Idén Zetelaka fogadta be a vándorrendezvényt, amelyet szombaton tartottak a nagyközség kultúrházában, ahol 80 általános iskolás gyermek mutatkozott be, akiket szép számban kísértek el a pedagógusok, a szülők és az érdeklődő rokonok-ismerősök. A regisztrált jelenlevők száma 93 fő volt, de ennél többen voltak jelen mindvégig a nagyteremben, akik nemcsak hallgatták a környék ismert és itt-ott félig-meddig már feledésbe merült népdalait, hanem maguk is részt vettek a közös éneklésben. Élményekkel és tudással gazdagodhatott minden jelenlevő a Székelyudvarhelyen működő Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont által szervezett eseményen. [caption id="attachment_155214" align="aligncenter" width="336"] Bartalis Izabella[/caption] A program kezdete előtt azt kérdeztük Bartalis Izabellától, a Hargita Megye Tanácsa alárendeltségében működő intézmény vezetőjétől, hogy mi indokolta, milyen alapötlet motiválta ennek a fesztiválnak a létrejöttét? „Elsősorban arra gondoltunk, hogy lehetőséget biztosítunk az alsó- és felsőtagozatos diákoknak, hogy bemutassák tudásukat egy olyan tétnélküli találkozón, ahol egyénileg, kisebb csoportokban léphetnek közönség elé." Ez a nap arra is alkalmas, hogy ismerkedjenek egymással, tanuljanak egymástól, frissítsék fel magukban a népdalok ismeretét, ugyanakkor pedig kelthessük fel az érdeklődésüket más kistájak, az ott élő, illetve ott felgyűjtött népdalkincs, a sajátos változatok iránt. Öt éve kezdtük ezt a sorozatot - akkor még nem dologztam a Forrásközpontnál, akkor csak Udvarhelyszék-Hegyaljáról hívtunk csoportokat. Amikor itt intézményvezető lettem, úgymond "hoztam" magammal. Volt közben két szűk esztendő a bezártság miatt, akkor visszafogottabban szervezhettük, de öröm látni, hogy mára egész Udvarhelyszékre kiteljesedett a kezdeményezés. Sóvidékiek idén jöttek először.” Hol is van az a bizonyos vadalmafa? Voltak előadók, akik így énekelték: „Fenyőkúton van egy vadalmafa,/ Annak tetejében három piros alma…”, mások pedig áthelyezték Pálpatakára, amikor kezdték. Ha elmegyünk a Korondi-hegy valamelyik tanyabokrába, ahol még a legutóbbi években is énekeltek, szabadon, élvezettel, önfeledten – legalábbis így volt a koronavírus-járvány előtt –, akkor ott is észlelhetjük az enyhe különbséget, amit büszkségből, egészséges lokálpatriotizmus által vezérelve alkalmaznak, abban a biztos tudatban, hogy ez az, ez a „miénk”. Üdvözlendő, ha úgy tekintenek a dalainkra, hogy azokat ma is az alkalmi, pillanatnyi „használat” közben saját ízlésük, szájízük, kedvük által vezérelve csiszolnak és alakítanak tovább. Nem ilyen „szerencsés” az Atyhai hajnalcsillag… – 1970-ben gyűjtötték Siklódon –, mert ez egyik „vonatkozási” helyén, Atyhában majdnem feledésbe merült, pár éve, amikor Fodor Béla etnomuzikológus egy rendezvényen „előbányászta” és kézbe adta a kinyomtatott változatot, hogy vegyük elő, fújjuk el, a jelenlevők rácsodálkoztak, hogy… tényleg, ezt valamikor tudtuk, vagy tudták az öregek… És valaki megjegyezte, hogy izé…, hogy ez a Pista bátyám, hogy Sándor, meg valaki más kedvenc dala volt… Ezért fontos a népdalismeret felfrissítése, bővítése! Hogy helyezzük el azt a vadalmafát, a mi falunk határában. Legyen helye a „lokális” énektudásunkban. Hogy lássuk meg fejünk fölött a hajnalcsillagot, és énekeljük bele a dalba, de úgy, ahogy nekünk jólesik! [caption id="attachment_155203" align="aligncenter" width="340"] Györfi Erzsébet népdalénekes[/caption] Ezt a gondolatot erősítgette a megjelentekben Györfi Erzsébet népdalénekes, népdaloktató is, hiszen ismeri a jelenséget, az éneklési alkalmak ritkulását. Sokan, sokszor énekelnének. De mit? A régi spontán szerveződő alkalmak megszűnőben. A kulturális eseményeken, a magánrendezvényeken mindenféle elektronikus ketyerék, „villanycigányok” szólalnak meg, olyan dallamvilággal, valamiféle primitív járulékos szöveggel, hogy egyike-másika olykor kimeríti és kiteljesíti a „székely manele” színvonalát. Igen gyakran elhangzanak a lefitymáló megjegyzések, hogy „ezeket nagyapámék énekelték, de mi már nem…” [caption id="attachment_155204" align="alignnone" width="2560"] Györfi Erzsébet "énekiskolásai"[/caption] Székelyföldi Énekiskola néven Györfi Erzsébet csoportot működtet, amelyben kisdiákok, nagyobbak, közéspiskolások, felnőttek részvételével évek óta azon fáradozik, hogy minél szélesebb repertoárral mutatkozhassanak be a különböző székelyföldi vidékeken. Épp Háromszékre nem tudtak még átjutni és csoportot szervezni, ottani népdalcsokrokat összeállítani, gyakorolni, egymást tanítani, de alakulnak a kapcsolatok. Itt viszont zetelaki népdalcsokorral örvendeztették meg a hallgatóságot. [caption id="attachment_155205" align="alignnone" width="2560"] Arra kérték a fellépő gyermekeket, hogy mosolyogva,tiszta szívből, önfeledten énekeljenek[/caption] A népdaléneklés olyan szegmense a kultúránknak, amelyre még nem jött létre „hivatalos” iskola. A zenész-, a táncosképzés utánpótlása biztosítottnak látszik a több évtizedes táncház-mozgalom eredményeképp, de az „énekesképzés” ilyen téren még gyermekcipőben jár. Ez megszívlelendő. Györfi Erzsébet ajánlotta is, hogy akár a Székelyföldi Énekiskolára, akár a Zetelakán fellépett csoportokra, az egyéni előadókra érdemes odafigyelni, és ez a találkozási alkalom arra is szolgálhatott, hogy egyik-másik csoportot hívják el más településeken zajló eseményekre. Hogy a fesztivál-jelleg kitáguljon, hogy minél sűrűbben vehessünk részt olyan eseményeken, mulatságokon, ahol örömmel, felszabadultan énekelhessük azt, ami valóban a miénk, amit kincsként hagytak ránk. A „zsűri”, azaz az értékelő bizottság másik két tagja Szabó Zsuzsa zenepedagógus és Haáz Margaréta óvónő azért volt jelen, hogy hallgassa meg a fellépőket, adjon tanácsokat, vigye a fesztivál jó hírét tovább. Nem volt itt rangsorolás. Mindenki nyert: újabb ismereteket, tapasztalatokat. Kicsik és nagyok emléklapot kaptak, majd a közös éneklés után álltak fel a színpadra. A csoportkép arra is jó, hogy emlékezzenek a most összegyűltek, és készüljenek a következő találkozóra. Jó volt látni-hallani, hogy a különböző községek mellett Székelyudvarhelyről is több lelkes társaság érkezett, és nemcsak a Dr. Palló Imre Zene- és Képzőművészeti Szakközépiskolából, hanem „sima” intézményekből is, ahol plusztevékenységként foglalkoznak a pedagógusok a gyermekekkel, és igyekeznek túllépni az énektudás jóvoltából a „kötelező” házi ünnepségek szintjén. A művészeti iskolában is többlettevékenység, nagyobb odafigyelés kellm hiszen a népdaltanulás, -gyakorlás, az előadás többletodafigyelést igényel. A "rendes" általános iskolákban általában a tanítók, a zenetanárok vállalják fel és végzik ezt a feladatot. Ez a plusz, ez a többlet most jól látszott, hiszen széles volt az udvarhelyszéki felhozatal. Ami ugyancsak többletérték: láthattuk a kislányokon, a legénykéken az ugyancsak „működésbe” hozott népviseletet. [caption id="attachment_155208" align="alignnone" width="2560"] A vendégek helyismereti sétára indultak - Sebestyén István Elemér zetelaki történelemtanár a község múltjáról beszélt[/caption] A színpadon felléptek a már említett Székelyföldi Énekiskola „növendékei” – ez népesebb, több korosztályt „felmutató” csapat volt, középiskolásokkal – a székelyudvarhelyi művészeti líceum két csoportja, az Orbán Balázs Általános Iskola öt, a helyi P. Boros Fortunát Elméleti Líceum diákjai – három korosztállyal –, a parajdi Áprily Lajos Általános Iskola, az alsósófalvi Sükösd Ferenc Általános Iskola, a felsősófalvi Székely Mózes Általános Iskola, a farkaslaki Tamási Áron Általános Iskola, a székelykeresztúri Berde Mózes Unitárius Gimnázium és a Kőrispataki Általános Iskola egy-egy műkedvelő-csoportja. Az udvarhelyi Orbán Balázs Általános Iskolában Geréb Harmath Izabella, Jakab Hajnal, Kovács Vivien-Emma, a "Pallós" tanulókat Nagy Enikő, Kászoniné Fejős Gabriella és Sorbán Enikő, a Móra Ferenc Általános Iskolában Juon Annamária, a zetelaki Dr. P. Boros Fortunát Elméleti Líceumban Kerekes Előd, Nagy Éva, az ivói Székely János Általános Iskolában Nagy Lenke, a parajdi Április Lajos Általános Iskolában Dósa Izabella, az alsósófalvi Sükösd Ferenc Általános Iskolában Sándor Ella, a felsősófalvi Székely Mózes Általános Iskolában Muresan Edit, a székelykeresztúri Berde Mózes Unitárius Gimnáziumban Nemes Annamária végzi a népdaloktatást. Többen közülük nem az illető iskola pedagógusai, csak elhivatottságból, egyéni felkérésre foglalkoznak egy-egy gyerekkel, vagy csoporttal. Felmutatni a helyi értéket is Vikár Béla 1902-ben járt Zetelaka községben. Györfi Erzsébet úgy idézte fel ezt gyűjtést, hogy egy katonadal akkor felgyűjtött változatát énekelte el a szervezők felkérésére, s ezzel könnyen rávette a fellépőket, meg a közönséget, hogy tanulják meg ezt a helyi variánst, és énekeljenek közösen. Nem kellett nagy biztatás. Hadd tegyük hozzá, hogy a közelmúltban jelent meg Aki szép lányt akar venni – 101 magyar népdal Zetelaka községből címmel Nagy Lenke ivói tanítónő 2013-2014 során végzett gyűjtése nyomán az az igényes kiadvány, amelynek létrejöttéhez a Forrásközpont munkatársa, P. Buzogány Árpád is hozzájárult. Ez a kiadvány él és működik. Hat. „Dolgozik” a helyiekben. Szintén működik az éneklés szokása és gyakorlata ebben a nagyközségben, amely az ilyen rendezvények által tovább sugárzik, hogy máshol meghozza és erősítse, hozza meg az énekes kedvet. A késő délutánig tartó eseményt moldvai táncok bemutatása, tanulása, rögtönzött táncház zárta, ahol Hajdó Árpád oktatott. Az ifjú muzsikusokból álló zenekar, amelynek tagjai Udvarhelyszékről verbuválódtak és Fülöp Csaba és barátai néven határozzák meg magukat, húzták a talpalávalót kicsik és nagyok legnagyobb örömére. A szerző felvételei

Simó Márton