Húsz éve hívták össze az első Székelyföldi Fürdőépítő Kalákát, ez idő alatt tizenegy népi gyógyfürdőt építettek újjá. Hogyan bontakozott ki a mozgalom, milyen eredményeket ért el, illetve hogyan alakult a felújított fürdők sorsa – ezekre a kérdésekre keressük a választ ankétunkban. Az első Székelyföldi Fürdőépítő Kalákát 2001-ben szervezték a Csomád-hegység lábánál, Csíklázárfalván. A kalákák sora régi népi fürdők megújítását tűzte ki célul, a Csíki Természetjáró és Természetvédő Egyesület és a budapesti Ars Topia Alapítvány, valamint a helyiek bevonása révén. A kezdeményezésben a helyiek mellett részt vettek tájépítészek, építészek, egyetemi hallgatók, tanulók, környezetvédők, önkéntesek. Hargita megyében összesen tizenegy fürdőt építettek újjá. Borvizek lépten-nyomon Székelyföldön majdnem minden település büszkélkedhet borvízforrással, nagyon sok helyen népi gyógyászati célokra is használják a források vizét. A téma egyik legjobb ismerője Jánosi Csaba geológus, a Csíki Természetjáró és Természetvédő Egyesület elnöke. – E helyek vizeinek felfedezésében, ahol a későbbiekben létrejöttek a népi feredők, óriási szerepet játszottak a pásztorok, akik a borvizes lápokat járva, büdös gödrökbe állva észlelték ezek gyógyító hatását és továbbadták tapasztalataikat falustársaiknak – vázolta az előzményeket a geológus. Mint mondta, a népi gyógyfürdők kialakulásában közrejátszott az is, hogy régen nem volt minden sarkon gyógyszertár, kevesebb volt az orvos, s az emberek jobban odafigyeltek a természetes gyógymódokra, hosszú ideje ismerik a borvizek, sós vizek és a kénes vizek jótékony hatását. – Uralkodóan ez a három típusú borvíz, illetve ásványvíz található Székelyföldön, és ezeket mindenhol használták – hangsúlyozta a szakember. Beszámolt arról is, hogy a szemvizek használatára utalnak a régi áldozati rongyok, amelyeket – miután megmosták velük a szemüket –, otthagyták a forrás körüli bokrok ágaira akasztva, hogy a betegséget ne vigyék haza. Megjegyezte, ez bevált szokás volt emberek és állatok gyógyításakor egyaránt, például az ökrök és a marhák szembetegségeit kén- és hidrogéntartalmú vízzel kezelték. Ezek voltak az úgynevezett szemvizek, amelyek a szemkötőhártyát gyógyították – fűzte hozzá. – Gyermekkorunkban is, ha szemünk begyulladt, borvízzel mostuk meg és hamarabb gyógyulásnak indult. Öregkorban valószínűleg a szürke hályogot is ezzel kezelték – mondta a szakember, hozzáfűzve: – Minden népi fürdő esetében megvan, hogy milyen betegséget kúráltak az adott forrás vizével. Az emberek évszázados tapasztalatok alapján jöttek rá, hogy melyik mire használható, valamint ennek köszönhetően alakultak ki a lábáztatók is, amelyek szén-dioxidban gazdag vizük révén fejtik ki jótékony hatásukat reumatikus bántalmak és érrendszeri betegségek esetében. Mivel a hideg szénsavas ásványvíz, borvíz magasabb szén-dioxid-tartalmú, jobban kitágítja a vérereket. Ezek az úgynevezett „hidegfürdők” vagy népi nyelven vallatóként ismert vizek, amelyeket gyakran használtak otthoni meleg vizes kezelések során is. Számtalanszor előfordult, hogy a tusnádi fürdőről facsebrekben hazaszállították a fürdőzésre szánt forrásvizet, majd a köveket felhevítették, főként bazaltos andezitköveket, és vasvillával a kádba tették – vezetett be a borvizek alkalmazásának sokrétűségébe Jánosi Csaba geológus. Arra voltunk kíváncsiak, hogy napjainkban miért hanyagolják el ezeket a helyeket. Jánosi Csaba összetett és mégis kézenfekvő válasszal szolgált: – E sajnálatos helyzetet a világ fejlődése hozta magával, hisz autóval vagy éppen repülőgépre szállva alig néhány óra alatt el lehet utazni valamelyik tengerpartra, talán ennek köszönhetően is, de ez a tény mindenképp hozzájárult, hogy elhanyagoltuk nemcsak a népi fürdőket, hanem a borvízforrásokat is. Korábban azt gondoltam, hogy a visszaszolgáltatott földek, kaszálók után mindenki a saját területén található forrást rendben tartja, de sajnos még inkább pusztulásra vannak ítélve, mint korábban a kollektív időkben. Manapság, ha mennek a mezőre, mindenki palackozott vizet visz magával ahelyett, hogy a kaszáló végén lévő kicsi forrást használná – mondta a geológus. Húsz éve hívták össze az első Székelyföldi Fürdőépítő Kalákát, ez idő alatt tizenegy népi gyógyfürdőt építettek újjá. Hogyan bontakozott ki a mozgalom, milyen eredményeket ért el, illetve hogyan alakult a felújított fürdők sorsa – ezekre a kérdésekre keressük a választ ankétunkban. Az első kaláka A fürdőépítő kalákamozgalom indulásáról Jánosi Csaba elmondta, hogy az ötlet a Csomád Térségfejlesztő program egyik Lázárfalván tartott iskolai bemutatója alkalmával pattant ki, ekkor Jánosi Lajos, egy idős, azóta már elhunyt bácsi javasolta, hogy a Nyírfürdőt kalákában építsék fel. Ez volt az első ilyen jellegű megmozdulás, amely azóta mozgalommá vált. Az önkéntesek a 2000-es évektől folyamatosan tevékenykednek, igaz, azóta már a szomszédos Háromszék településein. Hargita megye tizenegy fürdője különböző településeken található, a lelkes fiatalokból verbuválódott csapat egymást követő években építette újjá őket. A munkával eltelt évek során több fürdő születhetett újjá: Lázárfalván a Nyírfürdő, Tusnádon a Nádasfürdő, Kozmáson a Sószékfürdő, Kászonújfaluban a Sóskútfürdő, Csíkszentkirályon a Borsárosfürdő, Csíksomlyón a Barátok feredője, Csobotfalván a Kergefürdő, Csíkszenttamáson a Szent Anna-fürdő, a gyergyócsomafalvi fürdő, Borszéken a Tündérkert-feredő, végül Homoródkarácsonyfalván a Dungófürdő. Jó és rossz példák Az újraépített népi fürdők felemás, megosztó képet mutatnak. A geológus a pozitívabb példák mellett felsorolt számos elhanyagolt, lepusztulófélben lévő létesítményt is: ̶ A Borsárosfürdő híres fürdőnek számított már az 1800-as évek végétől, fürdőtársaság alakult a működtetésére, 2005-ben a kalákamozgalom egyik állomásaként építettük újjá a nagymedencét és néhány öltözőt. Nemrégiben a helyi önkormányzat a Romániai Turisztikai Ügynökségek Országos Szövetségétől (ANAT) kapott támogatást, és ezzel egy időben a borszéki kezelőközpont létesítése is megkezdődött, bár utóbbit a mai napig nem sikerült befejezni, nem mutatkozik akarat a kormány részéről ennek a projektnek a befejezésére. Csíkszentkirályon két fürdő is létezett, a Felső-Borsáros és a déli részen, a Templom utcától nyugatra, az úgynevezett Cigányok feredője. Ez egy kisebb medencés fürdő volt. Borsáros a múlt rendszerben óriási népszerűségnek örvendett, habár napjainkban ezzel az új habzófürdővel és szaunával, már amennyire tudom, ismét felkapottá és kedveltté vált a fiatalok és idősek körében egyaránt, s ebben a város közelsége is nagy szerepet játszott – mondta Jánosi Csaba. A geológus szerint a lázárfalvi fürdő is hasonlóképpen nagy népszerűségnek örvend, valamint a Csíkkozmáson található fürdő is jól működik. – Vannak azonban sajnos olyan fürdők, amelyek ismét hanyatlásnak indultak, mint a Sóskútfürdő vagy éppen a tusnádi Nádasfürdő, amelyet a természet visszavett. Amióta újjáépítettük, a karbantartás hiányának következtében teljesen elkorhadt, tönkrement. Sajnos ezeket a fürdőket az önkormányzatok – hozzáteszem, tisztelet a kivételnek – nem gondozzák kellőképpen, pedig a térség fürdőit figyelembe véve fürdőparadicsom lehetne akár Csíkszereda, akár Hargitafürdő, hisz régen ezek mind fejedelmi fürdőknek számítottak. Apafi, Rákóczi jártak ide, most jobbára csak a zsögödfürdői strand üzemel. A Barátok feredőjét talán néhány fiatal szeretné újraindítani pályázat segítségével – fűzte hozzá a geológus. Mint mondta, anyagi forrást lehetne találni a fürdők karbantartására és üzemeltetésére, úgy, ahogy más létesítmények esetében is van megoldás: – Más országokban felépítenek több száz termálfürdőt, így nálunk is jobban meg lehetne szervezni, Zsögödfürdő akár Székelyföld Hajdúszoboszlója is lehetne. Élményfürdőt, kezelőközpontot kellene létesíteni, de úgy látszik, nincs rá vállalkozó – jegyezte meg a szakember.

Péter Ágnes Vlaicu Lajos