékeken a fákra színes papírszalagokat is akasztottak. Ez a szokás egyes falvakban még napjainkban is élő hagyományként van jelen.
Távoli emlékeimben kutatva feltűnik néhány kép, ami ehhez a hagyományhoz kötődik. Noha városon születtünk, szüleink mindketten ugyanabból a faluból, Székelydályából származnak, így a vakációk és hétvégék nagy részét mi is falun töltöttük. Több alkalommal hoztak nekünk is zöld ágat, s egyszer még egy vén szilvafát is felhurcoltak a tornác közepére, másik évben pedig leakasztották a kerti vécé ajtaját, amit aztán másnap sokáig kerestünk. Bár a falu fele rokonság volt, mégis izgatottan vártuk, hogy kitől kapunk zöld ágat.
Az utcán megelevenedett az erdő
– A hetvenes években kialakult egy sorrend, miszerint március elsején a fiúk márciuskát adtak a lányoknak, a lányok pedig húsvétkor virágot tűztek annak a fiúnak, akitől a márciuskát kapták, így ennek a fiúnak kötelessége volt zöld ágat tenni május elsején – emlékezik vissza P. Buzogány Árpád, a Hagyományőrzési Forrásközpont munkatársa.
Ez új szokásként alakult ki, hiszen a márciuska, avagy mărțișor, korábban nem létezett. A májusfaállítás hagyománya régebbre nyúlik vissza, már szüleink, nagyszüleink idejében is szokás volt. A zöldág választása vidékenként változik: Székelykeresztúr környékén többnyire bükkfát állítottak, Szentegyháza környékén pedig nyírfát. Sóvidéken a nyírfa tetejét levágták és feldíszítették kreppszalagokkal. Abban az esetben, ha megkésett a tavasz, és nem zöldült még az erdő, fűzfát is állítottak. A kisebb fiúk mai napig több lánynak visznek kisebb zöldágat, azok pedig, akik komolyan udvarolnak, csak a szeretőjüket tisztelik meg ezzel a gesztussal.
– Konfirmált legényekként majdnem hogy egész nagy fát vittünk, az volt a lényege, hogy a csatornát elérje, mert annak támasztottuk neki. A katonaviselt legények pedig sötétben vitték, hogy a falu ne lássa. Fontos volt, hogy szép, mutatós fa legyen, sosem a görbét vágtuk le, amit az erdész javasolt. A lányok másnap vízzel teli vödörbe állították bele a fát, hogy jó sokáig zölden megmaradjon. A fiúk tintaceruzával beleírták a nevüket a fába. Szürkületkor az az érzése volt az utcán tartózkodóknak, hogy megelevenedik az erdő… – meséli Árpád.
Nem szimbolikus gesztus volt csupán, hanem rákészülődtek erre az ünnepre, komolyan vette öreg, fiatal, gyerek, felnőtt. Arra is volt példa, hogy egyes lányok nem kaptak zöld ágat, vagy csúfságból száraz ágat vittek azoknak, akik megbántották valamelyik fiút.
Kikopóban, de még éltetik
– Hogy az utóbbi húsz esztendőben meggyengült ez a szokás, sok mindennek tulajdonítható. Talán ma már nem engednék meg, hogy jókora fákat vágjanak ki a fiatalok, hiszen ez már falopásnak minősül. Régen büszkeség volt, önállósággal töltött cselekmény a fiú részéről, engedték, hogy boldoguljon. A szülők semmiféle korlátozással nem léptek közbe, nem tiltották meg a fiúknak, hogy menjen az erdőre. Ezt a szokást mindenki tiszteletben tartotta. Ma is fellelhető néhol, de talán könnyebb egy szívecskét küldeni messengeren, mint elmenni az erdőre fáért – mondja P. Buzogány Árpád. A zöld ág két hétig ott maradt a kapuban, mindenki látta, a lányos porta büszkesége volt.
Zinner Fosztó Emőke agyagfalvi pedagógus szerint a májusi zöld ág hagyományának eredete az egyházi ünnepkörben május elseje, a két vértanúhalált halt Krisztus-tanítvány, Jakab és Fülöp apostol napja. A legenda szerint a Hierapolisban térítő Fülöp életére törő pogányok zöld ággal jelölték meg az apostol szállását, hogy az éj leple alatt rátaláljanak és végezzenek vele. Angyali segítség érkezett azonban: minden házon zöld ág díszlett, s Fülöp megmenekült. A történet azért fontos, mert a zöld ág, a zsendülő fa május elseje főszereplője. Ilyenkor állítják ugyanis a májusfát, máshogyan májfát, hajnalfát, jakabágat. A szokás mondai eredete szerint a pogány földön térítő Jakabnak és Fülöpnek útitársa akadt egy szép hajadon, Walburga személyében. A lányt hamarosan nyíltan csúfolni, rágalmazni kezdték tette miatt. Walburga válaszul csodát tett. Vándorbotját a földbe szúrta, s az pár óra elteltével kisarjadt, zöldbe borult. A zöld ág a természet tavaszi éledésének legnyilvánvalóbb jele. Május első napjára virradó éjszaka állítanak frissen kihajtott fát a fiatal legények a lányos házak kapujába. A falvakban, városokban ma is szokás, hogy április utolsó éjszakáján a nőtlen fiatalemberek csoportba verődve titokban fiatal fákat – nyárfát, nyírt, fűzfát – vágnak ki, aminek aztán csak a tetején hagynak lombot. A fa, más helyeken virágzó cseresznye-, meggyág lehet szerelmi ajándék is, az udvarlás része, egyes helyeken akkor vált „nagylánnyá” valaki, ha májusfát kapott. Általában dicsőségnek számított a lányok körében a ház előtt álldogáló májusfa, s minél nagyobbat kapott valaki, annál népszerűbbnek számított a helybeli legények előtt. Agyagfalván a május elseje előtti estén régebb a legények, ma már a legényecskék mennek zöld ágért, amivel a kedvelt, szomszéd és rokon kislányoknak kedveskednek. Az ág vágásában, helyszínre szállításában apukák, nagytaták segítenek.
Csoki, hímzett zsebkendő járt cserébe
– Nálunk az volt a szokás, hogy a fiúk hímzett zsebkendőt kaptak a zöld ágért cserébe a lányoktól, az utóbbi időben pedig csokoládét is. Szokás volt az is, hogy a zöld ág állításakor elvitték a kaput vagy a lábtörlőt, és másnap a szülők addig nem engedték el a lányokat majálisozni, míg nem kerültek elő az eldugott holmik. Ez már kiment szokásból, az a generáció, aki annak idején kaput lopkodott és fát állított, az segít most kisebb gyermekének zöld ágat állítani. Azt látom, hogy aki most van legénykorban, már nem igazán visz a lányoknak zöld ágat. Amikor ez a generáció kiöregszik és megnőnek a gyerekei, lassan kikopik ez a szokás. A férjem is a két fiunkkal még hordja a zöld ágat, de a fiúk maguktól nem biztos, hogy elmennének – mondja Zinner Emőke.
Idén a kijárási tilalom miatt sok helyen fel sem merült a zöldágállítás, viszont a falvakat járva itt-ott, egy-egy kapuban, ház előtt mégis ott virít a zöld ág. Agyagfalván csupán egyetlen háznál láttak, de Kányád község falvaiban több helyütt fellelhető. A zöld ág nem fertőz – mondta az egyik anyuka, amikor arról érdeklődtem, kaptak-e a lányok idén zöld ágat.
– A kijárási tilalom miatt sokat járőröznek a rendőrök, nem kockáztattunk mi sem idén. A fiaim se voltak, a lányunk, aki máskor tízet is kapott, most egyet sem. Fel sem merült bennünk idén a zöldágállítás lehetősége – mondta Emőke.
Éjjeli zenével udvaroltak
– Emlékszem, süldő lány koromban a mi községünkben nem volt szokás májuságat rakni – kutat emlékei közt Kelemen Magdolna parajdi pedagógus. – Ámde megtörtént egy alkalommal, hogy a barátnőm kapujára bükkfaágakat szegeltek a legények, hisz a szép lányok iránt elég korán kifejezték vonzalmukat a legénysorba cseperedett fiatalok. Ugye, konfirmálás után voltunk, amikor már szabadott bálba járni a lányoknak, és az udvarlás sem volt tilos. Sem éjjeli zenét adni, kapni viszont kissé kényesebb dolog volt. Történt, hogy a fent említett legények bizony zenészt is hoztak magukkal és az éjszakába annak rendje-módja szerint, beledalolták szívük vágyát. Fújták-fújták, amit a szívük diktált, de semmi válasz nem érkezett a lány részéről. Igen ám, de a lánynak illett fogadni az éjjeli zenét. Szokás szerint az ablakra rajzolt égő gyufával a nótázás közben fényjeleket kellett rajzolni háromszor az ablakra. Hát, ha nem jött a jel, akkor fogták a kiskaput és felcipelték a falu végére. Reggel nagy volt a döbbenet, mert a lány szülei szégyenként élték meg, hogy velük ilyen csúfságot tettek valakik. Nagy suttyomban visszakerült a kapu a helyére, a zöld ágak lekerültek a kapuról és sokáig panaszolta az édesanya a szüleimnek, hogy mekkora szégyen érte őket – osztotta meg ifjúkori emlékeit Kelemen Magdolna.
– Ezen a napon az egész magyar nyelvterületen szokás volt a zöldágazás, mely ugyanakkor az udvarlási szándék nyílt kimutatása is lehetett. A lányos házakhoz vitt májusfát Farkaslakán is általában a május elsejére virradó éjszaka állítják a legények. Díszítetlen, friss zöld leveles bükkfaágakat szoktak állítani, nemcsak az eladósorba került lányoknak, hanem minden hajadon leánynak, melyeket azok vizes edényben szoktak gondozni, éltetni. Sajnos most a kijárási tilalom nem kedvezett ennek a szokásnak, de láttam ma is, hál’istennek, friss zöld ágat. Csak azért is, mert a zöld ágnak, a reménynek élni kell! Éljen a május, zöldüljön a zöld ág, éljen a remény, éljen a jövő! – írja Farkaslakáról Hadnagy Jolán.
Nagyálmos Ildikó
