A Székelyföldi Néptánctábor a huszonötödik kiadásához érkezett. Idén július 21. és 28. között tartották, s ahogy László Csaba koreográfus, a Pipacsok Néptáncegyüttes képviselője mondotta, ezt a találkozót a visszaemlékezés, a mérlegkészítés hatja át. [caption id="attachment_92318" align="aligncenter" width="1000"] 350 állandó résztvevő ropta. Nem lankad a mozgalom Fotó: Simó Márton[/caption] László Csaba úgy fogalmazott: „Ennyi idő hosszú szakasz az ember életében, sok élménynek lehettünk tanúi. Tapasztalatokat szereztünk, s ráébredtünk arra, hogy az adatközlőink sorra kihalnak, eltávoznak közülünk. Mi már csak adathordozók vagyunk.” A kérlelhetetlen idő ellenében mégiscsak sikerült a két és fél évtized alatt felgyűjteni és továbbadni a Sóvidék népi tánckultúráját és népzenéjét. Nagy elégtétel, hogy helyben – a szomszédos falvakban, Alsó- és Felsősófalván, Parajdon és Korondon – összeállt helyi muzsikusokból egy állandó zenekar, amely néhai Paradica Mihály „Nyicu” és társai sóvidéki dallamkultúráját őrzi, játssza ma is. Túl ezen, megmaradtak, „áthagyományozódnak” a táncmotívumok is, amelyeket sok távoli helyen, messzire levő országokban, magyar diaszpórákban és a kultúránkat kedvelő közösségekben egyaránt hasznosíthatnak az érdeklődők. Az idei táborban 350 állandó résztvevőt regisztráltak, akikből 70 helyi gyerek, azaz a sóvidéki falvakból valók, illetve most már szovátaiak is vannak köztük, akik hangszeres- és táncoktatáson vettek részt. – A táborlátogatók gyűjtőterülete igen széles – mondotta László Lujza, a Pipacsok által szervezett néptánctábor háziasszonya, aki maga is negyed százada szolgálja fáradhatatlanul az ügyet –, és természetesen jöttek a Székelyföld és Erdély majd’ minden szegletéből, Magyarországról, Felvidékről, Svédországból, Hollandiából, Lengyelországból, Németországból, Kanadából, az Amerikai Egyesült Államokból, egy fő Hongkongból érkezett, volt egy fiatalasszony Japánból, aki ötödször látogatott el hozzánk. Volt egy debreceni csoportunk, akik a huszonöt év alatt mindössze egyszer hiányoztak, illetve költözés, generációváltás miatt most sem tudtak eljönni. Rajtunk, az alapítókon kívül talán Orbán László prímás az, aki soha nem hiányzott, és immár hosszú évek óta Kaliforniából jár vissza évi rendszerességgel „táplálkozni”, hiszen az Újvilágban másképp nem lenne képes táncházakat muzsikálni. Időközben pedig felnőtt egy olyan generáció, amelynek tagjai valamikor kisgyerekként, a szüleikkel együtt kezdték, s most önállóan érkeznek, és hozzák magukkal a szűkebb baráti társaságukat is. Simó Márton