Saját kezükkel építettek fel és rendeztek be egy új épületet szülők és pedagógusok, amivel a székelylengyelfalvi Waldorf-iskolát bővítették ki. Az előkészítősök a tavaszi szünidő után tegnap már itt kezdték újra a tanulást. Felemelő volt látni a közösség együvé tartozását és elégedett örömét a vasárnapi rendhagyó iskolaavatón. Ha van ideális hely iskolának, akkor a székelylengyelfalvi telek, ahol az épületek állnak, határozottan az: távol a városi forgalomtól és zajtól, hatalmas, dimbes-dombos, a panoráma pedig lenyűgöző, el lehet látni egészen a Hargitáig. Egykor Orbán Balázs birtoka volt, és itt áll a régi iskolaépület, amely pár éve elnéptelenedett, hogy aztán teret adjon valami újnak, a világszerte ismert Waldorf-pedagógiával működő osztályoknak. Igazából a felsőboldogfalvi Fülöp Áron Általános Iskola fogadta be a „waldorfosokat”, akik – miután sínre tették az óvodai szintű Waldorf-oktatást Székelyudvarhelyen – a további lépcsőfoknak, az elemi oktatásnak kerestek megfelelő helyszínt. [caption id="attachment_153862" align="alignnone" width="2016"] Gyermekközpontú iskola. És itt ez nem csak szlogen Fotók: Asztalos Ágnes[/caption] Segíts magadon... Mivel már három évfolyam jár ide, az épület egyre szűkösebbnek bizonyult. Az elmúlt hónapokban például a pincében kialakított termekben foglalkoztak a legkisebbekkel, de a szülők ezúttal is kikaparták maguknak a gesztenyét, nem vártak másra: telket vásároltak tavaly nyáron, és belefogtak az iskolaépítésbe. Vasárnap délután benépesült a tér szaladgáló gyermekekkel, szülőkkel, vendégekkel. Egyed Ufó Zoltánnal beszélgetek, ő volt az egyik „motorja” a székelyudvarhelyi mozgalomnak, amely meg akarta és meg is teremtette a Waldorf-oktatást a térségben. Büszke apaként azt mondja, hogy majdnem biztos, hogy az elmúlt száz évben ilyen nem volt, hogy szülők építsenek iskolát saját gyerekeiknek. A régi iskolaépület mellett állunk, a telken fölöttünk az új faszerkezetes épület, amely valóban egyetlen lejnyi állami támogatás nélkül, kizárólag magánadományozók, szülők és pedagógusok által apránként összeadott pénzből, kalákában épült fel. – A berendezés egy része is a mi kezünk munkája. Nyáron pedig folytatjuk az építkezést, mert megvásároltunk még egy telekrészt, ott lesz egy új szárny. Idővel pedig egy nagy iskola építésére szeretnénk pályázni, hogy biztosíthassuk a folytonosságot – magyarázza Ufó. Ritka, mint a fehér holló A Waldorf Közösség gyűjtött, ahol csak tudott. Adventi bazárt rendeztek szülők, nagyszülők, Waldorf-pedagógusok által készített portékákkal, ruhavásárokat  szerveztek, majd a Székelyudvarhelyi Közösségi Alapítvány hagyományos adományszerző eseményén, a FussNeki közösségi szaladáson is részt vettek, ahol rekordösszegű támogatást, mintegy 45 ezer lejt gyűjtöttek össze. Az építkezésen pedig gyakorlatilag kizárólag a waldorfos szülők dolgoztak, egész évben. – Valami olyasmiről teszünk tanúságot, ami manapság ritka vagy gyakorlatilag példátlan: van egy jól működő, összetartó, élhető jövőt építő közösség, ahol mindenki, a fizikai, szellemi, lelki képességeinek a legjavát hozzátéve, dolgozott és épített. Építettünk a szó fizikai értelmében, de építünk elvontabb értelemben is – mondja Bodurian Ágota, aki szülőként, de frissen végzett Waldorf-pedagógusként is büszke arra, amit elértek eddig. – Ha körülnézel és látod, hogyan vannak itt együtt az emberek, akkor számodra is nyilvánvaló lesz, hogy mennyire elégedettek vagyunk azzal, ami itt történik – teszi még hozzá. [caption id="attachment_153861" align="alignnone" width="2016"] Ünnepre gyülekeznek a régi iskolaépület előtt. Prosperáló Waldorf-közösség[/caption] Ez valami más… Egy családias, keresetlen, sallangoktól, hosszú ünnepi beszédektől mentes ünnepet láttam magam körül. Egyetlen hangos szó nélkül, finom hangszerek megszólaltatásával terelték össze azt az osztályt, amelynek elkészült az új tér. Szülők is bekapcsolódtak az énekbe, majd a gyermekeket a régi teremben egy mesébe vonták be a pedagógusok, amely ott még nem ért véget. Virágos ágakból emelt jelképes kapu alatt, kis kosarakban a személyes holmijukkal költöztek át a vadonatúj épületbe, ahol befejeződött a mese, és kezdődhet az újabb nagy történetek és csodák felfedezése. A fa meleg illatát árasztó, „waldorfos” egyszerűséggel és lelkiséggel berendezett új épület egy tantermet, előteret és mosdókat foglal magában. És úgy avatták fel, hogy minden pillanat a gyermekekről és a támogató közösségről szólt. Bodnár Róbert, a Waldor Közösség tagja, lelke mindössze annyit mondott a jelenlévőknek, hogy „köszönöm”. Elsimulnak a dolgok Ezt akarjuk, ezt szeretjük, ezt támogatjuk – akár ez is lehetne a szülők mottója, a mondatot egyébként Bodurian Ágotától hallottam. És nem is kevesen vallják ezt, hiszen – mint Rákosi Csabától, a Waldorf Egyesület elnökétől megtudtam – mára már közel hatvan kisgyerek második otthona ez a székelylengyelfalvi paradicsom, ahová Udvarhelyszék mintegy húsz településéről indulnak reggelente, Rugonfalvától Fenyédig, Homoródremetétől Ivóig akár. Pedig a kezdetek nem voltak éppen zökkenőmentesek, de lassan helyére kerül minden. Somorai Árpád, az „anyaiskola” igazgatója azt mondja, hogy ma már látják benne az értéket, az odafigyelést, a gyerekek jókedvét, a szülők hozzáállását. – Bár voltak előítéletek, mert itt Székelyföldön sokunkban megvan ez az újjal kapcsolatos, érdekes ellenállás, aztán amikor látjuk, hogyan is működik, mi lesz belőle, akkor már alapvetően simán mennek a dolgok – fogalmazott az igazgató. [caption id="attachment_153863" align="alignnone" width="2016"] Virágos kapu alatt léptek be a gyerekek az új épületbe. Mesés barangolásra indulnak[/caption] Büszke apukák Berkeczi Zsolték három gyermekéből kettő jár ide, és gyakorlatilag a középsőnek épült az új osztályterem. Az édesapa elmeséli, hogy ha nem is mindennap, de egy éven át nagyon sokszor jöttek a szülők délutánonként kalákázni, késő estig akár, ameddig bírták. – Ki, amit tudott, azt csinált, vagy közben beletanult valamibe, én is itt tanultam meg gipszkartonozni meg csempézni. De ástunk alapot, betonoztunk, kivágtuk a gerendákat, felállítottuk, tettük a dolgunk – jegyzi meg Zsolt, majd bevallja, hogy milyen jó érzés úgy engedni ide a gyereket, hogy az ő szíve-lelke is benne van. – Hihetetlen érzés, hogy azt tudom mutatni a fiamnak, hogy ha valami kell, akkor megdolgozol érte, és kész is lesz – bólint rá Rákosi Csaba is. Közben az új épület elé az asztalokra kikerülnek a szülők által hozott finomságok, ragyog a délutáni nap, a harsogó tavaszi zöldben pedig önfeledten hancúroznak a gyermekek. Néhány kisbárány téved be a telekre, miközben az új épület, a barátságos osztályterem lassan elcsendesül, de ez csak szusszanásnyi csend. Mert egy újabb tér született, hogy helyet adjon a kéz, a fej és a szív egy újabb iskolájának.

Asztalos Ágnes