Homoródalmáson sportversennyel kezdték a háromnapos ren­dezvénysorozatot pénteken, majd a Transylvanum koncertje után hajnalig tartó utcabál volt a Szabó Gyula Kultúrotthon kertjében, szombaton pedig egész nap programokkal szórakoztatták a helyieket és a vendégeket. Vasárnap Karácsony-gátjánál, ugyancsak szabadtéren folytatódott a sorozat, amely ilyenkor Bar­langfesztivállá „erősödik”. Mi a második nap eseményeit követtük figyelemmel. [caption id="attachment_94017" align="aligncenter" width="1000"] Figyelemmel követték a templomozók az igehirdetést. Jövőpárti gondolat Fotók: Simó Márton[/caption] Szombaton délelőtt 9 órától a rezesbanda zenés toborzót fújt a falu között masírozva, majd istentiszteletre gyűltek össze a helyiek és a testvértelepülések képviselői; ezt követően megtekinthették a csőszök felvonulását, aztán együtt mentek fel a népek a „kultúrkertbe”, ahol a helyi termékek vásárán nézhettek szét, megtekinthettek számos szabadtéri táncos-zenés programot, a sátortetővel árnyékolt asztalok pedig lehetőséget teremtettek arra, hogy a közeli és távolabbi ismerősök, rokonok, barátok élőben gyakorolhassák a közösségi együttlét formáit. Este 9 órakor kezdődött a reggelig tartó szüreti bál. A rendezvénysorozat aztán vasárnap Karácsony-gátjánál, a Vargyasi-szoros lejárata melletti réten folytatódott, homoródalmási illetőségű és vendégelőadók közreműködésével. Ennek a napnak a fénypontját a görög vendégek, a Monopatia Allilegiis Lefkada együttes, illetve Keresztes Ildikó és Varga Miklós fellépése jelentette. Posztmodern Júdások? Nagy László, a Marosvásárhely Belvárosi Unitárius Egyházközség lelkésze, homoródalmási gyökerű emberként közelített rá beszédében az ünnepi hangulatra és a jelen problémáira. Érdemes röviden felidézni az általa elmondottakat. [caption id="attachment_94018" align="aligncenter" width="1000"] Ünnepi felvonulás[/caption] A választott igében ismét előkerült a harminc ezüstpénz. Miért épp ez a textus, amelyet igen gyakran a húsvéti időszakban szoktunk hallani, s amelyhez olyankor az időszakhoz illő prédikációs eszmefuttatások társulnak? A „dolog” aktualitása folyamatos a mindennapjainkban. A szónok érintette a pénz, az árulás, az erkölcs kérdésköreit. „Egy ember emléke valóság lett. Évszázadok óta az utcán jár, közöttünk él. A többi tizenegy nem él ilyen valóságosan. Nincsenek eleven Máték és Péterek. De eleven Júdások vannak. Ez a tény” – írja Márai Sándor Júdás kapcsán, sőt e témának szentelte a Harminc ezüstpénz című regényt. Ha kicsit utánaolvasunk, akkor kiderül, hogy az a pénz, amit a „szolgáltatásért” átvett anno az iskarióti, nevezzük sékelnek, tetradrachma lehetett, azaz négy drachma. Abban az időben – római feljegyzések szerint – egy ács napi keresete egy drachma volt, tehát az áruló százhúsz napi fizetést kaphatott a tettéért. Ha ezt az összeget a szemléltetés végett átalakítjuk, hogy érzékeltessük annak valós értékét, akkor számoljunk úgy, hogy manapság tájainkon az átlagosan fizetett (gyenge) napszám 100 lej (mintegy 20 euró). Ilyenformán ennyi sékel ma mintegy 12 ezer lej, azaz nagyjából 2500 euró. Ha ötnapos munkahéttel számolunk és néhány ünnepnappal, akkor ez körülbelül félévi fizetés. Más forrásból úgy tudjuk, hogy ennyi pénzért egy jó karban lévő rabszolgát lehetett venni. Ez azt jelenti, hogy 30 és 40 közötti, egészséges, ép fogazatú, két-három – a területen használatos arámi és a „basic” görög vagy latin – nyelvet ismerő, esetleg írni is tudó férfi, aki (amely) eltart és szolgál még vagy tíz évet. A kortársak jobban értik, ha azt mondjuk, hogy egy 2007-ben gyártott, használt, ötajtós benzin-gáz üzemű VW Golf 4-es simán megvehető ebből az összegből. És egy ilyen Golf is eltarthat még tíz évig. Szóval: a kétezer évvel ezelőtti árulás rég lejárt, s mondjuk azt, hogy szükségszerű is volt, hiszen nélküle nincs megváltás. Hogy ebben a mai világban, miközben itt megannyi Júdásként jövünk-megyünk, az árulásaink folyamatosak. De vajon szükségesek-e? Van értelmük? [caption id="attachment_94019" align="aligncenter" width="1000"] Nagy László tiszteletes[/caption] Pénzért bármit! Vagy majdnem mindent? A szónok rátért arra a fájdalmas statisztikára, amelyet egy kortárstalálkozó alkalmával készített a saját évfolyamáról. Negyvenhárom élő kortársa közül csak egy él azon a kapun belül, ahová született. Ez igen sokatmondó adat. Ugyancsak megszívlelendő az a tapasztalat is, amikor egy olyan falustársával találkozott, aki szégyellte, hogy ő onnan, a „világ közepének” tartott községből, „Almás gödréből” származik. Az ünnep azonban fontos, szükség van a találkozásokra. Jó együtt lenni. Gondolatok születhetnek. Ilyenkor hasznos lehet a testvértelepüléseken élőkkel együtt töltött idő is, hiszen immár hazajönnek ide Tokod, Körösszakál, Géberjén és Magyaralmás polgárai, mint ahogyan a homoródalmásiak szintén jó érzésekkel ápolják a határokon átívelő kapcsolatokat; ezek a baráti beszélgetések pedig a jövőt szolgálhatják, amikor megszülethet itteni és ottani magyarokban, elszármazottakban, meg a folyton-folyvást ragaszkodókban egy-egy jövőpárti gondolat. Jövőt megtartandó. A folyamatos „júdáskodás” helyett. Simó Márton