Két éve látja el a Székelyföldi Jégkorong Akadémia technikai igazgatói feladatkörét Del Pedrick, akit ezúttal évértékelő interjúra kértünk fel. A kanadai szakember pozitívnak tartja a gyereklétszám növekedését, a jégpályák épülését, ugyanakkor szemléletváltást vár el az edzők és a sportolók részéről is a jövőben. [caption id="attachment_72113" align="aligncenter" width="1000"] Évértékelő. Folytatják a megkezdett munkát a Székelyföldi Jégkorong Akadémiánál[/caption] – Az elmúlt két év alatt, amióta Székelyföldön dolgozik, milyen tapasztalatokkal gazdagodott? – Kiváltságként élem meg, hogy az elmúlt két évben részese lehettem a Székelyföldi Jégkorong Akadémia projektjének. Számos tapasztalatot gyűjtöttünk ez idő alatt, akár gondolok itt arra, hogy állandó növekedést tudtunk elérni a gyereklétszámot tekintve az akadémia minden alközpontjában. Ez idő alatt megnőtt az úgynevezett humán-erőforrásunk is, akik elkötelezett hívei a fiatal sportolók továbbfejlesztésének. Ugyanakkor dolgozni kell tovább a gondolkodásmódon. Kihívások is vannak ezen a terülten, de a sportolókat, illetve az edzőket azon az úton fogjuk tovább vezetni, amely a növekedést és a fejlődést szolgálja. Szeretnénk folyamatosan emelni elvárásainkat és eredményeinket a projekten belül. – Amikor Ön elvállalta a munkát a Székelyföldi Jégkorong Akadémiánál, akkor a régióban csupán három településen volt jégpálya, de ez a szám őszre akár nyolcra is változhat. Mekkora lehetőség ez a térség sportjának? – A Székelyföldi Jégkorong Akadémia projektjének a legnagyobb megbízatása, hogy a régión belül a fiatal jégkorongozók számát emeljük, és ehhez a létesítmények megléte úgymond követelmény. Ezen a területen látni a fejlődést, ami bizonyítja a projekt elkötelezettségét, továbbá egy tartós örökséget hagy maga után mind a fiatalság, mind az egész közösség számára. A jégpályák megléte másrészt kézzelfogható bizonyítéka az akadémia fejlődésének. Az újonnan épült vagy építendő jégpályák az egészséges életmódnak is teret adnak minden korosztály számára, nem utolsósorban egy találkozási pontot is biztosítanak. – A tavaly, illetve az idén tavasszal különböző korosztályos csapatok nemzetközi tornákon is megmérettettek. Milyen következtetéseket vontak le ezekből? Miben sikerült előrelépni, és melyek azok az elemek, amelyekre rá kell erősíteni? – A nemzetközi tornák pontosan azt a célt szolgálták, amelyre úgymond ki voltak találva. Az edzők, illetve a játékosok más kultúrákkal, élettel, illetve más típusú jégkoronggal találkoztak, mint amilyenhez szokva voltak. Ezzel pedig tapasztalatot szereznek, másrészt rávezetést kapnak, hogy miként kell felkészülni egy adott meccsre. Láthattuk, hogy csapataink versenyképesek voltak, ugyanakkor láthattuk a következő szintet is, amelyet meg kell célozzuk magunknak. – Az akadémia új impulzusokat hozott a jégkorong területén. A gyereklétszám megnőtt, de hogy a gyerekek megmaradjanak a sportág mellett, megfelelő edzőkre is szükség van. Ezen a téren hogyan állunk? Az edzőképzés során mire fektették a hangsúlyt? Miben kell az edzők is javuljanak, illetve felzárkózzanak a nemzetközi szinthez képest? – Úgy érzem, hogy fejlődést értünk el az edzők továbbképzése, fejlesztése területén is. Számos helyi szemináriumot tartottunk, továbbá a Nemzetközi Jégkorong Szövetség által biztosított képzéseken is részt vehettek. A hangsúly a tervezésen, illetve a felkészítésen volt, központba helyezve a sportoló fejlődését. Az edzőképzésnek még mindig a korai szakaszában vagyunk, de az elkezdett munkát folytatni fogjuk. A jövőre nézve a kezdeményező képességükön kell javítani. Azon is munkálkodunk, hogy dolgozzanak ki saját magukra mérten fejlesztési tervet erősségeikkel és gyengeségeikkel. – A jövőt illetően milyen újdonságokra számíthatunk, gondolok itt a sportolók, illetve az edzők képzésére? – A sportolók szemszögéből a gondolkodásmód megváltoztatásá­ra fókuszálunk, hogy a lehető legtöbbet hozzanak ki magukból. Az edzők oldaláról a megkezdett munkát folytatjuk, tovább kell növelni a tudásukat, hogy hatékonyabban tudják ellátni edzői feladataikat. Figyelembe véve a sportolók specifikus, illetve egyéni szükségleteit, és mindezt minden egyes alközpontban. – Melyek azok a kihívások, amelyekre a közeljövőben válaszokat kell adni? – A legnagyobb kihívás a berögződött szokások megváltoztatása, amely időigényes feladat. Úgy gondolom, hogy az elmúlt két évben lefektettünk egy jó kiindulópontot, amelyen végig szeretnénk menni. Mindenki fejlődését figyelemmel követjük és tovább dolgozunk a pozitív szokások fenntartásán. – Mennyire elégedett az elmúlt két év munkájával? Miben van hiányérzete? – Örvendek a fejlődésnek, amelyeket sikerült elérni az elmúlt időszakban, de nem vagyok elégedett. Ahhoz, hogy előrelépjünk folyamatosan magasabbra kell tenni a lécet. Az elégedettség hosszú távon önteltséghez vezet. Többet kell egymástól elvárjunk és továbbra is egymást segítve, előretolva kell haladjunk. Ennek fényében egyik legnagyobb feladatunk a jövőben, hogy a „jól van ez így is” felfogást változtassuk meg és minél nagyobb szinteket állítsunk fel magunknak. Darvas Attila