Az összefogás és a hétköznapi helytállás szükségességéről szóltak a madéfalvi veszedelem 256. évfordulóján elhangzott ünnepi beszédek. Abban is konszenzus mutatkozott a felszólaló elöljárók között, hogy az áldozatokra való emlékezésen, a kegyeleten túl ünnepre is akad oka a székelységnek. A magyar közösség fennmaradása és szabadságszeretete méltó az ünneplésre. A múlt és jelen közötti párhuzamok sem maradtak el. Újdonság ugyanakkor, hogy idén először Csíkszentmihályon is megemlékeztek a község madéfalvi veszedelemben odaveszett hőseiről. Sokan rótták le tiszteletüket a véres székely farsang évfordulóján                                      Fotók: László F. Csaba A korábbi évek madéfalvi megemlékezéseihez képest jóval korábban indult útnak lapunk háromfős stábja. Ezúttal ugyanis Csíkszentmihályon is megemlékeztek az 1764. január hetedikei mészárlás áldozataira. Csíkszentmihály hagyományt teremt A csíkszentmihályiak sem akarták kihagyni a madéfalvi megemlékezést, ezért már kevéssel reggel kilenc óra után elhelyezték az emlékezés koszorúit. Izsák-Székely Lóránt, Csíkszentmihály polgármestere a Hargita Népének elmondta: a madéfalvi veszedelemnek négy csíkszentmihályi és egy csíkvacsárcsi áldozata is volt, rájuk emlékeznek. – Hagyományt szeretnénk teremtetni azzal, hogy megkoszorúzzuk ezt a síremléket, később majd kibővítjük a megemlékezést az iskolások műsorával, és innen megyünk tovább a madéfalvi megemlékezésre – nyilatkozta a Hargita Népének Izsák-Székely Lóránt. Kérdésünkre azt válaszolta: a megemlékezés apropóját az szolgáltatta, hogy tavaly Dóczy András szobrászművész restaurálta azt a régi keresztes kőoszlopot, amely a szájhagyomány szerint az eredeti emlékoszlopa volt a Siculicidiumnak. Szádecky Lajos történész leírása szerint azonban az erről kialakult közhiedelem – amelyet egyébként maga Orbán Balázs is táplált A Székelyföld leírásában – téves. A keresztes kőoszlop valójában Búzás András síremléke, aki valóban a madéfalvi veszedelemben veszett oda, azonban a kőoszlopot nem Madéfalváról hozták el, hanem negyven évvel később állították az elhunyt emlékére. Csíkszentmihály polgármesterétől megtudtuk: az egyház pályázatot nyújtott be az önkormányzathoz a síremlék felújítására – nem látszott rajta már a felirat –, amelyet meg is nyert. Kérdésünkre az elöljáró azt is készséggel elmondta: 5900 lejbe került a restaurálás. Maga a csíkszentmihályi megemlékezés tulajdonképpen egy egyszerű, de méltóságteljes főhajtás volt az Siculicidium áldozatai előtt. Egyetlen közös ima elég volt hozzá. Igaz, igyekezni kellett, hiszen tíz órakor már kezdődött a madéfalvi megemlékező ünnepség, pontosabban az ünnepi szentmise, a Szent Anna tiszteletére szentelt Siculicidium-kápolnában. Az összefogásról Az ünnepi szentmisét Tamás József püspök celebrálta. Beszédének központi gondolata az összefogás volt. Mint kifejtette: az 1750-es években őseink megmutatták, mit jelent az összefogás. Erre pedig napjainkban is szükség lenne. – Nem olyan időket élünk, hogy megengedhessük magunknak a marakodást – figyelmeztette emlékező gyülekezetét a püspök. A szentmisét követően, mint minden évben, ezúttal is a Siculi­cidium-emlékműhöz vonult leróni kegyeletét az emlékező közösség. Jogainkat ma is elvitatják Akárcsak a korábbi években, az elöljárók közül elsőként Csibi József, Madéfalva polgármestere lépett a mikrofon elé. Ezúttal a magyar közösség összetartozásáról beszélt. – Összetartozunk Bonyhádtól Madéfalváig – mondta. Az elöljáró közösségi jogainkat illetően elégedetlenségének adott hangot, a közelmúlt történései tálcán kínálták a párhuzamot a Siculicidium áldozatainak szabadságvágyával. Mint kifejtette: szinte megállt az idő 1764-hez képest. Akkor sem tetszett a hatalomnak a székelyek önállóságra való törekvése, ma is ott tartunk, hogy a közösség jelképeit, a magyar nyelvű feliratokat nem lehet szabadon használni. A polgármester utalt az erre vonatkozó feljelentésekre, illetve a magyar közösséget ért úzvölgyi provokációra, a helységnévtábla-átfestésekre. Hangsúlyozta: akkor sem szabad engednünk a provokációknak, ha „sorban jönnek is az úzvölgyi hangulatkeltések”. A polgármester a helyi erős gazdaság megalapozásában látta a megmaradás zálogát. Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke arról beszélt, mennyire fontos, hogy a magyar közösségnek megmaradjon az önmagába vetett hitte. – Tisztelnünk kell a múltat, de nekünk építeni kell a jövőt, ez feladatunk és felelősségünk – hangsúlyozta az elöljáró. Egyszerűen, de méltóságteljesen emlékeztek meg Csíkszentmihály hőseiről Csoda, hogy megmaradtunk Magyarországot ezúttal Pán­czél Károly országgyűlési képviselő, a Nemzeti Összetartozás Bizottság elnöke képviselte az ünnepségen. Ő úgy fogalmazott: már az csoda, hogy egyáltalán megmaradtunk és túléltük a „viharos évszázadokat” és tudunk emlékezni. A madéfalvi veszedelem kapcsán kifejtette: a veszteségen túl látnunk kell a reményt is. A magyarságnak a megpróbáltatásokra adott válasza ugyanis a mindenek ellenére való megmaradás volt. Pánczél Károly emlékeztetett, a magyar kormány az elmúlt tíz évben támogatta a Székelyföldön, illetve bárhol a Kárpát-medencében élő magyarság szülőföldön való boldogulását. Ezt sikeres nemzetpolitikai koncepciónak nevezte, hiszen akadnak megvalósításai. Emlékeztetett: a magyar kormány 2020-at a nemzeti összetartozás évének nyilvánította, de ez nem gyászévet jelent. Arra elég egyetlen nap, a többi az összetartozásról szól. – Amíg itt magyarok élnek, dolgoznak, gyereket nevelnek, addig nincs veszve semmi – zárta gondolatmenetét Pánczél Károly. Az elöljárók közül utolsóként Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor szólalt fel. Ő elsősorban a hétköznapokban megvívott harcainkról beszélt, amelyeket olykor megnyerünk, máskor elbukunk. Győztes csatának nevezte a tavalyi európai parlamenti választást, az akkori viszonylag magas magyar választási részvételt erős magyar összefogásnak nevezte. Vesztes csatának könyvelte el az úzvölgyi temetőfoglalást. Végül arra a következtetésre jutott, hogy minden hétköznapi siker, új óvodaalapítás, telt házas színházi műsor és minden egyes vállalt gyermek győztes csata. Nem engedhetjük meg magunknak a marakodást – üzente Tamás József püspök ávolról érkeztek A helyi vagy a közelről érkezők mellett bukovinai székelyek és pusztinaiak is részt vettek a madéfalvi veszedelem 256. évfordulójának ünnepségén. Munkatársunk őket faggatta személyes tapasztalataikról, a megemlékezés fontosságáról, illetve arról, hogy mit üzen számukra a madéfalvi veszedelem. − Ez az egyik legnagyobb katasztrófának számít a székelyek életében. Tulajdonképpen egy megnyilvánulása volt a székely önrendelkezésnek. Rengeteg embert elveszítettünk. Én csíktaplocai származású vagyok. A vérengzés, amit az osztrák uralom elkövetett, Taplocáról is indult, mivel akkoriban járási központ volt. Így sokat hallottam ezt a történetet a családtagjaimtól. Véleményem szerint fontos, hogy emlékezzünk erre a dologra, az innen elvándorolt székelyeket tartsuk a magunkénak, és lehetőleg maradjon egy szoros kapcsolat közöttünk – vélekedett a csíktaplocai Vorzsák János. − Nagy szerepe van ennek a megemlékezésnek, fontos, hogy éljen a köztudatban az, ami a múltban történt. Én még sosem vettem részt ezen az ünnepségen, ez az első alkalom. De ezt az érzést elmondani nem lehet, ehhez foghatót még nem éreztem – számolt be személyes élményéről Sebestyén János, a bukovinai székelyek közösségének tagja. Hozzátette, nagyon örül, hogy itt is bemutathatják a betlehemesüket, amelyben 1972 óta játssza a rá szabott szerepet. A népi dramatikus játék Jézus születését mutatja be, ennek üzenetét nemcsak látni, hanem érezni is kell majd. − Pusztina évek óta mindig jelen van és képviseli a falut ezen a megemlékezésen. Mi biztosan tudjuk, hogy a pusztinaiak a madéfalvi veszedelemkor menekültek el. Mi is ide, a magyarokhoz, a székelyekhez tartozunk, ezért itt van a helyünk. A gyimesi csángóktól hallottam egyszer egy közmondást: áldozat nélkül fű se nő. És ez egy nagy áldozat volt az őseink részéről. De minden áldozatnak értelme van. Talán az volt ennek az áldozatnak az értelme, hogy még ma is itt lehetünk. A Moldvába való menekülésnek is biztosan volt/van értelme, nem tudjuk, miért kellett ennek így történnie, Isten útjai kifürkészhetetlenek – fogalmazott a pusztinai dr. Nyisztor Tinka. Az ünnepség koszorúzással, közös imával és himnuszénekléssel ért véget.

Kiss Előd-Gergely Szilágyi Dalma-Orsolya