– Mikor kezdtél táncolni, és mikor szeretted meg a néptáncot? Hol tanultad?

– Négyéves korom óta jelen vagyok a mozgás, a tánc s így a színpad csodálatos világában is. Az évek során lehetőségem nyílt több táncstílus elsajátítására, amelyekben – lehetőségeimhez mérten – igyekeztem a lehető legkomolyabb szintekig eljutni, így bizonyos versenyek, valamint a fejlődésemet szolgáló oktatások és továbbképzések is a mindennapi életem részét képezték. Az őszinteség az, hogy a néptáncot kiskoromban nem kedveltem, de annál inkább a népzenét. A korábbi táncokat sajnos rajtam kívül álló okok miatt egy bizonyos ponton abba kellett hagyjam. Egy kedves barátnőm vitt magával egy rendkívüli néptáncos gálaestre, amelynek a végén csak annyit kérdeztem tőle: „Mikor kezdhetek?” Hát így indultam el a néptánc útjain. Mint minden mást, ezt is a nulláról kezdve. S minekután mindig is hivatásos táncos szerettem volna lenni, nagyon hálás vagyok, hogy ez mind a mai napig megadatik. A tanulás folyamata, ha a fennvaló engedi, életem végéig tartani fog. Jelenlegi tudásomat az anyaországi, valamint székelyföldi mestereimtől, az ottani képzésekből, táncos alkalmakból és a Hargita együttesben való eddigi munkából szereztem.

– Miért és milyen körülmények között döntöttél úgy, hogy Budapestről Csíkszeredába költözöl?

– Ahogy az előbb említettem, mindig is szerettem volna a hivatásos tánc világában „dolgozni”. Itt meghirdettek egy női táncos állást, amit megpályáztam és sikeresen teljesítettem. Otthon, az anyaországban nem volt lehetőségem a hivatásos táncos életben elhelyezkedni.

– Miért volt választható opció számodra egy csíkszeredai állás? Ha mondjuk a Vajdaságban, Felvidéken vagy Kárpátalján találtál volna hasonló lehetőséget, oda is elmentél volna?

– Nem volt teljesen idegen sem a környezet, sem az életvitel, és természetesen az együttes munkássága sem. Leginkább az utóbbival voltam tisztában. Habár nem terveztem ilyen messzire jönni, itt bizalmat szavaztak nekem, így ide költöztem, így alakult. Ugyanúgy tisztelem és szeretem más területek kultúráját, mint az ittenit, de Székelyföldön kívül nem mentem volna máshova. 

– Milyen volt a nagyvárosból Csíkszeredába költözni? Milyennek látod a székely kisvárosi életet?

– Ismertem már a székelyföldi, így a csíki környezetet is, mivel az otthoni táncalkalmakon kívül errefelé is jártam tanulni mind táborokba, mind rövid képzésekre, eseményekre. A kisvárosi élet nekem nem okoz problémát. Otthon sem örökösen Budapesten voltam. Hál’ istennek sok időt tölthettem kisvárosi, vidéki, illetve falusi környezetben. Voltak olyan emberek is a környezetemben, akiket már ismertem, így ez sem volt teljesen idegen. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy könnyű az élet és a beilleszkedés. Vannak komolyabb nehézségek, de itt vagyok, s lehetőségeimhez mérten igyekszem helytállni.

– Melyek a hivatásos néptáncos életének kihívásai és elégtételei?

– Egy hivatásos néptáncos élete éppen annyi kihívással és áldozattal jár, mint amennyi csoda és elégtétel társul hozzá. Az előadó-művészet, a színpad világában sokszor farkastörvények uralkodnak, mégis olyan élményekkel gazdagodik az ember, amelyek keveseknek adatnak meg. Ezt valóban szeretni kell, de ha az élet engedi, és nem kényszerülünk más pályára, más élethelyzetbe, akkor kitarthatunk emellett, amíg 
csak bírjuk. Vannak, akiknek ez megadatik egy egész életen át.

– Melyik a kedvenc népviseleted és néptáncod? Miért?

– A táncok közül a gyimesi, illetve a cigány táncok állnak hozzám a legközelebb. Számomra sokat jelent az az ősi és tiszta kultúra, ami ezeknek az embereknek a táncai­ban rejlik. Mind a kettő tud ugyanolyan dinamikus lenni, mint amennyire visszafogott, ugyanakkor szerintem elképesztő energiákat képvisel mind tánc-, mind hanganyagában s természetesen kultúrában. Ezeket követik a forgatós és a kis-magyarországi táncok. 

– Hiányzik az otthonod?

– Természetesen hiányzik, de mindenekelőtt a családom tagjai s a barátaim.

– Mit tervezel a jövőre nézve? 

– Amíg csak lehet, ezzel szeretnék foglalkozni. Legyen szó a hivatásos táncoséletről vagy a tanításról.