Még mindig a könyvek hatása alatt vagyok. Ez egyébként természetes. És tulajdonképpen áldott állapot is ugyanakkor. Főleg most, amikor négy napon át a székely anyavárosban jó és fontos könyvek között élhettem. Nagy öröm volt azt tapasztalni, hogy a város vezetése felelősséget érzett a nyomtatott kiadványok, az irodalom, a könyvek által megmutatkozó tudományosság iránt. A felhozatal pazar volt. Talán volt annak is némi haszna, értelme, hogy néhány elkötelezett szakmabelivel, sorstárssal az elmúlt nyolc esztendőben hol így, hol úgy magunk is igyekeztünk – vízzel főzve – életre hívni hasonló programokat. A kultúrához azonban pénz kell. Kevés pénz, több pénz, de a bőkezűbb anyagi keret még inkább meghozza az eredményt. Még a könyvhöz kapcsolódó mesterségeket gyakorlók számára is. Az ilyen találkozások főleg arra jók, hogy lássuk a fialó talentumokat. És a szervezők figyelme úgymond majdnem mindenre kiterjedt. Voltak itt hazai és anyaországi kiadók. Voltak közismert és közkedvelt szerzők. Volt kellő zenei aláfestés hozzá. Még akkor, úgy is jól működött minden, hogy rakoncátlankodó időjárás mellett a művelődési ház belső tereibe kellett az utolsó pillanatban bemenekíteni a standokat. Így visszatekintve, még szerencsésnek is tűnik ez a szükségmegoldás, mert otthonos és tágas háza van Udvarhelyen a közművelődésnek, pedig gyakran szűkösnek érezzük ezt a nagyjából hat és fél évtizede szolgáló intézményt. Megvan a hangulata, adott a „palota-jelleg”, s az odalátogató mindjárt ünneplő hangulatot ölt magára, hiszen ide általában a szabadidő hasznos eltöltése és szellemi, lelki látóterünk szélesítése végett szoktunk betérni. A járvány miatti hosszú kihagyást követően még a közönség is mintha befogadóbb lett volna! Egyik könyvbemutatóról szívesen ment át a következőre a nép. Ezt így nyugodtan lehet ideírni, hogy „a nép”, mert érzékelhető volt a tömeg: harminc-negyven-ötven, olykor száz ember volt bent egy-egy könyvbemutatón, vagy pódiumbeszélgetésen. És elég sok új művet meg is vásároltak. Mintha valóságosan jelentkezett volna a kultúra iránt megnyilatkozó szomjúság. Valami olyan esemény történt, amelyet régóta várt ez a város és annak környéke. Székelyudvarhely megérdemli, hogy néhány napra a magyar Gutenberg-galaxis közepévé váljék. Hosszú évek, évtizedek óta nem esett, nem esik halvány és csekély figyelem sem arra, hogy a városból, innen, és közvetlen környékéről milyen sokan váltak az irodalom művelőivé, hogy milyen népes azoknak az elszármazott tudományos embereknek a száma, akik történelmi, irodalom- és művészetelméleti munkákkal gazdagítják az összmagyar kultúrát és a kapcsolódó tudományosságot. Ezt a szép és népes társaságot jó lenne olykor összehívni. A következő könyves eseménynek, annak életre hívóinak – ne mondjuk azt, hogy A Könyv Évének, mert más elnevezést kell rá illeszteni a jövőben folytatódó rendezvénysorozatra – illik majd arra is figyelniük, hogy a merítés során, már jó előre hozzanak létre egy olyan antológiát, olyan szöveggyűjteményt, amely – szemezgetve az életművekből – felmutathatja a város és a szék irodalmi jeleseit. Arra is jó lenne figyelni, így, menetközben, hogy mi történik, mert minden egyes könyves cselekedet a következő nagyobb találkozó irányába tett lépést jelenthet. Kicsit jó lenne a tehetséggondozásra és a kapcsolatok ápolására figyelni ez idő alatt. Ha nem is hemzsegnek itt a nagy könyvkiadók, azért vannak kiváló munkaközösségek, amelyek kéziratot és könyvet gondozhatnak az első betűtől a védőborító megtervezéséig. Könyvek által maga Udvarhelyszék is markánsabban megmutatkozhat a külvilág előtt. Szokjuk meg – divatos kifejezést használva –, hogy a könyv és a „szellemi termelés” fontos marketingeszköze Udvarhelyszéknek, amely ily módon a figyelem itteni középpontja felé tereli a másutt élő magyarokat és a kinti világból rokonszenvvel szemlélődő érdeklődőket. Nézzük csak meg akkor, hogy jövőben mikor? Kik? És hol? Mi lesz az egyikünknek-másikunknak jutó részfeladat?

Simó Márton